Sugoi

A háború kezdete

Egy kicsi, sötét szoba lett a cellánk, amibe rögtön azután bezártak minket, hogy elmondtam Hinamori hadnagynak az információkat.
Miután megtudtam a szörnyű igazságot, egy lapra le kellett írnom, amit a főpap mondott. Ezt pár órával később az előre megbeszélt találkozóhelyre vittem. Egyedül mentem, ugyanis Fuyu a kis kirohanása után egy ideig nem került elő. Hinamori hadnagy sajnálkozva vette tudomásul, hogy igen nagy gázban van Soul Society, majd elsietett. Én meg visszamentem, és bevezettek a cellámba, ahol Satō hadnagy már várt rám. Te jó ég, vele kell egy szobán osztoznom...
- Noroi-san... - nézett rám Fuyu, amikor beléptem a szobába. Elmentem mellette, és leültem az ágyra.
- Igen? - néztem fel rá.
- Sajnálom, ami történt... Kicsit elvesztettem az önuralmam... - mondta.
- Na ne, észre se vettem - forgattam a szemem.
- Tudod... Gyűlölöm, amikor ártatlanokat bántanak. Olyanokat, akik nem tudják megvédeni magukat - magyarázkodott. Szóval a kívülről tökéletes lánynak vannak erkölcsei... Nagyszerű.
- Nyilván én sem örülök ennek az egésznek... Elvégre a családom áll minden mögött.
Fuyu tekintete elsötétült egy pillanatra, majd elfordult.
- Késő van... Ideje lenne aludnunk - a hangja ismét parancsoló volt. Kicsit rémülten bólintottam.
- Rendben... - ráfeküdtem az ágyra, majd magamra terítettem a takarót. Csak a Hold fénye világította meg a szobát, de még így is láttam, ahogy ő a másik ágyba fekszik.
- Jó éjt, Noroi-san - mondta csendesen.
- Neked is, Satō hadnagy - feleltem, majd a csend átvette az uralmat.

A napok, amiket ott töltöttünk, egyhangúak voltak. Korán keltünk, néha kaptunk enni, néha nem, aztán este aludhattunk. Volt, hogy a hadnagyot elvitték valahova, és mindig, amikor visszajött, kissé meggyötörten nézett maga elé. Én nem kérdeztem semmit se tőle, de ő sem volt beszédes kedvében ilyenkor. Pedig napközben mindig sokat beszélt, igazából mindenről. Szégyelltem bevallani magamnak, de volt valami, ami miatt irigy voltam rá. És most itt nem a mellméretére célzok, ugyanis az nem volt olyan nagy, mint Matsumoto hadnagyé. Hanem arra, hogy még egy ilyen helyzetben is képes volt úgy beszélni velem, mintha csak egy kávézóban üldögélnénk. Engem túlságosan is lefoglalt az önsajnálat, így sose voltam túl kommunikatív. Nem mintha szüksége lett volna rám ahhoz, hogy beszéljen...
Másfél hete voltunk ott, és ha jól értelmeztem az őröktől elkapott szófoszlányokat, a háborút már három napja megkezdték. Még engem is meglepett, de aggódtam az osztagért, és ami még meglepőbb, Byakkunért is. Vele kapcsolatban képtelen voltam normális gondolatokat gyártani, ugyanis mindig az lett a vége a gondolatmeneteimnek, hogy összeházasodunk. Ez pedig furcsán idegesítő érzéseket váltott ki belőlem: feldúlt lettem, és legszívesebben megcsaptam volna Fuyu szép kis fejét.
Azt hiszem ezt nevezik elkötelezettségi problémának.
- Noroi-san, Noroi-san! - bökte meg a karom a hadnagy. Lustán ránéztem.
- Igen? - kérdeztem kíváncsian.
- Követek érkeztek Seireitei-ből! - mondta boldogan. Azonnal felpattantam az ágyról, és az ajtóhoz indultam.
- Kik azok? - érdeklődtem. Fuyu mellém lépett.
- Hirako kapitány, és Marry-chan - mondta. A lelkesedésem azonnal eltűnt. Ettől a kettőtől jóra nem számíthatok, elvégre a kiscsaj megígérte, hogy tönkretesz. És ráadásul a teória, amit gyártott igaz volt. Igazi kis nyomozó...
