Sugoi

A legaranyosabb shinigami

Feldúltan sétáltam végig az utcán, közben hangosan dícsértem a főkapitányt, meg az ötleteit.
- Az a hülye bajszos vénember, menjen már nyugdíjba! - bosszankodtam - De most komolyan, nem tudná saját maga elintézni az ostoba kis ügyeit?
- Hé Noroi! - hallottam meg Zaraki kapitány hangját magam mögül.
Megfordultam, és morcosan ránéztem.
- Zaraki kapitány, miben segíthetek? - kérdeztem. Meg sem próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra, nem akartam megijeszteni.
- Nem szabad csak így elfutni a főkapitánytól! Ha ostoba küldetéseket ad, méginkább vissza kell neki feleselni! - magyarázta. Meghökkenve néztem rá.
- Heh? Semmi szentbeszéd arról, hogy ne legyek bunkó a legfőbb shinigamival?
- Nincs szükség olyanra, meg amúgy is, abban Yachiru sokkal jobb - vonta meg a vállát.
- Kapitány, maga nem bánja, hogy elmegyek? Mármint mostantól senki se fogja elkészíteni a papírmunkát. Talán néha Yumichika, ha nagyon megijesztik - néztem a földre.
- A 11.osztag tagja vagy, úgyhogy asszem vissza fogsz jönni - mondta lazán. Elgondolkoztam.
- Ezzel a hozzáállással hány emberét küldte már a halálba? - kérdeztem végül.
- Még egyet se - vigyorgott, mire én is elmosolyodtam.
- Értettem! Akkor bennem sem fog csalódni! - húztam ki magam. Ekkor valami a hátamra ugrott.
- Yukiiii - hallottam meg Yachiru hangját.
- Hadnagy! - lepődtem meg. A kislány elnevette magát.
- Nem csak én! Itt van Ikkaku és Yumi is! - ugrott át rólam Zaraki kapitányra. Megfordultam, és szembe találtam magam a harmadik és ötödik tiszttel.
- Yoo, Yuki-chan! - mosolygott rám Yumichika. Ikkaku csak biccentett, mert gondolom úgy érezte, túl menő a köszönéshez.
- Hé, mit csináltok itt? Nem az osztagnál kellene lennetek? - néztem rájuk - Á, rossz kérdés volt, amúgy is mindig lógtok meg piáltok.
- Azt hallottuk, hogy a főkapitányhoz kellett menned! - mondta aggódva Yumichika.
- És kíváncsiak lettünk, hogy mit csináltál - folytatta Ikkaku.
- Értem - bólintottam - Akkor kénytelen leszek elmagyarázni.
A hadnagy és a fiúk bólintottak, majd elmeséltem nekik, mi történt a főkapitánynál.
A sztori végére mindannyian komorak lettek.
- Szóval máris örökre elhagysz engem, Yuki? - kérdezte letörten Yachiru.
- Nem, ez így nem teljesen igaz. Lehet, hogy csak egy kis időre hagylak el - mondtam.
- Elég pocsék helyzetbe kerültél - nézett rám sajnálkozva Ikkaku - De meg fogod tudni védeni magad. Elvégre az a lényeg, hogy ne bukj le az ellenség előtt. Az nem lehet olyan nehéz.
- És ott lesz veled Satō hadnagy is. Mások már csak miatta is elmennénenek - vígasztalt Yumichika.
- Hé, az lehet, hogy neked bejönnek a baromi csinos lányok, de nekem vetélytársként kell tekintenem rá! - mondtam. A két fiú összenézett.
- Tudod, közted és közte..  van egy kis különbség... - kezdte Ikkaku - Tudod, kezdjük ott, hogy... - itt inkább abbahagyta, ugyanis a kardom már a kezemben volt.
- Szóval hol is kezdjük? - kérdeztem kicsit idegesen.
- A... A hajszínnél! Neki fekete haja van, neked pedig sötétbarna - próbálta menteni a helyzetet Yumichika.
- Simán csak sötétbarna? - néztem rá fenyegetően. Védekezően maga elé emelte a kezét.
- Nagyon édes sötétbarna! - javította ki magát. Sóhajtottam, és elengedtem a kardom.
- Valójában igazatok van. Ha fiú lennék, én már ráhajtottam volna. Fogalmam sincs milyen a személyisége, de... Hogy is mondjam... - kerestem a megfelelő szót.
- Eszméletlenül dögös? - segített ki Ikkaku.
- Pontosan! - bólintottam.
- Valójában kicsit irigy vagyok rád... Az út alatt elérheted, hogy beléd szeressen - mondta Yumichika - És akkor a tiéd lenne.
- Nem mintha engem ilyen célok motiválnának... - húztam fel a szemöldököm. Ikkaku bólintott.
- Én is szívesen lennék a helyedben - mondta - Mármint a hozzá hasonló csinos lányok nem beszélnek a magunkfajtákkal.
- Alig egy napja hadnagy, és máris rá vagytok izgulva, vagy mi? - sóhajtottam lemondóan - Perverzek.
Yumichika kihúzta magát.
- Ez nem igaz! Egyszerűen csak tudjuk, mi a jó! Hisagi hadnagy azt mondta, hogy egyszer beszélt vele, és az volt élete legszebb napja! - magyarázta - És Matsumoto hadnagy azt mondta, hogy bejön neki a lány! Pedig ő maga is lány! Úgyhogy nem vagyunk perverzek, egyszerűen csak Satō hadnagy túl szexi ehhez a világhoz! - fejezte be.
Ismét sóhajtottam.
- Tulajdonképpen van benne valami. Elvégre kinek nem jönnének be az aranyos lányok? - gondolkoztam, majd elvigyorodtam - És rám fog vigyázni a küldetés ideje alatt! Remélem féltékenyek vagytok.
- Hé, nem sajátíthatod ki magadnak Fuyucchit! - szólt közbe Yachiru.
- Igen, hacsak nem akarod magad ellen hangolni a várost! - bólintott Yumichika - Valamilyen szinten mindenki szerelmes belé.
Gonoszan vigyorogtam.
- Még meglátom mit teszek. De addig is, viszlát! Még el kell búcsúznom valakitől! - mondtam, majd sietős léptekkel elrohantam. Még hallottam, ahogy Yumichika odasúgja Ikkakunak:
- Szerintem azért mindketten aranyosak.