Sugoi

Egy újabb nyom

- Szóval mit is gondoltál, amikor elmentél anélkül, hogy szóltál volna nekem? - kérdezte Marry dühösen. Miután visszatértem Seireitei-be, egyből az 5.osztaghoz jöttem. Eleinte csak Hirako kapitány volt a kapitányi szobában, ezért neki mondtam el a fejleményeket, majd miután Marry is megérkezett, le lettem ültetve, valamint szidva általa.
- Nyugalom, Marry-chan - tette a vállára a kezét Shinji. A lány egy gyilkos pillantást vetett rá.
- Maga csak fogja be, és üljön a helyére, amíg szépen mondom - parancsolta. Hirako kapitány ijedten bólintott, és leült a kanapéra.
- Igazán örülhetne, hogy olyan messzire elmentem... - néztem félre. Marry hitetlenül sóhajtott.
- Te ezt nem értheted! Tudod milyen rossz, amikor valaki hamarabb fejt meg valamit, mint te? - pillantott rám, majd idegesen sétálgatni kezdett a szobában.
- Azt hittem könnyen beletörődsz majd... - nézte hadnagyát Shinji.
- Hirako Shinji, mit is mondtam magának? - állt meg a lány, és fenyegetően felemelte a kezét.
- Eh... Bocsánat, Marry-chan - mondta a kapitány. Mégis miféle hierarchia van felállítva ebben az osztagban?
- Na szóval, Noroi Hiroyuki! Ki foglak nyírni - mutatott rám - De nem most. Jelenleg ki kell elemeznünk azt, amit elmondtál. Kezdjük a legelső ponttal! Miért hazudott Watanabe Taisei a származásával kapcsolatban?
- Fogalmam sincs - mondtam - Nyilván kellett a tervéhez a hazugság.
- Nagyszerű, ekkora ésszel csoda hogy még életben vagy - hordott le Marry.
- Talán nem akarta, hogy megtudjuk honnan származik valójában - mondta Shinji.
- Tessék, megszólalt a másik idióta is - fonta össze a karját maga előtt.
- Marry-chan, olyan szigorú vagy velem - panaszkodott Shinji.
- Szokjon hozzá - vonta meg a vállát - Szerintem Watanabe azért hazudott, mert ezáltal meg tudott téveszteni minket. Elvégre amíg mi a származása után kutatunk, ő azt tehet, amit csak akar. Ráadásul most elég érdekes dolgot tudtunk meg Satō-ról, ezért okom van azt feltételezni, hogy a lányt használja fel pajzsként Soul Society ellen.
- Miért használná fel Fuyut, ha egyszer egy csapatban vannak? - kérdeztem.
- Mert a lány már most is gyanús a szemünkben. Főleg most, hogy a a nevével kapcsolatban is kiderült valami - mondta Marry - Satō Chise... Vajon miért változtatta meg?
- Szerinted én tudom? - forgattam a szemem.
- Nem, hülye kérdés volt - legyintett - Szerintem ő valójában csak egy eszköz Watanabe számára.
- Ugyan, hiszen barátok! - mondtam.
- Attól még kihasználhatják egymást - vonta meg a vállát - Sose lehet tudni, hogy mi jár az emberek fejében.
- Ezért vannak a hozzád hasonló detektívek, akik megmondják a tutit - vigyorgott Hirako. Marry kicsit elmosolyodott. Egy kis ideig csak egymást bámulták, majd Marry törte meg a csendet.
- Nos, holnapig még gondolkozok a dolgokon. Ha rájövök valamire, üzenek neked - nézett rám a lány.
Bólintottam, majd mielőtt még egymásnak estek volna, elköszöntem és kimentem. Csak nehogy a szerelmükből kis detektívek legyenek, mert akkor kapnék teljesen hülyét.
A dolgokon gondolkozva sétálgatni kezdtem. Még nem akartam aludni, bár nagyon fáradt voltam. Azon gondolkoztam, hogy mit tehetnék most. Nincs elég nyom ahhoz, hogy nyíltan is meggyanúsítsuk Taiseit, és Fuyut se tudjuk, mivel lehet, hogy halott. Annyira bonyolult ez az egész...