Kinyitottam az ajtót, és kiléptem a folyosóra. Mivel nem voltak itt az őrök, szabadon mozoghattunk, de ki nem tudtunk menni. Elindultam a főpap terme felé, ugyanis gondoltam, hogy vele fognak tárgyalni. Mással nem is tudtak volna..
Nem kellett sokat sétálnom, ugyanis az a kettő pont szembejött velünk.
- Satō hadnagy, Noroi negyedik tiszt - biccentett Hirako. Meghajoltam, mert udvarias vagyok, majd kíváncsian a lányra néztem. Marry kifejezéstelenül bámult engem.
- Hirako kapitány! Mi történt a városban? - lépett előre Fuyu.
- Ezt inkább ne a folyosón beszéljük meg. Nincs valami kevésbé... Megfigyelt hely? - kérdezte, mire Fuyu bólintott, és a szobánk felé indult.
Mindannyian követtük őt, majd bent szépen helyet foglaltunk: az 5.osztag tagjai az egyik ágyra, a foglyok a másikra.
- Soul Societyt megtámadták. A hetedik és tizedik osztag barakkjait rombolták le először, utána sikerült megfékezni őket, de elég sok volt az áldozat - magyarázta Hirako - Másnap többen voltak, és valamiért a tisztek tehetetlenek ellenük. Pedig nem olyan erősek... A hadnagyok és kapitányok egy része még most is gyengélkedik - mondta, mire Fuyu a szája elé kapta a kezét - Mivel mi nem sérültünk meg annyira, a főkapitány elküldött, hogy tárgyaljunk az ellenséggel. Viszont a szüleiddel nem lehet beszélni - nézett rám.
- Én se tudok többet tenni. Jelenleg nekem itt nincsenek jogaim - vontam meg a vállam.
- Mégis mi oka volt a szüleidnek ezt tenni? - kérdezte Marry halkan. A hangja teljesen nyugodt volt, nem úgy tűnt, mint akit annyira megviseltek a történtek.
- Fogalmam sincs. Már egy ideje nem tudok róluk semmit - feleltem. Elgondolkozva maga elé pillantott.
- Mindegy is, az a főpap, vagy tudom is én, hogy micsoda, nem akart tárgyalni - mondta Shinji - És mellékesen... Nem csak szerintem hasonlít Watanabe kapitányra? - kérdezte kíváncsian. Azonnal felkaptam a fejem.
- Nekem is olyan ismerős volt! - bólogattam. Marry a kapitányára nézett.
- Szóval Watanabe kapitánynak tényleg köze van a dologhoz...ahogy gondoltam - mondta. Hirako bólintott.
- Marry-chan már vagy egy hete folyamatosan azt mondogatta, hogy Watanabével valami nem stimmel. Eddig nem hittem neki, de mostmár van valóságalapja annak, amit mond - magyarázta. Marry morcosan elfordult, majd ismét beszélni kezdett.
- Watanabe kapitány valamiért nem szerzett sérülést a harcok alatt, sőt, ő könnyűszerrel képes volt megölni az ellenséget. Valamint, amikor megtudta, hogy foglyul ejtettek titeket, teljesen nyugodt maradt, sőt... Úgy viselkedett, mintha mi sem történt volna - mondta - Van egy elméletem, miszerint ez a bizonyos főpap, és ő egy és ugyanaz a személy.
- Ezt hogy érted? - kérdezte meglepetten Hirako.
- Talán... Valahogyan kivetítette a saját lelkét, és így egyszerre két helyen is tud lenni. Vagy illúziót keltett... Bárhogyan elintézhette - mondta. Fuyu, aki eddig csendben volt, most megszólalt.
- Ő nem tenne ilyet! Taisei-kun soha nem fordulna a barátai ellen! - mondta komolyan. Marry ránézett. Szemeivel mintha olvasni tudott volna mások tudatában...
- Te ugyanonnan jöttél, mint ő, igaz? - kérdezte. Fuyu bólintott - Nem lehet, hogy eddig csak megtévesztett?
- Nem! Taisei-kun nem olyan... Olyan nekem, mint a bátyám, mindenkinél jobban ismerem! Ő tényleg nem tenne semmi rosszat - teljesen meg volt bizonyosodva arról, hogy amit mond, az igaz. Marry valószínűleg belátta ezt, ezért felállt az ágyról, ahogy Hirako kapitány is.
- Hiszünk neked, Satō hadnagy - mondta Shinji, majd elindult az ajtóhoz - Viszont itt az ideje visszamennünk. Noroi-chan, kikísérnél minket? - kérdezte, mire bólintottam. Gyorsan elhagytuk a szobát, majd hárman sétáltunk végig a kihalt folyosón.
