Sugoi

Soul Society a bajban

*Soul Societyben, a háború kezdetének napján*

Miután a 7. és 10. osztag épületét lerombolták, a furcsa alakok a többi osztag felé kezdtek özönleni. Byakuya kissé gondterhelten irányította osztagát, és várta a főkapitány újabb parancsát az ellenséggel kapcsolatban. Már előző nap a kapitányok kieszelték a stratégiát, amivel meg tudják fékezni a Noroi családot és az embereiket, de egy pontot nem beszéltek át, mégpedig azt, hogy mit tegyenek az ilyen váratlan támadások esetén. Elvégre a Noroi család volt az ellenfél, és azt gondolták, hogy valami üzenetet küldeni fognak a háború pontos kezdéséről, de úgy látszik, tévedtek.
Egy szürke ruhás alak most Byakuya elé ugrott, és kardját gyorsan a férfi nyakához irányította. A kapitány viszont gyorsabb volt nála, és kezével megfogta a pengét. Ugyan a tenyere megsérült, de legalább nem lett komolyabb baja. A furcsa alak elnevette magát, és elkezdett deformálódni. Byakuya meglepődött, és hátrább ment. Elővette a kardját, és várta, hogy az ellenség támadjon.
Az alak egy pillanat múlva már nem volt más, mint Byakuya halott felesége, Hisana.
- Hé, Byakuya-sama - mosolygott a lány. A hatodik osztag kapitánya elképedve nézte. Gondolatai zavarosak voltak, és túl sok érzés kavargott benne ahhoz, hogy bármit is tegyen. Tisztában volt vele, hogy felesége már évekkel ezelőtt meghalt, de mégis eljátszott a gondolattal, hogy mi lenne, ha valóban az igazi Hisana állna előtte.
- Byakuya-sama, kedves - folytatta a felesége. A férfi ránézett, és tekintete egy pillanatra elgyengült. Hisana kedvesen rámosolygott - Kérlek halj meg! - nevette el magát, majd kardját a kapitány vállába szúrta.
- Szóródj szét, Senbonzakura! - szólította meg Zanpakutoját, ami ezernyi kis pengévé vált szét, és mind a nőt vették célba - Te nem az igazi Hisana vagy. Pusztán csak egy imposztor. Nincs jogod ahhoz, hogy megsértsd a Kuchiki család büszkeségét - nézett le a az ellenségre, aki egy pillanat múlva porként hullott a földre.
Eltette a kardját, majd elindult, hogy ellenőrizze a tisztjeit. Mivel a többségük rendben volt, sikerült megállítaniuk ezen a részen a támadást.

Amikor a szürke ruhás alakok elözönlötték a 10.osztagot, Toshiro már kicsit meg volt sérülve. Amikor az épületből ki kellett menekülnie, egy lehulló fadarab mély sebet ejtett a karján. Körbenézett. Mindenhol ellenség, és az osztaga sérült shinigamijai. Előkapta kardját, és rátámadt az első alakra, akit meglátott. Könnyedén harcolt vele, úgy érezte előnyben van. Ám ekkor több, ugyanilyen katona támadt rá, emellett egyiküknek sikerült megsebeznie. Bosszankodva vette tudomásul, hogy már mindkét karján van egy seb, és hogy ezt majd bizony kezelni kell.
Az ellenség túlerőben volt. Az osztagot szinte teljesen lerohanták, és Toshiro nem akart még több halottat. Egy hangos kiáltással előhívta bankai-át, ami egy pillanat múlva szinte az egész osztag területét lefagyasztotta. Köztük a furcsa ellenségeket is, akik miután a jég börtönbe zárta őket, mind porrá váltak. Toshiro megkönnyebbülten sóhajtott fel, ám ekkor hadnagya rohant felé könnyes szemmel.
- Kapitány! Maga megölte... Megölte őt! - sírta, kardját maga elé tartva Rangiku. A nő több helyen is megsérült, jobban mondva alig állt a lábán.
- Miről beszélsz, Matsumoto? Ez most nem a szórakozás helye! - mondta szigorúan Toshiro. Rangiku szemeiben kétségbeesés csillant fel, és kapitánya felé suhintott kardjával, ám nem találta el.
- Megölte Gin-t.... Az előbb itt volt Gin, de maga megfagyasztotta, és megölte! - kiáltotta. Toshiro szeme elkerekedett.
- Matsumoto, az lehetetlen - mondta - Elvégre ő már... Több, mint egy éve... - dadogta. Nem akarta kimondani azt az egy szót, mert tudta, hogy hadnagyát mennyire megviselte akkor a dolog, és nem akarta ismét olyan szomorúnak látni.
- Hitsugaya kapitány! - támadt rá ismét Rangiku. Szemeiből könnyek hulltak a földre.
- Ő már halott! Már régóta halott, érted? - kiáltotta Toshiro. A hadnagy elejtette a kardját, majd a földre esett. Könnyei még jobban hulltak.
- Én láttam őt... Láttam Gin-t... Pont az előbb... - motyogta.
Toshiro odament, és vigasztalóan a fejére tette a kezét.
- Én hiszek neked, Matsumoto - mondta csendesen.