- Tudod, hogy veszélyes ilyenkor sétálni? - kérdezte egy hang mögülem.
Gyorsan megfordultam, és életbe léptek a védekező reflexeim. Kezemmel egy ütést mértem a mögöttem álló személyre.
Nem egy őrült gyilkos volt, hanem Byakkun, aki láthatólag meg sem érezte az ütésem.
- Menjünk - fogta meg a kezem. Kicsit meglepetten néztem rá.
- Hé, most elrabolsz? - kérdeztem kíváncsian. Bólintott - Tudtam, hogy veszélyes alakok is vannak a környéken, de hogy én is találkozzak eggyel... Nem hittem volna, hogy megtörténik.
- Ilyen a te szerencséd - kezdett el sétálni, mire én szófogadóan követtem.
- Már majdnem éjfél van. Merre jártál? - kérdezte csendesen.
- A környék szemeteseit rúgtam fel - feleltem.
- Remek. Jó dolog, ha van egy hobbid - sétált tovább. Mosolyogva mentem mellette.
- És te mit csináltál errefelé? Csak nem engem kerestél? - kicsit megböktem a karját.
- Meglehet, hogy téged kerestelek - fordította el a fejét. Elvigyorodtam, és sokkal jobb kedvvel folytattam az utamat. Hamar a birtokához értünk, majd amint ágy került alám, el is aludtam.

Két nap telt el a nyomornegyedben tett látogatásom óta. Marry azóta nem mondott semmi új információt, de tudtam, hogy nem hagyta abba a nyomozást. Ahogy én sem, bár nem tudtam meg sok mindent. Leginkább Taisei-el beszélgettem, de ő nem sok mindent mondott. Ugyanazt érzékeltem, mint amit Byakkun állított Fuyuval kapcsolatban: Sok dolgot mond, de csak olyanokat, amiket könnyűszerrel le lehet nyomozni. Tulajdonképpen szép köntösbe csomagolva magyarázta el nekem a semmit.
Valahogyan már reggel megéreztem, hogy ez a nap más lesz. Túl nagy volt a háború közben ez a csend, és túl hosszú. Kora reggel magamtól keltem fel, és percekig csak magam elé néztem. A gondolataimból Byakkun zökkentett ki, aki úgy gondolta jó alkalom ez arra, hogy csak úgy random megpusziljon. Hát, a hirtelen jött érzelem kitörésem után megtanulta, hogy nem az. Vagy fél órán keresztül beszéltem neki a furcsa észrevételeimről mindenkivel kapcsolatban, ő pedig türelmesen végig hallgatta. Csukva volt a szeme, úgyhogy necces, hogy elaludt. Mindegy is, nem hibáztazom.
Miután végre reggeliztünk, olyan hosszasan tudtam csak elbúcsúzni tőle, hogy még magam sem hittem el. Sokáig öleltem, miközben arról beszéltem neki, hogy mennyire örülök annak, hogy ismerem, valamint igazán jó barát. Utána megígértettem vele, hogy nagyon vigyáz magára. Mikor végül különváltunk, kicsit mintha elkezdett volna aggódni a mentális épségemért.
Az osztag felé vezető út szokatlanul hosszúnak tűnt. Minden velem szembejövőt alaposan megnéztem magamnak, és kielemeztem őket. Volt valami a levegőben, ami rossz érzéssel töltött el. De egészen délutánig nem tudtam meg, hogy mi az.
Egész nap az osztaggal lógtam, és szocializálódtam, ezért nem vettem észre, hogy az ötödik osztag egy tisztje levelet hozott számomra, amit a kapitányi szobában tett le. Csak akkor tűnt fel, mikor a kapitányoknak és hadnagyoknak gyűlésre kellett mennie, és Yachiru szólt, hogy vár rám egy adag papírmunka. Csak tíz perccel az elmenetelük után döntöttem úgy, hogy nekikezdek, addig nem vitt rá a lélek. Hiba volt, ugyanis ha előbb találom meg Marry levelét, talán sok minden másképp alakul.
