Sugoi

Az eltűnt hadnagy

A csók rövid volt, de édes. Annyira meg voltam lepődve, hogy először reagálni se tudtam. Mikor Renji elhúzódott tőlem, csak akkor kapcsoltam, és gyorsan visszahúztam. Összeszedtem magam, és viszonoztam a csókját. Átkarolta a derekam, és elmosolyodott.
- Yuki... - nézett le rám. Megfogtam a kezét, és lehunytam a szemem.
Tetszett, ami történt, de volt bennem egy kis bizonytalanság. Én szeretem őt? Egyáltalán megérdemlem? Jó, ez ostoba kérdés, persze hogy megérdemlem! Annyi szenvedés után végre egy olyan pasi, aki nem halott, nincs barátnője, és nem a testvérem.
Kinyitottam a szemem, és felnéztem rá.
- Én is szeretlek! - jelentettem ki, bár fogalmam sem volt, hogy igaz-e. Ha eldobnám a lehetőséget is, hogy szerelmes legyek, akkor tényleg nem lennék méltó rá. Belevágok, és lesz, ami lesz.
- Komolyan? - kérdezte boldogan Renji.
- Nem, vicceltem - csaptam a fejére - Hát persze, hogy komolyan!
- Remek! És au, ez fájt... - ölelt magához szorosabban. Elmosolyodtam, és hagytam, hogy a hajam simogassa. Most meg sem fordult a fejemben, hogy megüssem érte.
- Mióta szeretsz engem? - néztem rá kíváncsian.
- Fogalmam sincs - vonta meg a vállát - Már egy ideje.
- Sok ideje? - kérdeztem.
- Meglehet - nézett le rám mosolyogva. Kicsit elpirultam, amit magam se tudtam mire vélni.
Renji közelebb hajolt hozzám, és egy szenvedélyes csókkal ajándékozott meg. Nem maradhattam alul a versenyben, ezért hevesen viszonoztam csókját. Miután percek múlva elváltunk egymástól, mindketten a levegőért kapkodtunk.
Furcsán jókedvem lett, és a kezét megfogva elindultam a ház felé. Egyenesen a szobámba vezettem, majd leültettem az ágyra.
- Ma itt alszol - jelentettem ki.
- Legalább lehetőséget adj a szökésre. Nagyon korán kezded a zsarnokoskodást - vigyorgott rám.
- Miről beszélsz, már legalább három perce a pasim vagy! - nevettem. Renji az arca alapján kicsit elgondolkozott, majd az ölébe húzott.
- Szóval a pasid vagyok - mosolygott rám kedvesen - Jó ezt hallani.
- Lehet, hogy csak azért mondom neked ezt, hogy itt aludj, és miközben alszol, megöljelek - gúnyolódtam.
- Ha ez az ára annak, hogy egy ágyban aludjak Noroi Hiroyuki-val, hát legyen - puszilta meg az arcom. Elmosolyodtam, és megsimogattam az arcát. A szemébe néztem, és figyelni kezdtem. Ilyen közelről még nem láttam a szemeit. Egész szépek voltak, és ahogy közelített az arca, egyre tisztábban láttam benne magamat. A gondolataimból a csókja zökkentett ki. Nyilván ezért közelített felém, biztos elhatározta, hogy ma mindig akkor fog megcsókolni, amikor a legkevésbé számítok rá. Értékeltem a próbálkozást, és átöleltem.
Olyan furcsa volt, hogy ő tartott a karjaiban. Kellemes volt, és valahogy természetes. Nem akartam, hogy elengedjen, de mivel késő volt, és aludni is kellett, én magam vetettem véget a csókunknak.
Hoztam neki egy kimonot, amiben aludhat, majd miután mindketten átöltöztünk, befeküdtünk az ágyamba.
Kicsit kevesebb helyen volt, most, hogy Renji is velem aludt, de furcsa módon nem bántam. Elvégre kedvelem, és hamarosan lehet belé fogok szeretni. És szerettem, hogy úgy ölelt, mintha akármelyik pillanatban elszökhetnék.
A sötétben rápillantottam. Már aludt, én pedig akaratlanul is elmosolyodtam. Óvatosan megpusziltam, majd lehunytam a szemem.

