Sugoi

Nyomozás

Mikor felkeltem, arra lettem figyelmes, hogy valamiért nagyon kellemesen aludtam. És hogy egy valaki van mellettem.
A derekamat egy bizonyos személy átölelte, és éreztem lélegzetét a nyakamon. Elpirultam, majd hátrafordultam. Byakkun aludt mellettem, és tulajdonképpen egész aranyos volt. Elmosolyodtam.
Tényleg olyan, mint egy kicsi fiúcska.
Odahajoltam hozzá.
- Ostoba Byakkun! Ideje felkelni - súgtam a fülébe. Nem felelt, pusztán csak karjával visszanyomott az ágyra. Viszont engem nem lehetett ilyen könnyen elintézni. Fölé hajoltam, és számat az övéhez érintettem. Erre egyből reagált, de mielőtt megcsókolhatott volna, gyorsan elhúzódtam. Kinyitotta a szemét, és rámpillantott. Egy diadalittas mosollyal néztem le rá.
- Yu - ült fel, és mostmár neki kellett lenéznie rám.
- Byakkun - figyeltem jókedvűen.
- Még gyakorolnod kell az ébresztési technikád. Pont a lényegnél hagytad abba - oktatott ki.
- Ha folytatom, abból nem lett volna felkelés - kacsintottam.
- Lehetséges - bólintott. Magához ölelt, és óvatosan megsimogatta a hajam.
- Te hoztál ide? - kérdeztem kíváncsian.
- Igen. Tegnap már aludtál, amikor hazajöttem - felelte - Nagyon mélyen. Akkor sem ébredtél fel, amikor behoztalak, vagy amikor átöltöztettelek.
- Átöltöztettél? - kérdeztem meglepetten - T-te komolyan levetted a ruhám, aztán újat tettél rám? Biztos élvezeted, igazam van? Byakkun, te perverz... - motyogtam egyre piruló arccal.
- Pizsamában kell aludni, ez a szabály - vonta meg a vállát - Meg amúgy sincs mit szégyellned.
- Megbizonyosodtál róla a saját szemeddel is, mi? - kérdeztem halkan nevetve.
- Biztosra mentem - nézett a szemembe - És örömmel láttam, hogy már egészen máshogy nézel ki bizonyos helyeken, mint kiskorodban - súgta a fülembe.
- Minden kislány deszka - néztem rá morcosan - De fogadni mernék, hogy Fuyu-nak is ilyeneket mondtál.
- Vele még sosem aludtam együtt... - felelte kicsit elkomorodva.
- Értem - simítottam meg az arcát. Kedvesen rámosolyogtam, és mintha ő is jobb kedvre derült volna.

Most vele együtt hagytam el a birtokot, de mivel egészen más irányba mentünk, hamar el kellett búcsúznunk egymástól. Ma is jókedvűen mentem végig Seireitei utcáin, egészen addig, amíg valaki még nem állított.
- Yuki-chama! - mosolygott rám Taisei. Kicsit távolságtartóan megálltam mellette.
- Taisei-kun - biccentettem.
- Azt hallottam, hogy megsérültél! A kezeddel történt valami, nem? - kérdezte kíváncsian. Bólintottam, majd felemeltem a jobb kezem. Megfogta és szakértően megvizsgálta.
- Szépen ki van dolgozva - állapította meg. Elgondolkozva néztem az arcát. Valóban nagyon hasonlított a főpapra, vagyis inkább a főpap hasonlított hozzá. Mi van, hogyha Marry elmélete helyes? Akkor az lenne a legjobb, ha elfutnék Taisei közeléből.
Úgy döntöttem, hogy megpróbálok információkat kiszedni belőle.
- Taisei-kun, te közel álltál Fuyuhoz? - kezdtem egy viszonylag laza kérdéssel.
- Igen, ugyanonnan jöttünk. Nagyon közeli barátok vagyunk. Vagyis csak voltunk - gondolkozott el.
- Szerinted meghalt? - kérdeztem.