A támadások leverése után Yamamoto egy azonnali kapitányi gyűlést hívott össze, amire hivatalosak voltak a hadnagyok is. Mindannyian felsorakoztak, ám kicsit kevesebben voltak, mint amúgy szoktak lenni.
A második, hetedik és tizenharmadik osztag kapitánya, valamint a harmadik, hatodik és tizedik osztag hadnagya nem volt a teremben.
Yamamoto végignézett a társaságon, és várta a jelentéseket. Minden kapitány ugyanazt tudta mondani: a szürke ruhás alakok, amik elözönlötték a várost, a Noroi család jelképét viselték, és furcsán megváltoztatták kinézetüket.
Egy hosszú vita után arra a következtetésre jutottak, hogy az lesz a legjobb, ha követeket küldenek az ellenségnek. Erre a feladatra Hirako Shinji és Kyoraku Marry jelentkezett.

Másnap Marry az 5.osztag barakkjainál várta kapitányát. Csak egy nap múlva kellett menniük a követségbe, ezért volt idejük felkészülni a tárgyalásra. Marry ezt a kis időt hasznosan akarta tölteni, rá akart jönni, mi célból támadt ilyen hirtelen az ellenség. De Shinjinek egészen más tervei voltak.
- Marry-chan! - hallotta meg maga mögül Hirako hangját a lány. Megfordult, és kifejezéstelenül a szemébe nézett. Próbálta megfejteni, mire is gondolhat kapitánya, de mint sok más alkalommal, most sem járt sikerrel. Egyszerűen sose találta el mik járhatnak a férfi fejében, és ez igazán megzavarta.
- Nincs kedved felfedezni a helyet, ahová holnap megyünk? - kérdezte viszonylag feldobva. Nem szakította meg a szemkontaktust, és ez ha lehetséges, még jobban zavarta Marryt.
- Ha jól sejtem, maga már épp elég jól ismeri a Seireitei-en kívüli világot. Ezért nincs okom feleslegesen sétálni - mondta csendesen.
- Marry-chan, ez valójában egy utalás volt arra, hogy ki szeretnék menni, méghozzá a te társaságodban - a kapitány kicsit bizonytalanul várta a hadnagya válaszát.
- Az osztagnak jelenleg szüksége van a vezetőkre. Nem mehetünk csak úgy el, minden ok nélkül - fordult el.
- Nem minden ok nélkül. Ez egy randi - magyarázta Shinji. Marry összerezzent.
- De a kapcsolatok egy hadnagy és kapitány közt tiltottak! - lenézett, és kezeit kezdte figyelni. Shinji megvonta a vállát.
- Na és akkor mi van? - kérdezte, majd megfogva Marry karját elindult. A hadnagy némán lépdelt utána, és meglepetten vette tudomásul, hogy végülis tetszik neki a helyzet.

Rukia a Kuchiki család hatalmas birtokán tartózkodott. A kertben ült, kezében tea volt, amibe néha beleivott. Az előző nap történtek megviselték őt is, ráadásul kapitánya sem volt a legjobb állapotban. Most, hogy a lánynak volt egy szabad órája, csak üldögélni és pihenni szeretett volna.
Eszébe jutott Ichigo, akinek oly sok mindent köszönhetett. Elgondolkozott, hogy vajon mit csinálhat most a régi helyettes shinigami. Vajon ha nem veszítette volna el az erejét, most Soul Society oldalán harcolna? Akkor minden sokkal könnyebb lenne. Hiányzott neki, és ez az érzés megrémítette.
Lépteket hallott, majd bátyját pillantotta meg. Byakuya leült mellé.
- Rukia - szólította meg.
- Igen, Nii-sama? - kérdezte kíváncsian.
- Már tudod, mi az ellenség valódi képessége, igaz? - pillantott le húgára.
- Csak ötleteim vannak. Azok alapján, amik a gyűlésen elhangzottak, az ellenség, miután sérülést okoz neked, valaki olyan formáját veszi fel, aki közel áll hozzád - mondta. Byakuya bólintott.
- Épp ezért, hogyha egy ilyen ellenséggel kerülsz szembe, ne hallgass az érzéseidre - pillantott a földre - Azok csak a vesztedet okozzák.
- Értettem! - Rukia kicsit elgondolkozva nézett bátyjára - Nii-sama, te kit láttál, mikor az ellenség sérülést okozott neked?
Byakuya érzelemmentes arccal meredt a semmibe.
- A nővéredet - mondta csendesen. Rukia szemei elkerekedtek, majd bűntudatosan lenézett.
- Sajnálom, Nii-sama - hangja a mondata végére kicsit elhalt. Bátyja nem felelt neki, ezért Rukia kicsit megijedt. Összeszedte magát, majd óvatosan megölelte testvérét. Byakuya kicsit meglepődött, de végül csak mosolygott, és megsimogatta húga fejét.