Sugoi

Gyűlés

Öt napig a szobát sem hagyhattam el a hirtelen jött lázam miatt. Valószínűleg annyira ráparáztam a dolgokra, hogy a szervezetem szabadságra ment, és lázzal fizette az útiköltséget. Valójában nem igazán bántam, mert velem volt egy igazi kis angyal, aki folyton körülöttem sertepertélt. Forró teával és rémes ízű gyógyszerekkel etetett, és ha nem takaróztam be eléggé, nagyon leszidott. A második betegen töltött nap után úgy éreztem, hogy ő jobb háziasszony lenne, mint én. Még főzni is tudott!
Úgy éreztem, meg vagyok áldva Renjivel. És most a jó értelemben.
Megengedte, hogy az ő házában töltsem a napjaim, legalábbis addig, amíg kicsit le nem csitulnak bennem a dolgok. Ha a Noroi birtokon maradtam volna, akkor a rémképek biztosan álom formájában találtak volna meg, itt viszont nagyjából nyugodtan tudtam aludni. Oké, valójában Renji nem csak addig akart ott tartani, amíg le nem nyugszom, igazából azt mondta, hogy felőle addig maradok, amíg csak szeretnék, feltéve hogy ugyanolyan aranyos maradok, mint voltam. Ezt a feladatot nem nehéz teljesíteni, ha a pasid még akkor is aranyosnak talál, amikor épp őt akarod kinyírni, mert hozzáért a hajadhoz.
Egyébként a szolgáltatások, amiket az együtt élés nyújtott bőven meghaladták az elvárásaimat. Alapvetően egy nemesi családban nőttem fel, ahol még fürdeni se engedtek egyedül fiatalabb koromban, és a ház minden folyosóján állt egy-egy szolga, aki csak arra várt, hogy parancsoljak neki. Itt csak Renji volt, és én, de esküszöm jobban éreztem magam, mint otthon. Nem volt megszabva mikor reggelizhetek vagy vacsorázhatok, nem piszkáltak a családom ügyeivel, és nem is akartak megfürdetni. Vagyis lehet, hogy csak nem mondta ki a vendéglátóm.
Renji mindent megtett, hogy otthon érezzem magam nála. Megengedte, hogy az ő pizsamájában aludjak, és nem próbált meg megállítani, amikor segítettem neki a főzésben. Az utóbbi mondjuk hiba volt, mert ismétlem, egy nemesi családban nőttem fel, ahol mindennel kiszolgáltak. Hát persze, hogy csak főzni nem tanítottak meg. Szerencsére Renji önellátó életmódban élt már egy ideje, és nem voltak ilyen problémái. Külön tisztelet járt neki azért, mert nem szidott le, miután minden kezembe kerülő fűszert beleöntöttem az ebédbe, és emiatt furcsa, szinte fekete színűvé alakítottam azt. Ki akartam próbálni, hogy mennyi kell ahhoz, hogy fűszer mérgezést kapjunk. Jó, azt is meg akartam tudni, hogy létezik-e egyáltalán fűszer mérgezés... Mindenesetre inkább hanyagoltam a főzőcskézést a történtek után.