- Fuyu alapvetően nem túl erős. Tud bánni a karddal, de nagyon könnyű megtörni. Kétlem, hogy túlélte volna a történteket - mondta - Meg aztán a nyakláncát is megtalálták, és azt soha nem vette volna le magától.
- Miért nem? Esetleg te adtad neki? - néztem rá kíváncsian. Minél több dolgot tudtam meg Fuyuról és róla, annál könnyebb volt eldöntenem, hogy mi is áll az egész harc hátterében pontosan.
- Dehogy is! - vigyorgott - A legjobb barátnőjétől kapta.
- Értem - bólintottam - És vele tudnék beszélni?
- Az nem lenne megoldható - mondta - Hacsak nem tudod feltámasztani a holtakat.
Kicsit meglepetten magam elé néztem. Ez a válasz kicsit meglepett...
- De amúgy is, olyan ez, mint egy faggatás - mosolygott rám Taisei - Inkább beszéljünk rólad!
- Á, velem nem történik semmi érdekes sem - legyintettem. Még nem tudtam meg elég információt.
- Persze, el is hiszem. A kezed is erről árulkodik.
Megvontam a vállam.
- Jó, ezen kívül nincs semmi.
- Valóban? - lepődött meg - Én azt hittem... Na mindegy is - legyintett.
Kíváncsian néztem rá, de ő csak kacsintott, és tovább sétált.
Nos, nem tudtam meg sok mindent.
Mást kellett keresnem, akitől megtudhattam néhány információt.
Vagy inkább Taisei múltját kellett tüzetesebben megvizsgálnom. Mivel ugyanonnan jött, mint Fuyu, csak el kellett mennem a régi otthonukhoz. Kicsit veszélyes ötlet volt az ellenség közelébe menni, de végülis nálam van a kardom, úgyhogy nem lesz akkora baj. Elindultam kelet felé, és próbáltam minél észrevétlenebbül elhagyni Seiteitei-t. Szerencsémre senki sem foglalkozott azzal, hogy mit csinál egy hozzám hasonló kis negyedik tiszt, ezért nem volt nehéz dolgom.
Végig egyenesen haladtam, és délre el is értem az itteni nyomornegyedet. Igazán messze volt úgy mindentől, ezért a shinigamik keze ide már nem ért el. Ez pedig meg is látszott a környéken.
Kis nézelődés után odamentem egy idősebb asszonyhoz, és érdeklődni kezdtem először Taisei, majd Fuyu után.
- Watanabe Taisei? Nem, nem ismerős a név - mondta kis gondolkozás után - Viszont Satō Fuyu... Ismerős, de csupán csak a vezetékneve. Sajnálom, de nem tudok többet segíteni - mondta. Megköszöntem, hogy elmondta amit tudott, majd további alanyokat kerestem a kérdezősködéshez. Egy fiatalabb férfi szintén semmit sem tudott Taisei-ről, viszont beszélt "valami Satō lány"-ról. Az ő elmondásában ez a lány a helység legszélén élt, és valami kis csoporthoz csatlakozott, azóta nem ment oda vissza.
Ebből már többet tudtam meg. Ha Taisei ennek a csoportnak a tagja volt, az sok mindent megmagyaráz.

Az egész napomat kérdezősködéssel töltöttem, ezért igen elfáradtam. Sokan ugyanazt mondták el, páran pedig nem is beszéltek velem. Mivel már kezdett besötétedni, még egy utolsó lelket kerestem, akinek ismét feltehettem kérdéseimet. Egy betört ablakú ház előtt egy nő állt, és épp az ablakot próbálta bedeszkázni. Odamentem hozzá, és ismét feltettem a kérdéseim.
- Watanabe Taisei? - kérdezett vissza. A beszédstílusa kicsit... egyedi volt - Nem hallottam róla. De a másik... Hogy is hívják?
- Satō Fuyu - feleltem. Üveges tekintettel nézett maga elé.
- Satō Fuyu? Volt egy Satō Chise nevű lány a falu szélén - mesélte - A lányom sokat játszott vele kiskorában.
- Komolyan? - mosolyodtam el. Végre valaki, akitől talán megtudok még valami érdekeset! - És hol van most a lánya?