Mikor bementem a szobába, egyből feltűnt a rózsaszín boríték az asztalon. Mivel a kíváncsiságom vezérelt, azonnal szemügyre vettem, és miután rájöttem, hogy nekem írták, elkezdtem olvasni.
"Noroi Hiroyuki"- állt az első sorban. Azonnal sejtettem, hogy Marry lesz a küldő, ugyanis csak egy lány írhat ilyen szépen, és csak az ő írásán tükröződhet ennyire a felsőbbrendűség, amit a lány sugároz. - "A tegnapi nap folyamán megkaptam az általad hozott kimono megvizsgálásának eredményét. Egészen érdekes eredményt kaptam, amit jobb lenne személyesen megbeszélni.
Valamint, van egy rossz előérzetem. Ezt ne mondd el Hirako kapitánynak, de szerintem valaki rájött, hogy rá akarok jönni az igazságra, és ezért el akar kapni. Egyelőre még biztonságban vagyok, úgyhogy ha a megérzésem helyes, pár napig nem kell aggódjak semmiféle támadó miatt. Azonban, így rád hárul, hogy nyomozz. Mindenképpen keress meg, még a nap folyamán! Kyoraku Marry"
Komolyan tettem el a levelet, és úgy döntöttem, későbbre halasztom a papírmunkát. Elindultam az első osztag felé, ahol a gyűlés volt. Az út hosszú volt, én pedig nem számítottam arra, hogy az ott történő események fontosak lehetnek, így hát nem siettem.
Negyed óra múlva értem oda, és pont időben, ugyanis a kapitányok és hadnagyok ekkor kezdtek kiszállingózni az épületből. Egyszerre hárman is felém jöttek: Byakkun, Marry és Shinji. És persze Watanabe kapitány, de ezt akkor még nem vettem észre.
- Noroi! - szólított meg a lány.
- Kyoraku hadnagy - biccentettem - Megkaptam a levelét.
- Remek, akkor minden a terv szerint megy - mondta - Már aggódtam, hogy nem olvasod el. Fontos dolgot kell mondjak.
Byakkun kicsit elgondolkozva méregetett minket, de nem kérdezett semmit.
- Szóval, mi lenne az? - kérdeztem Marryt. Az arca elkomorodott.
- Ne itt beszéljük meg. Mások is meghallhatják - nézett a többi kapitányra.
Ekkor furcsa módon tűzijáték hangját hallottam meg. A többiekkel hasonlóan az égre pillantottunk, és ott kerestük ennek a zajnak a forrását. Mivel csak egy sima, kék színű tűzijátékot lőtt fel valaki, csalódottan fordultam vissza Kyoraku hadnagy felé. Aki meredten állt előttem, és először ugyan nem vettem észre, de a merevségének oka a mellkasából kiálló kard volt. Amint ezt megpillantottam, észrevettem a mögötte álló Taiseit is.
- Marry-chan! - kiáltott fel Shinji, majd gyorsan felkapta hadnagyát, aki igen mély sebet szerzett. A lány nem mozdult, és szerintem az eszméletét is elvesztette. Hirako dühösen Taiseire nézett - Te szemét! Ezért még kinyírlak! - mondta dühösen, de nem vesztette el az önuralmát, és bosszú helyett inkább kedvese ellátásáról kezdett gondoskodni, az időközben odasiető Unohana kapitány segítségével.
Soi Fon kapitány és Byakkun azonnal Taiseire emelték a kardjukat.
- Mégis mire véljük ezt, Watanabe kapitány? - kérdezte Byakkun kifejezéstelenül.
- Miért támadta meg Kyoraku segédhadnagyot? - Soi Fon fenyegetően nézett Taiseire.
A férfi egy pillanatig csak maga elé nézett, majd egy vigyor kúszott fel arcára.
- Shinigamik, kérlek... Haljatok meg mind! - nevetett.