Mikor öt nap után végre lement a lázam, még mindig nem voltam annyira jól, hogy emberek közé menjek. Féltem, hogy valaki megtalál, és ártani fog nekem. De egy gyűlést hívott össze Yamamoto főkapitány, és valamiért én is hivatalos voltam rá.
Sejtettem, hogy a felavatásomon történtek lesznek a középpontban, és már előre féltem, hogy ismét fel fogják idézni nekem, hogy mi is volt azon a napon.
Renji csak hosszas kérlelés után tudott magával vinni, és csak azzal a feltétellel, hogy ad nekem utána daifukut. Csendesen sétáltam mellette, és szorosan fogtam a kezét. Gyanakvó pillantást lövelltem minden szembejövő felé, és mikor megérkeztünk az 1.osztaghoz, már gyakorlatilag öleltem a kedvesem karját. Bent a teremben el kellett válnunk egymástól. Ő beállt a helyére Kira Izuru elé, én meg kicsit távolabb álltam a kapitányok és hadnagyok sorától, de pont szemben Yamamotoval.
Mikor mindenki megérkezett, a gyűlés megkezdődött. Először is elmondták, hogy milyen új fejlemények voltak az üggyel kapcsolatban.
- A helyszín kivizsgálása során több ujjlenyomatot is találtunk a babákon, amik különböző emberektől származtak - magyarázta Soi Fon. Az ő osztagának kellett megvizsgálnia a helyszínt, majd eltűntetni a hullát és a játékbabákat - Még lélekenergia részecskéket is szereztünk, de nem tudtuk beazonosítani őket.
- Akkor Satō Chisének társai is voltak? - kérdezte a kalapja mögül Kyoraku - Ez kezd igazán érdekes lenni.
- Ki társulhatott vele? És miért? - kérdezte Hirako - Marry-chan, valami ötlet?
- Nyilván valaki olyan, akinek egyezik az érdeke Chiséével - felelte a hadnagy - A levél alapján Chise a nemesi családokra megy rá, így lehetséges, hogy olyanok segítenek neki, akik el akarják törölni a származás szerinti megkülönböztetést, és ki akarják végezni az arisztokráciát.
- Ez az én Marry-nee-chanom. Okos, mint mindig - mosolygott Kyoraku.
- Ezzel most nem szűkítettük le a kört. Nagyon sokan vannak azon a véleményen, amin Chise - mondta Soi Fon.
- Figyelembe kell vennünk azt is, hogy a birtok azon részére csak azok juthattak el, akik még voltak hívva. Az ünnepség alatt őrök is voltak ott, úgyhogy a tettesek és Chise valószínűleg a meghívottak között voltak - folytatta Marry - Ezzel azért egyből lecsökkent a gyanús személyek száma - tette hozzá gúnyosan. Van egy olyan érzésem, hogy ezek ketten nem kedvelik egymást.
- Ha a tettesnek ott kellett lennie az ünnepségen, és valami köze is kell legyen Satō Chiséhez, akkor közülünk csak egy valaki passzol a képbe - lépett elő Kurotsuchi - Satō Fuyu. Nem ez lenne az első alkalom, hogy fellázad a város ellen.
Láttam, ahogy Fuyu ijedten lenéz a földre, de nem szólal meg.
- Fuyu nem tett semmit sem - nyitotta ki a szemét Byakkun - Végig velem volt, és egy pillanatra sem hagytam magára.
- Micsoda úriember... - forgatta a szemét Kurotsuchi - De be is tudod ezt bizonyítani?
- Természetesen - bólintott - Mint a Kuchiki ház feje, kötelességem volt minden jelenlévő nemesi származású vendéggel váltani pár szót, valamint az előírt szabályok szerint bemutatni nekik a menyasszonyomat.
- Ez nem bizonyít semmit. A vendégekkel való társalgás után is meg lehetett gyilkolni azt a szolgát.
- Valóban, de nem Fuyu-nak. Ő velem együtt távozott, rögtön a társalgások után. Mivel a Kuchiki birtokra mentünk, akármelyik szolga tudja bizonyítani, hogy Fuyu végig ott volt, és nem tett semmit - védte tovább a hadnagyát Byakkun. Kurotsuchi csalódottan fintorgott, de nem adta fel.
- És mi van veled? Ha elpusztulnának a nemesi házak, kivéve a tiédet, akkor még hatalmasabb lehetnél. És a magyarázatodból nem derül ki, hogy te is ott voltál-e Satō hadnagy mellett a délután folyamán.
- Ebben van valami... - bólintott Soi Fon bizonytalanul.
- Természetesen vele maradtam - mondta Byakkun nyugodtan.
- Mondjuk fura is lenne, ha magára hagyná a menyasszonyát a saját otthonában - gondolkozott tovább Soi Fon.
- Az is lehetséges, hogy Satō hadnagy még a legelején segített bejutni az ellenségnek. Be tudod bizonyítani, hogy ez nem igaz? - folytatta a vádolgatást Kurotsuchi. Nyilván azért pikkelt Fuyura, mert még anno azok a szürke ruhások kicsit szétszedték az osztagát. Mondjuk ettől függetlenül idegesítő volt.
- Az istenért, hagyja már Satō Fuyut! - szólt közbe dühösen Hitsugaya - Én ott voltam, mikor Chise megpróbálta megölni Noroi-t, és bár már nem teljesen voltam eszméletemnél, de azt is láttam, ahogy Chise majdnem megöli a hadnagyot! Még azt a szerencsétlen jegygyűrűt is levette az ujjáról, nem beszélve arról, hogy a saját Zanpakutojával akarta megölni! Ki lenne olyan hülye, hogy ezek után segítsen annak a nőnek?
- Satō Fuyut akkor kilőjük a gyanúsítottak listájáról - mondta a főkapitány - Kurotsuchi kapitány, kérem lépjen vissza.
A 12.osztag kapitánya bosszankodva hátrébb lépett.
- Szerintem Kurotsuchi nem is mondott butaságot - mondta Ukitake - Mármint nem Fuyu-sannal kapcsolatban. Mi van, ha valóban egy nemesi család akar hatalmasabb lenni?
- Ezért segítenek egy árulónak... Ki tenne ilyet? - kérdezte Hirako.
- Azt nem tudom... - nézett a földre Ukitake.
- Annyi biztos, hogy a meghívottak között van, akárki legyen is! - mondta Marry csillogó szemekkel.
- Akkor nem kell mást tennünk, mint átnézni a meghívottak listáját, és az alapján keresni az indítékokat. Noroi-dono, hozza el nekem ezt a listát - parancsolta a főkapitány.
- Ahogy akarja - bólintottam.
- A gyűlést mára befejeztük. Mindenki gondolja még át a dolgokat, és amint fejlemény van, jelentse nekem! - nézett végig a társaságon Yamamoto.

Hamarosan mindenki elhagyta a termet. Renjivel az oldalamon sétáltam a Noroi birtok felé. Végig az elhangzottakon gondolkoztam, és egyre csak kíváncsibb lettem. Vajon melyik nemesi család szövetkezhetett Chisével?
- Yuki, szerintem ki kéne kérdeznünk a szolgáidat. Hátha láttak valamit - szólalt meg Renji.
- Rendben, ez jó ötlet - sóhajtottam csendesen.
- Ne aggódj, hamar a végére fogunk járni a dolognak - villantott felém egy szívdöglesztő mosolyt. Kicsit jobb kedvre derültem, és lelkesebben kezdtem sétálni az otthonom felé.
Elhittem, amit mondott. Kiderítjük kik az ellenségeink, legyőzzük őket, majd Chisét is lecsukatjuk. Elméletben olyan egyszerű. De vajon gyakorlatban is meg tudjuk majd csinálni?