Másnap reggel arra keltem, hogy a hajamat simogatja. Amint kinyitottam a szemem, kissé morcosan ránéztem az engem mosolyogva figyelő Renjire.
- Jó reggelt, Yuki - puszilta meg a homlokom.
- Jó reggelt a fenét! Ne nyúlj a hajamhoz! - mondtam morcosan. Ahelyett, hogy abbahagyta volna a hajam simogatását, óvatosan beletúrt. Elpirultam, és az se segített, hogy a következő percben ajkaink egymásra találtak. Most hogy legyek dühös rá, ha ilyeneket csinál? Idióta.
- Yuki - súgta a fülembe - Te nem is tudod, milyen régóta vártam arra, hogy megcsókolhassalak.
Lélegzete forró volt, amitől ha lehet, mégjobban elpirultam. Ha jól saccoltam, az arcom színe már hasonlított a hajáéra. Zavaromban nem is tudtam normális választ kinyögni. Csak motyogtam valamit, majd leellenőriztem, hogy még mindig ugyanolyan jól csókol-e, mint fél perccel ezelőtt. Szerencsére ez a tehetsége nem múlt el ilyen kis idő alatt.
Szívesen folytattam volna még az ölelgetését, de valaki bekopogott az ajtómon. Bosszankodva felálltam az ágyról, és az ajtóhoz mentem. Renji felült, és kíváncsian figyelt.
Egy mozdulattal kinyitottam az ajtót, és morcosan köszöntem vendégemnek.
- Noroi Hiroyuki szobájába kérték bebocsátást, mondd el a jelszót, és bejöhetsz - néztem fel.
- Yu, baj van - nézett le rám Byakkun. Mintha kicsit kétségbeesett lett volna, mármint az ideges arcából, és rosszul feltett sáljából erre következtettem.
- Mi történt? - kérdeztem kíváncsian.
- Fuyu csak úgy eltűnt. Már mindenhol kerestem, de sehol sem volt... Oh, jó reggelt, Abarai - köszönt Renjinek.
- Üdv, Kuchiki kapitány - intett a régi hadnagya.
- Szóval. Elhagytad valahol a barátnődet és most sehol sem találod. Ezért kétségbe vagy esve, és hozzám jöttél - vettem sorba az információkat.
- Pontosan - bólintott. Kicsit megrökönyödve néztem rá. Nagyon jól állt neki az aggódás, de nem mondtam ki, mert a végén még elbízná magát.
- Mások a könyvüket veszítik el, néhányan a kardjukat, te pedig a barátnődet... - gondolkoztam - Hogy lehetsz ilyen hülye?
- Nem vigyázhatok rá a nap minden percében - vonta meg a vállát. Sóhajtottam.
- Sehol se találtad? Komolyan? - kérdeztem kíváncsian.
- Nem. Se az osztagnál, se a házában, és körbejártam a várost is miatta. Lehet, hogy bajba került... - gondolkozott.
- Igen, és most valahol le van kötözve, és sírva mondogatja a nevedet - bólogattam. Egy pillanatra ijedtség látszott rajta, majd megfordult.
- Azonnal meg kell keresnem! - indult volna el, de megragadtam a karját.
- Hé, nyugi. Én is segítek neked, és Renji is, mert nincs más választása. Hárman könnyebben megtaláljuk - mondtam nyugtatóan.
- Rendben - hunyta le a szemét. Elengedtem, majd néhány szolgát utasítottam, hogy ültessék le valahova, és adjanak neki valami teát, amitől megnyugszik. Miután megtették, elégedetten mentem vissza a szobába, ahol Renji már várt.
- Öltözz fel, ma megkeressük Byakkun elhagyott barátnőjét! Komolyan, ez ennyire nem tud vigyázni a cuccaira? - ráztam meg a fejem hitetlenül.
- Szerinted elrabolták? - kérdezte Renji kíváncsian.
- Nos... - elgondolkoztam - Lehetséges. Elvégre azokat a fura, szürke ruhás alakokat még mindig nem találták meg.
- Mi van, ha ő maga ment el..? - nézett rám csendesen.
- Nem tenne ilyet. Legalábbis remélem - szorítottam ökölbe a kezem - Byakkun összetörne. Vagy nem tudom... Mindenesetre nem viselné jól.
- Akkor siessünk - fogta meg a kezem Renji, amitől a szívemben az aggodalom helyét részben a nyugalom vette át.