Sugoi

Visszatér a béke

A legszebb dolog a felébredésem után az ütés volt, amit Fuyu mért a fejemre.
Már öt teljes napja feküdtem a 4.osztagnál eszméletlenül, és mikor magamhoz tértem, egyből felültem. Ez a szobában lévő hadnagynak, vagy fene tudja most épp minek, nem tetszett. Ezt pedig rá nem jellemző módon kinyílvánította.
- Fekszel vissza, beteg vagy! - csapott rám erősen. Azonnal visszaestem a párnára, és mivel elkezdtem félni, inkább nem szóltam semmit.
- Ez lehet, hogy fájt neki... - hallatszódott Byakkun hangja. Az ágyon üldögélt, és kifejezéstelenül nézett le rám.
- Persze hogy fájt, erőset ütöttem! - vágta rá Fuyu. Ő kicsit távolabb állt tőlem, de pont benne voltam az ütés zónájában.
Elgondolkozva figyeltem meg a lányt. Valami más volt rajta... De komolyan, valami nem stimmelt. Nem csak az, hogy szinte már furcsán laza volt...
Ismét felültem, hogy alaposan megnézzem magamnak, de hiba volt.
- Nem megmondtam, te idióta! - csapott rám mégegyszer.
- Ehh... Bocsi - feküdtem vissza. Segítségkérően néztem Byakkunra, de neki láthatólag rendben volt, hogy a szeretője a kedvesét csapkodja.
- Szépen kinyírtad magad, tudod? - kérdezte Fuyu. Kíváncsian felvontam a szemöldököm. Csak most kezdtem érezni, hogy mennyire fáj úgy nagyjából mindenem.
- Mi történt pontosan? - kérdeztem. Csak arra tudtam tippelni, hogy amíg aludtam Marry "hogyan uralkodjunk másokon" órát tartott Fuyu-nak, és ezért csapkod a csaj.
- Mikor legyőzted Watanabét, a földre estél. Én pont akkor értem oda, és csak azt láttam, hogy félholtan fekszel, melletted pedig egy holttest van - mondta Byakkun - Ezért gyorsan visszahoztalak a városba, ahol elláttak téged.
- Ühm, értem. Nagyszerű. És mi ez az összhang köztetek? - mutattam rájuk - Legutóbb még azon voltatok, hogy megöljétek egymást.
- Ja, ez vicces sztori - legyintett Fuyu - Harcoltunk, közben beszélgettünk, aztán majdnem meghaltam. Utána meggyógyítottak, leszidtak, aztán a kapitány is leszidott, végül pedig... - itt elpirult, és mosolyogva Byakkunra nézett.
- Légyszi ne folytasd - kértem kicsit megbotránkozva. Ezeknél aztán érdekesen mennek a viták...
Ismét Fuyura néztem, és végre rájöttem, hogy mi a a fura benne. A haja! Most nem hullámosan volt oldalra fésülve. Rövidebb volt, az alja a válla fölött volt pár centivel, és egy aranyos kis fonat lógott jobb oldalt. A fonatot egy ezüstszínű masni rögzítette.
- Mi lett a hajaddal? - néztem rá kíváncsian. Kihasználtam, hogy a kérdésre koncentrál, és felültem.
- A kapitánnyal harcoltam, és mivel egy szemét, a kis cseresznyevirágaival levágta a hajam alját - mondta morcosan. Byakkun megvonta a vállát.
- Sokkal jobban áll... - nézett félre. Fuyu csak dühösen elfordult.
- És miért ilyen egyenes? Régen hullámos volt... - figyeltem meg jobban.
- Azért volt hullámos, mert Chise-nee haja is hullámos volt, ezért Taisei-kun megparancsolta nekem, hogy én is így hordjam a hajam. Olyan sokat kellett vele foglalkoznom és annyira utáltam, de Taisei-kun kérte, úgyhogy megtettem - magyarázta - Amúgy mindig is egyenes hajam volt.
- Oh, értem - mondtam. Tényleg jobban állt neki, valamiért sokkal inkább azt suggalta, hogy ő Fuyu, és nem más.
- Fuyu, most mondd el neki, miért vagy itt - nézett a hadnagyára Byakkun.
- Rendben, kapitány - bólintott a lány, majd meghajolt előttem - Noroi-san, sajnálom a bosszúságot, amit neked és a családodnak okoztam. Elfogadok bármilyen büntetést!
Meghökkenve néztem rá.
- Hé, nem kell hajlonganod... Idegesítő... - motyogtam - És mégis milyen büntetést vársz? Én nem vagyok jó az ilyenekben... Miért nekem mondod?
- Yamamoto főkapitány azt mondta, hogy nem ő fogja eldönteni, mi lesz Fuyu büntetése - mondta Byakkun - Rád bízta az ítéletet.
- Értem! Szóval ezért nem nyírták ki! - mosolyodtam el.
- Részben - bólintott Fuyu - Meg azért, mert ez itt - mutatott Byakkunra - kicsit elbeszélgetett vele.
- Nem csak én... - rázta meg a fejét a férfi.
- Igaz, maga semmit sem ért volna egymagában. Ha Kyoraku hadnagy nincs ott, akkor én már halott lennék, akárcsak Hirako kapitány.
- Na mostmár tényleg érdekel mi történt! Meséljetek! - csillant fel a szemem.
