Sugoi

Egy új én

Egész este azon gondolkoztam, amit Fuyu mondott. A szeretet ereje... Furán hangzik. Meg lehet vele nyerni egy csatát? Vissza lehet hozni ezzel a holtat a halálból? A mellettem békésen alvó Renjire néztem, és sóhajtottam. Szerettem őt, de nem éreztem, hogy ebből a szeretetből igazi erőt tudnék formálni, azon túl, hogy bármit megtettem volna érte.
Túl éretlen lennék még ahhoz, hogy felfogjam ezeket a dolgokat?
Felkeltem az ágyról, és kimentem a szobából. Kellett egy kis séta, ami felfrissít. A sok unalmas év után annyira sok dolog történt, hogy még felfogni is alig volt időm. Csatlakoztam egy osztaghoz, elvesztettem a karom, szereztem barátokat és a szerelem is megtalált. Erre vágytam? Nem vagyok biztos benne, de örülök, hogy így történt. Már nem a könyveim jelentik számomra a valóságot.
Hangtalanul lépdeltem a kert mélyébe vezető ösvényen, és megvizsgáltam a körülöttem lévő virágokat. A szivárvány színeiben ragyogtak, és szinte visszaverték a Hold fényét. Ez a gyönyörű látvány a gyerekkoromra emlékeztetett. Mikor még gondtalan voltam és az volt a legnagyobb problémám, hogy valaki nem mosolygott rám eléggé... Hiányoznak azok az idők.
Az egyik virág kezdett elhervadni, ezért letérdeltem, hogy leszedjem. Mikor megérintettem, éreztem, ahogy tüskéi felsértik a bőrömet. A földre hulló vérem láttán nem lett jobb kedvem, ezért inkább a jobb kezemmel szedtem le a virágot. Végülis, az fémből van, nem bántják a tüskék. Kezemben tartottam a kissé száraz levelű növényt, és nézegetni kezdtem. Rózsaszín szirmai már nem voltak olyanok, mint újkorában, és látszott, hogy már nagyon a végét járja. Kicsit sajnálkozva a földre akartam tenni, de ekkor megpillantottam az egyik levele alatti zöld hajtást. Egy elszáradt virág, amely az őt takaró foszladozó levelek alatt egy életet rejt. Akárcsak én. Akárcsak bárki más.
Éreztem, ahogy az első könnycsepp végiggördül az arcomon. Nem voltam szomorú, de mégis sírtam... Hogy van ez? Elmosolyodtam, és óvatosan beletettem a virágot egy kisebb mélyedésbe.
Megtöröltem az arcom, de feleslegesen, mert újabb könnyek léptek az előzőek helyére. Eszembe jutott minden, ami fájdalmat vagy örömöt okozott az elmúlt hetekben. Azt hiszem, tényleg szükség van néha arra, hogy sírjon az ember. Idő kellett hozzá, de megtanultam.
- Yuki! Mit csinálsz itt kint? - hallottam meg Renji kíváncsi hangját. Felé pillantottam, és a sírós ábrázatom nyilván nem nyugtatta meg, mert azonnal leült mellém a földre, és óvatosan magához ölelt. Simogatni kezdte a hajamat, de nem mondott semmit. Nyilván nem is tudta volna, mit kell mondani egy ok nélkül könnyező lánynak. Érintésétől egyre inkább fáradtnak éreztem magam. Olyan nyugalmas volt minden, hogy azt hittem elalszok. De nem tehettem, mert akkor csak méginkább kétségbe ejtettem volna.
- Hé, én buta kis Renjim - néztem fel rá.
- Igen, én aranyos Yukim? - kérdezte.
- Neked nem fura néha ez a világ? Mármint olyan sok minden történik, mindenki másképp éli meg, és ez annyira összezavar! - sóhajtottam.
- Nem gondolkozok ilyeneken. Csak elvonná a figyelmemet az igazán fontos dolgokról - simította meg az arcom.
- Fontos dolgok... A szerelem fontos dolog lenne? Vagyis én az lennék? - gondolkoztam - Hát persze. Ha nem lennék az, akkor nem aludnál velem.
- És nem is mondanám el naponta, hogy mennyire szeretlek - bólintott.
- Ma még nem is mondtad - húzódtam közelebb hozzá.
- Akkor épp itt az ideje - puszilta meg a homlokom - Szeretlek Yuki.
- Oké, meggyőztél - mosolyodtam el.
- Nem is kellett érvelnem - lentebb hajolt, és lehunyta a szemét. Én is így tettem, majd elpirultam, mikor ajkával gyengéden megérintette az enyémet. Kellemes bizsergés futott át rajtam, és egyből elszállt minden sírásra való hajlamom. Átvettem az irányítást, és hátradöntöttem őt, így mostmár a földön folytattuk a csókunk, ami az idő teltével egyre hevesebb lett. És fogalmam sincs mikor, de én kerültem alulra. Mikor realizáltam a helyzetet, egy kicsit eltoltam magamtól, és rámosolyogtam.
- Folytassuk bent - mondtam csendesen. Bólintott, majd gyorsan felpattant a földről. Miután engem is felhúzott, kézenfogva mentünk a ház felé. Mielőtt bementünk volna, még felnéztem az égre. Nem voltam csillagász, de a fent ragyogó fénygömbök alapján úgy láttam, hogy egy csodás éjjelnek nézünk elébe.

