Sugoi

Munka az osztagnál

A hazafelé vezető úton végig mondogattam neki a butaságaimat, amiket jókedvűen meghallgatott. Ha nagyon unta már, megcsókolt, ezzel elérve, hogy három percre csendbe maradjak. Aztán minden kezdődött elölről.
A sok megállás miatt a séta időtartalma a kétszerese lett, de nem bántam, mert nagyon jól éreztem magam. Már a ház előtt voltunk, mikor kicsit elpirulva megkérdeztem tőle:
- Nem szeretnél ma is itt aludni? - reménykedve néztem rá.
Kicsit elgondolkozott, ezért a legaranyosabb tekintetem vettem elő, és átöleltem.
- Ha így kéred, nem tudok nemet mondani - sóhajtott végül. Győztesen elmosolyodtam, és egy puszit nyomtam az arcára. Ismét a szobám felé vettem az irányt. Csendesen jött mögöttem, és akkor sem szólalt meg, mikor leültettem az ágyra, hogy könnyebben meg tudjam ölelni.
- Minden rendben? - kérdeztem, miután nem reagált arra, hogy megpusziltam.
- Igen. Csak gondolkoztam - pillantott rám.
- Az már régen rossz - mondtam gúnyosan. Elmosolyodott, és megsimította az arcomat.
- Yuki, számodra valóban rendben van az, hogy én vagyok a barátod, és nem valami nemes? - kérdezte kíváncsian.
- Amíg nem idegesítesz, tökéletes vagy számomra - feleltem - A nemesek egy része unalmas, a másik meg a kislányokra bukik. Nekem olyasvalaki kell, aki szeret engem.
- Nem inkább olyan, akit te is szeretsz? - kérdezett vissza. Kicsit meglepődtem, majd bólintottam.
- De, persze - mondtam - Olyan kell, akit én szeretek, legyen az akárki.
- Értem - sóhajtott. Kicsit zavartan simogatni kezdtem a kezét. Miért nem fogja be inkább, amikor kérdezni akar, és csókol meg? Annak sokkal jobban örülnék, mint az elbizonytalanításnak.
- Hé - böktem meg az arcát - Nagyon bírlak, úgyhogy ne gondolkozz butaságokon.
- Nagyon bírsz? - mosolyodott el. Bólogattam. Össze kellett szednem magam, ahelyett, hogy zavarba jövök.
- Szeretlek - mosolyogtam. Végül is, ez az igazság.
- Én is téged, Yuki - húzott közel magához. A szívem kicsit hevesebben kezdett verni.
Lehunytam a szemem, és hagytam, hogy megcsókoljon.

A Nap első sugaraival együtt keltem, és miután bosszankodtam emiatt egy kicsit, Renji felé fordultam. Átgondoltam, hogy felketsem-e, vagy ne, de végül nem tettem semmit. Aranyosan aludt, és ez bőven elég ok volt arra, hogy békénhagyjam. Óvatosan megcsókoltam, majd a mellkasára hajtottam a fejem, és a szívverését hallgatva lehunytam a szemeim. Perceken belül engem is elnyomott az álom.