- A lányom... Ő már nincs itt... - mondta - Elszökött innen..
A lelkesedésem azonnal eltűnt. Szóval lehetetlen lesz bármit is megtudnom ettől a lánytól. Már fordultam volna, hogy elmenjek, amikor a nő megragadta a kezem.
- Minden az ő hibája! Az övé! - kezdte el hadarni - Ha nem ivott volna annyit... Ha nem bántotta volna annyit, akkor a kislányom nem ment volna el! Mindenről ő tehet! Minden nap, minden este részegen jött haza... De azon a napon rosszabb volt. Megverte őt, de úgy, mint még soha... A vére még mindig ott van megszáradva a ruhácskáján... - kiáltotta. Kicsit ijedten néztem, de ismét szereztem egy nyomot.
- Esetleg elkérhetem azt a ruhát? - kérdeztem. Megrázta a fejét.
- Soha! Az az egyetlen, ami megmaradt belőle! Az egyetlen, ami megmaradt az én Hanámból! - sikította.
- Vissza fogom hozni... De ez alapján meg tudnám keresni a lányát is. Hanának hívják, igaz? - kérdeztem kíváncsian.
- Igen... A neve Akane Hana - bólogatott - Igazán megkeresné?
- Igen - hazudtam. Nem volt rá módom, hogy megkeressem, de kellett az a ruha. Tudom, hogy nem szép dolog hazudni, de most nagy volt a tétje. A nő berohant, majd egy kimonoval tért vissza. A ruhán száradt vérfoltok voltak találhatók, gyakorlatilag mindenhol. Valaki tényleg bánthatta ezt a lányt...
Átvettem, majd megköszöntem.
- Ha megtalálta a lányom, küldje vissza hozzám! - mondta a nő - Mondja meg neki, hogy nem esik majd baja! Soha többé! - nézett rám határozottan. Bólintottam, majd elindultam vissza Seireitei-be.
Útközben átgondoltam, miket is tudtam meg ma.
Először is, Taisei és Fuyu mégsem feltétlen ugyanonnan származik. Taisei biztos hazudott a múltjával kapcsolatban, Fuyu pedig a nevét változtatta meg. Az igazi neve az elmondottak alapján Satō Chise. A legjobb barátja, akitől a nyakláncát kaphatta, nyilván ez a bizonyos Akane Hana lehetett, akivel csatlakoztak egy csoporthoz, amiben Taisei is benne volt. Utána nyilván Hana meghalt, Fuyu és Taisei pedig csatlakoztak a shinigamikhoz. Ha ők állnak a háború mögött, akkor lehet, hogy Hana halálát egy shinigami okozta, és ezt akarják megbosszulni.
De ha nem... Akkor fogalmam sincs ki lehet az igazi ellenség. Ráadásul most, hogy Fuyu eltűnt, az is lehet, hogy halott. Akkor meg semmi értelme sem lenne az elméletemnek. Holtan nem lehet háborúzni.
A leggyanúsabb számomra Watanabe Taisei, ebben biztos vagyok. De túl keveset tudok jelenleg róla. A személyisége eddig igazán megfogó volt, lelkes, karizmatikus, és nem mellesleg jóképű. Nem tudja hogy kell bánni a lányokkal, ez is biztos. A múltjáról pedig biztosan hazudott, de nem jöttem rá, mi okból.
Fuyu hozzá hasonlóan már idegesítően kedves, és úgy is mondhatjuk, hogy nincs saját személyisége. Csak egy alkalommal láttam, hogy kiállt valamiért, de amúgy mindig csak egyetértett velem, és bólogatott. Viszont Byakkun valamiért belészeretett, és ő tényleg okos. Nyilván nem szeretne olyat, akiben nem látna valami érdekeset, és nem lenne olyannal kapcsolata, akit nem tartana méltónak rá. Ki lehet valójában ez a bizonyos Fuyu? Vagy nevezhetem Chisének?
Mindenesetre ezeket az információkat elmondom a kis nyomozólánynak. Ő talán tud majd segíteni.