Találkozzunk Midgardon [ÁTÍRÁS ALATT]

Hasznos leckék

A napfelkelte első sugarai betűztek egy keskeny résen a sötét függönyök között. Az éles fény pontosan Luna szemére sütött, így halkan nyögdécselve felkelt. Loki halkan szuszogott mellette, hosszú lábai nyújtva, végig könyvek borították, egyik keze a lány válla körül pihent. Luna a herceg mellkasának dőpve aludt el! Hirtelen felpattant, majd a karját kezdte dörzsölni, mert nagyon hidegnek érezte azt. A gyors mozdulatokra a herceg is felkelt. Hunyorogva nézett körbe, megtalálta a zavaró fény forrását és egy apró legyintésére a rés a függönyök között összezárult. Miután újra kellemes félhomály töltötte el a szobát, Lunát kezdte figyelni.

-Hát te mit csinálsz?- kérdezte csodálkozva a karját dörzsölő, didergő lánytól.

-Fogd csak meg, milyen hideg a karom!

Ahogy odanyújtotta és a herceg finoman megérintette, kiráhzta a hideg. A férfi keze erős volt, egy igazi harcos keze, de maga az érintés gyengéd és lágy és jéghideg. Luna csodálkozva kapta el a kezét.
Loki szemei hirtelen bevörösödtek, a bőre pedig kék lett, akár az áfonya. Ahogy a meglepődött lány reakcióját figyelte, kellemesen csalódott- nem volt a tekintetében sem félelem, sem utálat, vagy elborzadás, egyedül csak óvatos kíváncsiság.

-Mondtam, hogy más vagyok, nem?

-Azt hittem nem ennyire szó szerint érted.. milyen lény vagy te?- mosolygott, tehát nem félt tőle, legalábbis nem mutatta ki.

-Jégóriás vagyok, Jotunheim-ből. A bőröm hideg, akár a jég. Hiba volt, hogy itt aludtál el. Hiba volt idejönnöd.- külseje szépen lassan visszaállt a jól megszokotthoz. Luna csak a szavain lepődött meg- Most menj!

-Találtál az este valamit?

-Menj.- a válasz nem volt sem hangos, sem indulatos. Lunát ez jobban megijesztette, mintha ráordítottak volna. Egy aggódó pillantás után esetlenül meghajolt, majd kiosont a sötét szobából. Számára még egyáltalán nem volt vége ennek a beszélgetésnek.

A délelőtt folyamán a palota udvarán sétálgatott. A nap kellemesen sütött, a lágy szél bele-belekapott szőke tincseibe és habkönnyű lila ruhájába. Emelt fővel járt, mint egy nemes, akivel kivételeznek. Thor azt ígérte, magyarázatot ad neki az ittlétének okára, de annyi teendője akadt királyként, hogy képtelen volt időt szakítani a lányra. Loki könnyűszerrel elmondhatott volna neki mindent, de a lelkére kötötte a bátyja, hogy egy szót se szóljon a vendégüknek. A csínytevés istene úgy döntött, most az egyszer rácáfol magára és engedelmeskedik Thor szavának.

Luna elhaladt négy beszélgető alak mellett, akiket már látott a vacsora alatt. Három férfi és egy nő harcos- mind talpig páncélban, fegyverrel a kezeikben. Valószínűleg gyakoroltak, edzettek és megálltak egy rövid pihenőre. Ebben semmi szokatlan, semmi kivetnivaló nem akadt, ám az, amiről illetve akiről beszélgettek, már sokkal inkább. Ócsárolásuk középpontjában Loki állt. Luna nem bírta ki, odament és megvédte a herceget. A lány nem tudta, de az egész jelenetet látta és hallotta is az isten.
A harcos nő nagyon felkapta a vizet, hogy egy halandó így ki meri oktatni.

-Higgadjunk le..- kezdte a nagyhasú- Luna kisasszony, Sif úrhölgy csupán arra célzott...

-Amit mondtam, úgy is gondolom. Továbbá egy halandó engem ne oktasson ki! Ha ekkora szád van, kihívlak egy párbajra!

Luna dühében nem tudott tisztán gondolkodni így habozás nélkül belement. Fölsietett a szobájába, felöltötte a magával hozott páncélját, felcsatolta kardját, összefogta a haját és elindult a küzdőterek felé. Itt kezdte igazán megbánni a döntését, ugyanis semmit sem tudott a kardforgatás alapjairól. Utolsó reményét a sok akciófilmbe vetette, amiket annyiszor megnézett Midgardon, hátha tudat alatt valami ráragadt belőlük.
Felálltak a téren. Sif páncélja csillogott a napfényben, vörös ruhája a nehéz lemezek alatt rikítóan elütött éjsötét barna hajától. Luna megjelenése és kiállása viszont meglepte.
A lány vértje matt volt, nem fénylett annyira, de sokkal elegánsabb külsőt kölcsönzött neki a kék színű alsó öltözékkel és féloldalas köpennyel. A másik reakcióját látván Lunát pár morzsa önbizalom környékezte meg.

Egyszerre vonták ki a kardjaikat. Sif erősen és gyorsan támadt, ellenfelének esélyt sem akart adni a védekezésre, nem hogy a visszatámadásra. Luna bénán hárította az első pár csapást, majd kitért oldalra, hogy legyen egy lélegzetvételnyi ideje. Ekkor egy hangot hallott a fejében. Hunyd le a szemed! Nem volt ideje elgondolkodni, hogy kihez tartozhat ez a selymes férfihang, de ismerte a tulajdonosát, abban biztos volt. Gondolkodás nélkül azt tette, amire a hang utasította. A lány hirtelen elveszítette a tudatos irányítást a teste felett. Mikor újra kinyitotta a szemét és látta a felé közeledő támadásokat nem gondolkozott azon, hogy mit kéne tegyen. Hagyta, hogy az izmai maguktól feszüljenek meg és átadta magát az ösztöneinek és relfexeinek. Nem más irányította a testét, de nem is ő.

Arra eszmélt fel, hogy ellenfele előtte hever a hátán a porban, fegyverétől pár lépésnyire és csodálkozó pillantásokkal méregeti őt. Sif nem értette, hogy egy halandó nő hogyan győzhette le ilyen csúnyán, ilyen rövid idő alatt.

-Maradjunk annyiban,- segítette föl a másikat a földről Luna- hogy mindkettőnknek megvan a véleménye Lokiról. Te régebb óta ismered, és tudod milyen ember volt. Én most ismertem meg, és azt látom, hogy ma milyen és hogy milyen akar lenni. Ne haragudj hát, ha a véleményem eltér a tiédtől.

Úgy beszélt akár egy bölcs és tapasztalt harcos, egy született vezető. Sif szemében megbecsülés és egy hangyányi csodálat csillant.

-Úgy legyen. De azért vigyázz vele!

-Nem kell óvatosságra ints, nővérem, tudom, hogy veszélyes. De én nem félek tőle. Nem félek a sötétségétől.