Három hét telt a Renjivel töltött éjszaka után, és a felhőtlen boldogságomat csak a Chise miatti aggodalom zavarta meg. A keresése közben nem sokra mentek a nyaklánccal, csak nézegetni meg elemezni tudták. A rajta maradt lélekenergia részecskék nem voltak elegek ahhoz, hogy megtalálják a lányt, ez pedig nem volt jó jel. Ha ismét lecsap, lehet, hogy nem fogom tudni megvédeni magam.
Az osztagban töltöttem a legtöbb időmet, és megpróbáltam kicsit elszigetelődni más problémáitól. Úgy döntöttem, hogy én, Noroi Yuki, mostantól azzal fogok foglalkozni, ami tényleg fontos a számomra. És hogy véletlenül se történjen olyan, amitől kizökkenek a lelki nyugalmamból, elkerülöm a bajlós helyzeteket. Így az esélyem arra, hogy kinyírnak, lecsökken. Vagy legalábbis nem lesz rá olyan sok lehetőség.
Amíg a 11.osztagnál voltam, nem kellett félnem a támadásoktól. Kai, vagyis Chise nem lenne olyan hülye, hogy itt támad meg. Igaz, hogy erős, de ebben az osztagban nincs olyan stratégia, amit ki lehetne játszani. Itt egyszerre támadna rá mindenki, és ha Zaraki kapitány is becsatlakozna a harcba, Chisének annyi lenne.
Otthon Renji vigyázott rám, és az ő közelsége meg pláne biztonságot adott. Jó, néha nem tudtunk betelni egymással, de ezt is lehetett orvosolni.
Sokat voltam még Rangikuval, és Yumichika mellett ő lett a második divattanácsadóm. Kiegészítőként néha magával hozta Marryt, aki nem élvezte annyira az ilyen alkalmakat, mert ő egy nyomozó lány volt, nem divatdiktátor. Mindig örültem a társaságuknak.
Egyedül a hatodik osztag legszebb párját kerültem el. Kedveltem őket, és fontosak voltak nekem, de túlságosan sok baj volt velük. Mióta jegyesek lettek, egyre több vita volt köztük, és gyakran engem kértek meg, hogy döntsem el, kinek van igaza. Nem akartam egyiküket sem megbántani, ezért inkább pártatlan maradtam. Egyedül kellett átmenniük ezen a helyzeten, és megbeszélni a problémáikat. Nekem nincs semmi közöm hozzá.
Mivel Chisét ez alatt a három hét alatt sem találták meg, a kinevezésem, mint Noroi család feje ismét bekerült a naptárba. Közeledett a napja, és tudtam, ha megtörténik, valami meg fog változni. De még nem tudtam, hogy jó, vagy rossz értelemben.

Sziasztok!
Még néhány fejezet, és elérkezik a történet vége 🤔 Arra lennék kíváncsi, hogy lenne-e igény egy második évadra, ahol egy másik szemszögből folytatódik a történet? Írjátok meg kommentben 😉❤️