- Yuki! Yuki, kelj fel! - hallottam meg kedvesem kétségbeesett hangját. Lassan felnéztem rá, és elmosolyodtam.
- Jó reggelt, Renji! - mondtam jókedvűen.
- Minden rendben? - kérdezte aggódva.
- Persze - bólogattam - Miért?
- Mert álmodban fura dolgokat mondtál... - simogatta meg az arcom.
- Miket? - lepődtem meg.
- Valami olyasmit, hogy hamarosan véget ér az egész.
- Ez fura. Nem szoktam beszélni álmomban. És nem mondok ijesztő dolgokat - néztem magam elé. Renji kicsit aggódva figyelte az arcomat, majd átölelt.
- Ha baj van, elmondhatod - suttogta.
- Mindenképp. De jelenleg nincs semmi bajom - mosolyogtam rá.
Nem tűnt túlságosan meggyőzöttnek, pedig az igazságot mondtam. Abban a pillanatban minden rendben volt.
Miután mindketten felöltöztünk és reggeliztünk, az útjaink elváltak: ő a 3.osztaghoz ment, én a tizenegyedikhez. Tegnap nem volt alkalmam benézni, mert Byakkunnal kerestem Fuyut, ezért ma elhatároztam, hogy nagyon jófej leszek mindenkivel. Ez az elhatározás egészen addig tartott, amíg az egyik idióta felém nem szaladt azzal a céllal, hogy most legyőz. Az öklöm, amibe belerohant az arcával széttörte az álmait. De sebaj, majd talán legközelebb.
A kapitányi szobába mentem, hogy végezzek a papírmunkával, amit már egy ideje csak én csinálok. Régebben Yumichika is segített benne, de mostanság valahogy nem volt kedve hozzá, vagy nem is tudom. Imádnivaló egy srác, de kiigazodni azt nem tudok rajta.
Az asztalon ismét halmokban álltak a lapok, és csak arra vártak, hogy dolgozni kezdjek. Ha lett volna szemük, biztos rámkacsintanak. Leültem a székre, és lelkileg felkészültem arra, hogy innen nem fogok szabadulni egy darabig.
És így is lett. Három órán keresztül csak azzal foglalkoztam, hogy a tegnapi és tegnapelőtti adagot megcsináljam. Kicsit meg voltam csúszva ezekkel, ugyanis volt pár nap kihagyásom, a sok harc miatt, meg aztán néha kedvem sem volt ilyenekkel foglalkozni. De nem volt nagy kihagyás, mert minden lapon csak a szokásos állt: jelentés a kapitányi gyűlésről (ezt mindig Kyoraku kapitánynak kellett megírnia, ezért olyasmik álltak benne, hogy "Unohana kapitány már megint túlöltözött, igazán ledobhatná már azt a fekete rongyot magáról, jobb lenne a kilátás" vagy "Hirako kapitány vajon meddig jutott Marry-channal? Feltétlenül megkérdezem majd tőle". De volt itt az összes női shinigamiról megjegyzés, sőt, egyszer rólam is írt: "A Noroi család legifjabb tagja, Hiroyuki-chan is a tizenegyedik osztagnál van. Ha ő is olyan kis harcos, mint ott mindenki más, egészen élvezném, ha engem is megbüntetne"), jelentés a hadnagyi gyűlésről (Ezt Fuyu-nak kellett írnia, mert az általam kiszabott büntetés egyik része ez volt. Valójában nagyon vicces jelentéseket írt, néha csak úgy random elkalandozott, és totál másról kezdett magyarázni: "A következő pont a hadnagyok és kapitányok közti bizalmat megerősítő hülyeség átbeszélése volt. Ha engem kérdeznek, a kapcsolatom a kapitányommal már így is elég szoros, annyira, hogy néha jólesne megütni. Megesik, hogy megteszem. Erről jut eszembe, a fizikai sérülés okozását régen a szerelem jeleként is értelmezték. Görögországban a férfiak almával dobták meg a csajt, ha tetszett nekik. Na engem próbáljon meg valaki megdobni egy almával, és garantálom, hogy ő is kis almaként tér majd haza, már ha haza tudja vinni azt, ami utána marad belőle. De komolyan, mennyire bizarr már ez! Most képzeljék el, hogy tógában hozzávágok a kapitányhoz egy almát, erre ő meghatódik. Talán még könnyeket is hullat. Mert igen, én vagyok a domináns, nem ő! Idióta Kuchiki kapitány..."), sőt a kapitányok és hadnagyok közös gyűléséről is volt néha jelentés (Ez Hirako kapitány keze munkája, és többek közt ezek a jelentések voltak az okai, hogy nem kérdeztem őt és Marryt a magánéletükről. "Marry-chan már megint úgy nézett rám, mintha előző este nem tettünk volna semmit sem, amit kiskorúaknak nem szabad. Ráadásul a gyűlés közben néha még rám is csapott, hogy ne nézzem már őt, miközben a főkapitány hozzám beszél. De Marry-chan, a főkapitányról nincsenek piszkos gondolataim, nem úgy, mint rólad, meg néha Hiyoriról. Hupsz, ezért még meg fognak verni, lehetséges, hogy mindketten" , van más gyöngyszem is tőle: "Elnyomó kapcsolatban élek, ezért inkább nem mondom ki máshol sem a véleményem. A pszichológusom szerint a lelki terror, amiben a csajom tart, arra késztet, hogy magamban tartsam a mondandóm, mert ösztönösen félek a szidástól és veréstől. Lehet, hogy igaza van, mindenesetre tökéletes kifogást adott a komoly és őszinte beszélgetések ellen. Még papírt is kaptam, amit mindenkinek bemutatok, de eddig csak azok vették komolyan, akik tényleg betartják a szabályokat. De mivel Marry-chan tegnap széttépte, már senki sem fog hülyére venni miatta. Marry-chan olyan aranyos" Tulajdonképpen én vagyok a pszichológusa, és egy gyerekeknek való kifestőre írtam neki egy igazolást, hogy ne hisztizzen a meggyes cukor miatt, amit mindig adtam neki. Ő is utálja a meggy ízét, ebben hasonlít Kiseki no Majo-hoz).
A jelentéseken kívül voltak még adatok az osztagok tagjairól, és fura módon a tizenegyedik osztag tagjai minden nap eggyel kevesebben voltak, valahol máshol pedig eggyel többen. Aztán a hónap végén hirtelen a lecsökkent létszám megint visszament a maximumra, és a többi osztagban ismét eltűnt pár ember. Hű de sok hülyével élek együtt.

Mikor a mai napi papírokat kezdtem nézegetni, azonnal megakadt a szemem az egyiken, amin a nevem volt. Miután elolvastam a lapot, a kezembe vettem, és feldúltan kezdtem rohanni a 6.osztag felé. Olyan dühös voltam, hogy még az osztag bejáratánál álló Ikkakunak sem köszöntem. Biztos a szívére vette.
Olyan gyorsan mentem, hogy pár percen belül máris odaértem a célomhoz.
Nem foglalkoztam a nekem köszönő tiszteknek, csak rohantam a kapitányi szoba felé, majd dühösen berontottam, hogy leordítsam Byakkunt:
- Kuchiki Byakuya, magyarázd meg miért akarnak engem áthelyezni a te béna kis osztagodba?