- Vigyázz a lánnyal. Veszélyes lehet - mondta csendesen Marry.
- Figyeld meg alaposan, és ha valami gyanúsat észlesz, próbáld meg valahogyan a tudtunkra adni. Például pokollepkék segítségével - mondta a kapitány.
Mivel már elég messze értünk, és én ennél tovább nem mehettem, megálltunk.
- Amint tudunk, visszajövünk. Remélem nem fog sokáig tartani a háború - ásított Hirako, mire Marry rosszallóan nézett rá.
- Addig fog tartani, amíg meg nem fejtem ezt a rejtvényt - mondta a lány. Shinji a hadnagyára nézett.
- Marry-chan, te mindent rejtvénynek tekintesz. Mi lesz, ha valaki előbb fejti meg, mint te?
- Semmi. Csak eggyel kevesebb akadállyal kell majd szembenéznem - nézett a földre. Shinji sóhajtott, majd rám pillantott.
- Noroi-chan, vigyázz magadra. Veszélyes itt - mondta. Bólintottam, majd megfordultam, hogy visszamenjek - Ja, és még valami! - szólt utánam - Kuchiki kapitány asszem hiányol téged. Mindig olyan lehangolt lesz, amikor rólad van szó.
- Öhm... Értem.. Mondja meg neki, hogy remélem, az ajánlata a bokorral kapcsolatban áll még, ugyanis szükségem lesz rá - mondtam. Shinji bólintott.
- Szívesen leszek a személyi postásod - vigyorgott, majd intett - És mondd meg Satō hadnagynak, hogy őt is hiányolja!
- Mindenképp - mondtam már kevésbé jókedvűen, majd lassan lépdelni kezdtem. Bekanyarodtam a folyosón, majd eszembe jutott, hogy elfelejtettem érdeklődni a 11.osztag felől. Magamban szidni kezdtem Byakkunt, mert nyilván ennek is ő volt az oka, majd gyorsan megfordultam és visszaindultam abban a reményben, hogy még ott vannak. Nos... Ott voltak, de az állapotuk nem volt tárgyalóképes.
Hirako kapitány egyik kezével a hadnagyát fogta, másikkal pedig a falnak támaszkodott, Marry pedig mindkét kezével a férfit ölelte át. A szemeik le voltak hunyva, ajkaik pedig egy csókban egyesültek. Olyannyira el voltak foglalva az illegális kapitány-hadnagy kapcsolatukkal, hogy észre sem vették engem. Gyorsan visszahátráltam a másik folyosóra, és kicsit ledöbbenve néztem magam elé.
- Milyen kis aranyosak! - nevetgélt mellettem Fuyu. Kicsit ijedten felé fordultam.
- Te meg mit keresel itt? - kérdeztem meglepetten.
- Téged kerestelek - mondta - Már régóta elmentél, és kicsit aggódtam, hogy eltévedtél a visszafelé vezető úton - mosolygott. Sóhajtottam.
- Örülök, hogy ilyen tehetségesnek tartasz... - mondtam. Halkan elnevette magát.
- Na de Hirako kapitány és Marry-chan... Ki gondolta volna? Még egy kapitány és hadnagy közötti viszony lenne a Gotei 13-ban? - mosolygott kedvesen.
- Úgy tűnik... - sóhajtottam, majd mikor leesett, amit mondott azonnal felé fordultam - Várjunk, hogy érted azt, hogy még egy? Van másik is?
- Úgy tűnik - vonta meg a vállát, majd elindult visszafelé. Elgondolkozva néztem utána. Ki lehet a másik páros? Kyoraku kapitány, és Ise hadnagy? Ők ha jól tudom, elég közel állnak egymáshoz. Meg amúgy is, mint már láthattam, a Kyoraku család tagjai nem riadnak vissza az ilyen kapcsolatoktól. Vagy talán Hitsugaya kapitány és Hinamori hadnagy? Na igen, ők esélyesek. Talán még Kurotsuchi kapitányra és hadnagyára tudnék tippelni... Na mindegy, jelenleg ennél van egy nagyobb problémám is.
A háború elkezdődött, és én hadifogoly voltam a saját családomnál, egy lánnyal, aki lehetséges bűnöző. A legjobb, amit tehettem, az a figyelés volt. Valamint a várakozás. Ez is több, mint a semmi, nem?