Találkozzunk Midgardon [ÁTÍRÁS ALATT]

Emlékhajsza

-Nem. Ki van zárva.- ellenkezett Hild, miután a testvérpár elmondta neki, hogyan akarják visszaszerezni az emlékeit.

-De más módszer nem jut eszünkbe hirtelen. A blokkolót pedig nem tudjuk eltávolnítani. Ha megtesszük, örökre elvesznek az emlékeid.- magyarázta Thor.

Az eredeti terv az lett volna, hogy Loki belemászik Hild agyába és felkutatja az elzárt emlékeit. A lánynak mindez több szempontból sem tetszett, de az első és legnyomósabb dolog az volt, hogy egyszerűen nem akarta, hogy az isten a fejében turkáljon. Hiába ígért neki titoktartást és hogy semmi olyan emléket nem néz majd meg, amit nem illene, Hild hogyan tudott volna megbízni a csínytevés és a hazugságok istenében? Ezért állt ellen annyira.

-És mi van akkor,- vetette fel- ha nem akarok emlékezni?

Utolsó reménységként dobta be ezt a felvetést. Természetesen mindhárman tudták, hogy ez nem igaz és Hildet égette a kíváncsiság. Sosem tudott jól hazudni vagy blöffölni, most is kényelmetlenül fészkelődött az ágyán ülve. A testvérpár vele szemben ült és minden egyes mozdulatát figyelték.

-Szerintem nem erről van szó..- kezdte halkan Thor, aki eldöntötte, hogy megpróbálja rábeszélni a lányt- Miért félsz így önmagadtól?

-Én.. én csak...- kereste a szavakat Hild- Csupán nem akarom, hogy az emlékeim visszatérése megváltoztasson. Eddig is jól megvoltam nélkülük, kezdem úgy gondolni, hogy nem is hiányoznak annyira.

-Nem is vagy kíváncsi rájuk?

-Dehogynem!- vágta rá azonnal a lány- Viszont, ha elveszteném a mostani önmagam, inkább élek együtt a kíváncsisággal.

-Igazad van!- jelentette ki hirtelen Loki, aki egy lépéssel a lány mellett termett és lehuppant mellé.

-Loki?- nézett felé értetlenül a testvére- Ezzel nem segítesz!

-Nem állt szándékomban.- vigyorgott gonoszan, majd egy pillanat alatt komoly arckifejezést öltött magára- Nem akarom olyanra rávenni Hildet, amit ő nem akar.. meg hát.. nem veszélytelen ez a vállalkozás. Ha valakinek nem elég erős az elméje, összeroppanhat az emlékek súlya alatt. Egy kicsit, hogy is fogalmazzak, örülök, hogy ellenkezel.

Hildet először megnyugvás töltötte el, hogy legalább Loki megérti és mellé állt, aztán ahogy elismételte magában a hallottakat, sértődve válaszolt.

-Szóval azt mondott, hogy az én elmém nem elég erős?

-Nem... feltétlen... csak hogy ennek is fent áll a veszélye... a valkűrök meg mindig is.. tudod..- motyogta Loki zavartan.

-A valkűrök? Most már nem csak engem, a halott nővéreimet is lenézed?- Hild nagyon belelendült a vitába.

-Nem, csak...

-Tudod mit?! Csináld! Aztán majd meglátjuk kinek gyenge az elméje!

Thor elkerekedett szemmel bámulta kettejük vitáját és a végkifejlet hallatán még az álla is leesett. Végre megértette Lokit. Köztudott volt a valkűrök büszkesége, és az öccse ezt használta ki. Addig-addig sértegette Hildet, amíg az annyira fel nem húzta magát, hogy már bármire képes lett volna, csakhogy rácáfoljon Lokira, még arra is, hogy engedje előhívnj az emlékeit.
Ezek az emlékképek nem csak azért voltak fontosak, hogy Hild tisztában legyen a múltjával és azzal, aki egykor volt. Asgardot támadás fenyegette és az ellenség továbbra is ugyanaz volt: a kree. Hild emlékei az előző támadásukról kulcsfontosságuák lehetnek, még akár előnyhöz is juthatnak belőlük.

-Biztos vagy benne?- kérdezte Loki még mindig teljesen egyenes arccal. Thor becsülte, hogy neveti el magát.

-Csináld már, mielőtt meggondolom magam!

-Te mondtad!

Két ujját a lány homlokára nyomta, lehunyta a szemét és fejest ugrott mélyen elzárt emlékeibe.

Látta, ahogy megszületik Hild egy sokadik bolygón, ő maga nem ismert rá melyiken, de nem Asgard volt, az is biztos. Egy arany páncélos katona hozta onnan magával a háború elől.. talán az igazi apja? De mi lett az anyjával? Vagy ő csak az idegen bolygó lakója volt, és a férfi életében csak egy egyéjszakás kaland?
Megérkezett a gyermekkel Asgardra, az ahogy egyre idősebb lett, úgy nőtt a szépsége és ereje is. Az apja katona volt, hát arra tanította törvénytelen lányát is. Érdekes módon úgy fest, szerette őt. Talán az anyja iránt is így érzett a háború alatt?
A kivételes lányra felfigyeltek egy utcai verekedés alatt. A palotaőrök a kapuk előtt próbáltak két verekedő felet szétválasztani, de egyszerűen képtelenek voltak rá. Ekkor jelent meg egy rongyos, fiatal lány, aki pár mozdulattal megszűntette a konfliktust.

Ezek után a palotaőrök kapitányának parancsára a lányt a palotába vitték, besorozták, de mivel a seregbe nőket nem vehettek be, a valkűrök közé tették. Együtt lakott és együtt edzett ezekkel a legendás harcosokkal, egészen, amíg a vezetőjük párbajra nem hívta a lányt. A küzdelem vége döntetlen lett, amit senki sem akart elhinni: a valkűrök vezetője mindenkit le tudott győzni, kivéve ezt a semmiből érkezett lányt. Elnevezte hát Hildnek.
Amikor betöltötte a kort, elvitték első csatájába. Győztesen tértek haza, de Hild azt kívánta, bár el se ment volna, mert távollétében meghalt az édesapja. A temetés után csak a valkűrök maradtak neki. Minden szabadidejében edzett és gyakorolt, ami kifizetődőnek tűnt. Hosszú évek alatt felküzdötte magát a ranglétrán és a valkűrök vezetőjének jobbkezévé vált.

Ebben az évben támadott a kree.