Találkozzunk Midgardon [ÁTÍRÁS ALATT]

Vissza a régi kerékvágásba

Hild

Szörnyű volt ott térdelni és csak várni, hogy engem is megöljenek. Rájöttem, hogy az, akiről azt hittem semmit sem jelent nekem, ő számít a leginkább. Szörnyű volt, hogy ezt nem mondhattam a szemébe.
A kreek körülvettek, Thor sem kűzdött már. Őt elvitték és bezárták valahol Asgard pincéibe, engem pedig a Bifrosthöz lökdöstek. Az egyik harcos kinyitotta az átjárót, tőlem elvették a kardom, a köpenyem és a páncélom. Ott álltam egy szál estélyiben. Levették a bilincset a kezemről, látták, annyira magam alatt vagyok, hogy nem fogok ellenkezni. Így is lett. Az átjáró működésbe lendült, engem meglöktek felé és máris az ismeretlen űrben száguldottam, egy ismeretlen bolygó felé...
Piszok nagy mázlim volt. Úgy tűnik, nem csak mi éltük túl a csatát, ugyanis valaki úgy állította a Bifrostöt, hogy ha száműzésre kerül a sor, akkor az illető Midgardon végezze. Én is így kötöttem ki New Yorkban. Hálát adtam Odinnak, hogy otthon lehetek, viszont így asgardiként ez a világ már nem igazán volt nekem való. Ráadásul a hátam is rohadtul fájt.
Fogtam egy taxit ami elvitt a régi házamig, felrohantam, majd első dolgom volt átöltözni. Minden visszatért a régi kerékvágásba. A munkahelyemen volt inspirációm bőven. Egy hónapja dolgozok egy asgardi videójátékon és mondhatom a grafika eléggé ott van. Egyik reggel ettem a műzlimet, amikor eszembe jutott, hogy miért nem utazok el valahova. Valahova jó messzire, messze Amerikától, messze a gondjaimtól. Hisz pénzem, időm az van. Úgy határoztam, hogy Új-Zélandra fogok menni (ne kérdezzétek miért) és még aznap este lefoglaltam egy jegyet. Két hétre utaznék el, a szállás pedig Aucklandben lenne. Remek lesz!

Az indulás napján gyorsan összepakoltam, nem vittem sok cuccot, egy kisebb bőröndbe meg egy túratáskába pakoltam.
A gép felszállt és egy nap múlva már a szálláson voltam. Egy napon keresztül szinte csak aludtam, 12 óra időeltolódás nem játék. Másnap túrázni mentem a hegyekbe, de többnyire ismerkedtem, várost néztem és pihentem. Jártam Waikatoban, ahol benéztem a hobbitlyukakba. Elképesztő volt, főleg nekem, mivel hatalmas Gyűrűk ura megszállott is vagyok.

Az ételek remekek voltak, az emberek nagyon rendesek és barátságosak és a környezet is fantasztikus volt. 3 nemzeti parkban is jártam. Egyszóval... hát igen. Az a sziget fantasztikus.
A hazaúton nagyon szomorú voltam, de egyszer minden jónak végeszakad...
Otthon mindent olyan állapotban találtam, mint ahogy otthagytam. Leszámítva egy dobozt az íróasztalomon. Odaballagtam, majd kinyitottam. A meglepettségtől majdnem dobtam egy hátast. A kardom volt a dobozban, méghozzá kifogástalan állapotban. Ott hagytan az asztalomon, nem nyúltam hozzá. Már-már elfogadtam, hogy az egész csak álom volt meg minden, mire itt ez a kard és az összes emlékem. A szerelem (amit sokáig nem is ismertem be magamnak), az öröm, a szomorúság, a félelem, a fájdalom. És akkor ott meggyőztem magam, hogy ez így nem állapot, nem élhetem tovább az életem, mintha mi sem történt volna. Ehhez képest másnap nutellás palacsintát reggeliztem, majd egy hobbit-maratonba kezdtem bele. A harmadik rész elején jártam, mikor csengettek. Anyázva álltam föl (éppen legolas hadakozott), majd örömmel láttam, hogy csak a postás az. Egy levelet adott át személyesen.
-Megfenyegettek, hogy a kezébe adjam önnek, senki másnak.
-Kicsoda?- vontam fel a szemöldököm.
-Nem mondhatom meg.- válaszolta röviden. Átadta a levelet, én meg bevittem és elolvastam.
Kedves Hild!
Sajnálom, hogy a bolondját járattam veled, de csak ez az egy járható út volt akkor és ott. Ha találkoznál még velem (amit gyanítok), akkor van egy-két befelyezetlen ügyünk. Egy fogadás, meg a többi. Úgyhogy ha érdekellek még akkor gyere a megadott címre holnap.
177 A  Bleecker street.

Majdnem hanyatt vágódtam. Megint. Sikítoztam a házban (szegény szomszédok) és sírtam de örömömben. Befelyeztem a hobbit 3-at megfürödtem, majd elmentem pihenni. Sajnos nem tudtam aludni túl sokat, iszonyúan fájt a hátam a vállam felé. Picit betojtam, hogy mi lesz majd reggel, de végül mégis álom jött a szememre.