Sugoi

Vita

- Fuyu... - fordult oldalra Byakkun meglepetten.
- Simán csak Fuyu? Semmi "Kedvesem"? - nézett rá a lány.
Oké, én megértem, hogy senki se szereti, ha a szuper helyes pasija valaki mással smárol, de azért a felénk szegezett kard nem túlzás egy kicsit?
- Azt hittem, meghaltál - mondta kifejezéstelenül Byakkun.
- Nem haltam meg - nézett félre Fuyu - De úgy látom, maga nem bánta volna, ha mégis az történik.
- Nem tudom miből gondolod ezt, de nagyon is tévedsz - ellenkezett a férfi. Fuyu felém pillantott. Szemei nem tükröztek csalódást, sőt... Nem tükröztek semmit.
- Szóval Noroi-san volt a helyettesem... Jó dolog, ha van B terve az embernek - engedte le a kardját.
Várjunk... Ez most az volt, aminek gondoltam? Komolyan? Satō Fuyu cinizmust rejtett a szavai mögé?
A végén még kiderül, hogy van személyisége... Na az durva lenne.
- Hogy menekültél meg? - lépett egy lépést felé Byakkun.
- Sosem voltam veszélyben, ezért nem kellett menekülnöm - mondta komoly arccal a lány.
- Ezt hogy érted? Hiszen az a főpap üldözött téged! - néztem a lányt kíváncsian. Fuyu egy gyönyörű mosollyal ajándékozott meg.
- Még nem esett le neked? Ez édes - a lány most valamiért kicsit magabiztosabbnak tűnt.
- Fuyu, mondd, hogy nem... - mondta halkan Byakkun. A hadnagy ismét rápillantott, de nem felelt.
- Byakkun, menjünk hátrébb... - néztem rá. Ő meg se mozdult, csak meredten bámulta szeretőjét.
A szívem kicsit összeszorult. Szóval még mindig szereti őt, mi? Végülis, pár nap alatt nem tudtam véglegesen megszerezni a szerelmét. Tudhattam volna, hogy ez lesz a vége, nem kéne csalódottnak lennem.
- Fuyu... Kedvesem... Mondd, hogy nem! Nem teheted ezt velem! - mondta. Nem kérés volt, hanem parancs.
Fuyu elkomorodott.
- Az ellensége vagyok - jelentette ki - Az én vezetőm Taisei-kun, nem Soul Society. Minden, amit mondtam, hazugság volt.
- Minden? - kérdezett vissza a kapitány.
A hadnagy félrenézett.
- Nem érti? Amit csak mondtam... Az mind hazugság - a mondat végére elhalkult.
Byakkun egy kis ideig csendesen figyelte a lányt.
- Értem - mondta végül - Ebben az esetben végeznem kell veled, mint az osztagod kapitánya.
Meglepetten néztem rá. Ilyen könnyen beletörődött, vagy mi? Nem ölheti meg a szerelmét, még akkor sem, ha nem én vagyok az!
- Hé, gondold át! - pillantottam fel rá.
- Yu, menj hátrébb. Ő Soul Society ellensége, ezért ki kell végezni - Byakkun arca érzelem mentes volt.
- Semmi szükség a harcra. Adja át nekem Noroi-sant, és megígérem, hogy nem lát majd többet - nézett rá Fuyu.
- Ez nem fog megtörténni - támadt rá a kapitány. A lány gyorsan kivédte a támadást, majd régi szeretője szemébe nézett.
- Maga ennyire gyűlöl engem? - kérdezte csendesen.
- Nem. Pusztán csak próbálom megérteni, milyen okból akarjátok megölni Yamamoto főkapitányt - felelte. Fuyu a földre pillantott.
- Ne is próbáljon megérteni minket. Valaki, aki magához hasonlóan egy nemesi családba született, semmit sem tudhat arról, hogy milyen egy nyomornegyedben az élet. Ott küzdeni kell azért, hogy ne rúgjanak beléd ha lehunyod a szemed, és teljesen átlagos, ha megvernek egy gyereket - szinte suttogott. Eszembe jutott Akane Hana, aki a legjobb barátnője volt, mielőtt megölték volna. Vele is valami hasonló történt, mielőtt elszökött volna.
- Ezért nem a főkapitány a hibás - Byakkun ismét a lány felé suhintott, de nem sikerült megsebesítenie. Ez nem volt meglepő, elvégre olyan óvatosan csapott, mintha csak meg szeretné simogatni a kardjával.
- De azért, amit az a szekta művelt az ő keze alatt, csakis őt lehet okolni! - pillantott fel dühösen. Kicsit értetlenül magam elé pillantottam. Hogy jön ide a szekta? Mi köze van a nyomornegyedben történteknek ahhoz a szektához?
- Fuyu, ha csak azzal volt problémád, elmondhattad volna - mondta Byakkun. Kezdtem úgy érezni, mintha csak egy kis szerelmi vitába csöppentem volna.
- Nem, ezt maga nem értheti... - lépett hátrébb a lány. Leengedte kardját - Minden, ami ott történt... Meg lehetett volna akadályozni, ha kicsit odafigyelnek, de nem tették! Gyerekeket kínoztak csak azért, hogy számukra érdekes eredményeket érjenek el! Azok a gyerekek mind ki voltak nekik szolgáltatva, és alig volt közülük, aki megérte volna a felnőttkort!
- Valóban szörnyű ezt hallani, de ilyenek nap mint nap történnek - Byakkun egy pillanatig mintha meg akarta volna érinteni a lány arcát, de végül nem tette.
- Hallani egészen más, mint átélni - szorította ökölbe a kezét Fuyu - Ha nem viselkedsz jól, pont annyira kínoznak meg, hogy ne halj bele. Ha nem vagy elég jó alany a kutatáshoz, először csak a szemedet szúrják ki, majd szépen megcsonkítanak. Erről a főkapitány tudott, mégsem tett semmit... Valóban én vagyok itt a rossz?