A következő pár percben elmesélték nekem, mi történt a Taisei halála utáni első kapitányi és hadnagyi gyűlésen. Először is a főkapitány szépen leordította Fuyut, mert fellázadt Soul Society ellen. Megparancsolta, hogy meséljen el mindent, ami őt és Taiseit a szektához kötötte. Miután ez megtörtént, a következő pontban az illegális kapitány-hadnagy viszonyok résztvevőit vették elő. A szabályok szerint mindenkit kivégeztek volna, aki részt vett benne, de Kyoraku Marry ezt nem így gondolta. Most rajta volt a sor, hogy kiabáljon, és egy húsz perces érvelés és szidás után befenyítette a főkapitányt, hogy megvonja a Kyoraku család támogatásától a várost. Byakkun is kijátszotta a "nemes vagyok és pénzzel támogatom Soul Societyt, de ha kivégeznek, nem fogom"-kártyát, de ő nem volt annyira hatásos, mint a nála vagy fél méterrel alacsonyabb hadnagy. A főkapitány végül rájött, hogy ez egy hülye szabály, és befogta, mielőtt Marry kivégezte volna dühében. Hát igen, a nyomozólánnyal nem érdemes szórakozni. Örülök, hogy nem halt bele a sérülésébe, de remélem azért Hirako kapitány nem él lelki terrorban miatta.
A legutolsó pont Fuyu büntetése volt, ami ugye a kivégzés már nem lehetett. Byakkun is megmondta a főkapitánynak, hogy nem fogja engedni, de az ő szava valamiért azon a napon nem sokat ért. Utána biztos szomorú volt az eltiport büszkesége miatt. Hosszas tanakodás után arra jutottak, hogy az lesz a legjobb, ha én büntetem meg Fuyut.
Egyáltalán nem voltam jártas büntetésekben. Ha Onii-chan lett volna a helyemben, tuti nem ad semmilyen büntetést, de én nem voltam ilyen kegyelmes. Nem akartam semmi komolyat, mert részben a családom hibája volt, hogy Fuyu azt tette, amit. De meg kellett tanulnia, hogy nem szórakozhat velem.
- Majd kitalálok valamit, oké? - ígértem Fuyu-nak.
- Rendben. Személy szerint engem nem érdekel, milyen lesz, úgyhogy nem kell visszafognod magad - vonta meg a vállát.
Bólintottam, majd Byakkunra néztem.
- Beszélnünk kell! - mondtam komolyan. Ő csak bólintott.
Fuyu intett, majd kiment a szobából, gondosan becsukva maga mögött az ajtót. Magára hagyja a pasiját egy másik csajjal... Hát nem szívbajos.
Byakkun érdeklődve nézett rám, de szerintem ő is tudta, miről akarok beszélni.
- Szóval most... Együtt vagytok, nem? - kezdtem a bemelegítő kérdéssel.
- Igen - nézett a földre.
- Az tök jó... Mármint számomra nem az, de amúgy tök jó - hadartam. Egy kis ideig egyikünk sem beszélt, majd végül ő törte meg a csendet.
- Tudod... Beszéltem vele rólad és rólam... - mondta csendesen. Felnéztem rá.
- És mit reagált? Azon kívül, hogy majdnem megölt engem, miután látott minket csókolózni.
- Nem esett jól neki. De nem mondta ki - felelte.
- Szóval most... Minden, ami köztünk van, semmissé vált? - kérdeztem letörten.
- Ez kicsit bonyolult. Kedvellek, Yu - fogta meg a kezem - És tudom, hogy te is engem.
- Totál eltaláltad. Bár most szívesen megütnélek - bólogattam.
- Megértem az érzéseidet - hunyta le a szemét - A kapcsolatom Fuyuval valójában nagyon bizonytalan. Miután elmondta az igazat a múltjáról, el akart hagyni.
- Mégse tette meg - sóhajtottam.
- Igaz... - a szemembe nézett - Át kell gondolnunk a dolgokat.
- Remek ötlet - bólintottam. Talán tényleg idő kellett nekem, hogy felfogjam mi is történt körülöttem az elmúlt napokban. Rendbe kellett hoznom az életem, és most nem hiányzott, hogy egy pasi miatt is aggódnom kelljen.
- Fejezzük be, egyelőre. Aztán lesz, ami lesz - mondta.
- Kuchiki Byakuya a véletlenre bízza a dolgokat. Hát, már ezt is láttam - nevettem el magam.
- Rossz hatással vagy rám - mosolygott.
- Valóban én lennék rossz hatással rád? - vigyorogtam - Nem inkább a hadnagyod, aki valamiért személyiséget változtatott?
- Fuyu egy egészen más téma. Végre az igazi énjét láthatom, de nem döntöttem még el, hogy örülök-e neki. Igazán... Határozott lett. És persze szemtelen - tette hozzá.
- Titkon biztos imádod, ha ellent mondanak neked. Legbelül még neked is van egy perverz éned.
- Ugyan - rázta meg a fejét - Szerintem neked helyettem is romlott a fantáziád.
- Meglehet - mosolyodtam el - Pont kiegészítjük egymást.
Lenéztem a kezére, ami még mindig fogta az enyémet, és kicsit elszállt a jókedvem. Pár perc néma csend után megszólaltam.
- Szóval, ha már úgyis szakítunk, vagy valami olyasmi... Nem lehetne, hogy még utoljára.... - motyogtam - Szóval, nem akarsz utoljára így... Tudod, megcsókolni?
Az arcán mintha meglepettség futott volna át.
- De, persze... - bólintott. Elmosolyodtam, majd a szemébe néztem. Byakkun közelebb hajolt, és lágyan megcsókolt. Átöleltem, és hosszasan viszonoztam a csókot. Percek múlva sem váltunk el egymástól, és ez pont annyira szomorított el, mint amennyire boldoggá tett. Nem akartam, hogy másé legyen.
Ha kicsit bátrabb lettem volna, megmondom neki, hogy nem csupán csak kedvelem.
De vannak dolgok, amikhez sosem lesz elég bátorságom, és ez pont ezek közé tartozott.