Elképedve néztem a hadnagy arcát. Meglepetésemre nem kezdett el sírni, pedig a hangja alapján a határán volt. Szóval ezért háborodott fel annyira, mikor a főpappal beszéltünk. De hogyha a főpap valójában Taisei volt, és Fuyu az ő társa, akkor mégis miért lepődött meg? Nem értem.
- Te átélted ezeket? - kérdezte Byakkun komoran.
- Nem szükséges elmondanom magának - lépett hátrébb.
- De igen. Mondd el, mi történt veled! - parancsolta. Közelebb lépett hozzá, és bizonytalanul a vállára tette a kezét. Fuyu összerezzent - Ezért féltél mindig, amikor megérintettelek?
- Nem féltem. Én sose féltem - rázta meg a fejét - Ha féltem volna, nem lennék méltó a szabadságra!
- Szabadság? Arra vágysz igazán? Ilyen módon nem fogod tudni megszerezni - nézett le rá Byakkun.
- Én valóban nem. De Taisei-kun képes lesz rá. Ha megteszi, engem is szabaddá fog tenni. Megígérte, hogy akkor el fog engedni, és szabad lehetek! - pillantott fel Fuyu. Egy ideig csak nézték egymást. A csend egyre hosszabb lett, de ők nem mozdultak.
Egészen addig, amíg egy kellemetlen alak nem lépett a társaságunkba.
- Engedd el a játékomat, Kuchiki Byakuya - mondta Taisei komoly arccal.
- Játékodat? - vonta fel a szemöldökét Byakkun - Ő az én hadnagyom, ezáltal hozzám tartozik.
- Már nem vagyok a hadnagya! - nézett fel rá Fuyu - Én Taisei-kun tulajdona vagyok. Ő az én megmentőm, ő az, akinek az életemmel tartozom.
- Fogd be - rendezte le a lányt Byakuya egyszerűen. Fuyu kicsit meglepődve nézett rá, és elpirult.
- Kuchiki kapitány, ez nem a legjobb alkalom úgy csinálni, mintha számított volna neked valaha is - vigyorgott Taisei - Elvégre ha igazán szeretted volna, nem tartod titokban. Lásd be kicsi Fuyu, ez az ember nem szeret téged. Sose szeretett. És nem emlékszel? Te se szeretted őt- mondta meggyőzően.
Ökölbe szorítottam a kezem. Szóval megpróbálja Byakkun ellen hangolni a lányt... Már alapból felháborít, hogy játékának nevezi, de az, hogy így felhasználja, még idegesítőbb.
Fuyu hátrébb lépett, és bólintott.
- Igazad van, Taisei-kun - mondta.
Taisei elnevette magát, Byakuya pedig felemelte a kardját, hogy a férfire támadjon. Gyorsan odaugrottam mellé, és karjára tettem a kezem.
- Ne csináld! Tudom mit kell tennünk, és az nem a harc - néztem rá. Szemeiben csalódottság és szomorúság volt, ezért ismét összeszorult a szívem. Ha ennyire fontos neki Fuyu, akkor segítek neki visszaszerezni. Itt az ideje, hogy bevessem a tudásomból adódó előnyömet!
- Fuyu, figyelj rám, oké? Ez az ember itt rossz, de te ettől függetlenül még nem kell az legyél - mondtam - Jelenleg még nem követtél el semmi rosszat, csak butaságokat mondtál meg eltűntél pár napra, de ezért senki sem fog megbüntetni.
A lány lassan bólintott.
- Tudok néhány dolgot a múltadról - folytattam, mire keze megremegett - Sokáig magányos voltál, majd egy barátnőddel megszöktél, és Taisei-sannal egy csoportba kerültél, igaz? Ezek után kerültetek a szektához, és ott valamilyen módon biztos meghalt a legjobb barátod, ezért akartál a főkapitány ellen fordulni. De ez nem megoldás! - mosolyogtam bátorítóan - És az sem, hogy nem mondod el, ki vagy valójában! Néha igazán megmutathatnád, hogy az álcád alatt milyen a valódi személyiséged!
Úgy tűnik a szövegem kicsit meggyőzte a lányt.
- Amilyen én valójában vagyok...? - nézett le a földre. Ha Fuyut sikerül meggyőznöm, akkor talán el tudja mondani, hogy miként győzhetjük le Taiseit. Nem szabad elrontanom!
- Igen! - bólintottam - Mindenki azt szeretné látni. Te nem csak egy játék vagy, aki valakinek tartozik az életével! Te vagy Satō Fuyu! Vagyis valójában a neved Satō Chise, ha nem tévedek - mondtam. Nem kellett volna.
Fuyu ökölbe szorította a kezét.
- Kitől hallottad ezt a nevet...? - kérdezte a földet nézve.
- Fuyu, végezz vele, mielőtt én teszem meg - mondta Taisei kifejezéstelenül.
Kicsit ijedten néztem rájuk. Most akkor valami rosszat mondtam?
Byakkun aggódva lenézett rám, és maga mögé húzott.
- Én sose voltam Satō Chise - motyogta Fuyu - Ő sokkal jobb volt nálam! Még a feltételezés, hogy egy kicsit is hasonlítok rá, sértő számára nézve! - mondta egyre hangosabban.
- De akkor nem te...- kezdtem, de nem tudtam befejezni.
- Ő volt az egyetlen barátom! - vágott a szavamba - A családom! Az emlékét senki sem sértheti meg! - húzta elő a kardját - Ezért, Noroi-san, ne beszélj többet róla úgy, mintha egy senki lett volna!