Sugoi

Továbblépés

- Nagyjából két perc alatt hatott rád a szaké, és egyből sírni kezdtél - vigyorgott Renji.
- Ne már! Olyan gyorsan? - sóhajtottam.
- Pontosan! - bólogatott - Olyanokat mondtál, hogy "Nem engem választott", "Sose szeretett" meg hogy "Annyira hiányzik!". Aztán amikor megkérdeztem hogy ki, még jobban sírtál, és azzal érveltél, hogy ezt nekem tudnom kellene.
- Szóval nem mondtam meg, kiről beszéltem? - kérdeztem kicsit megkönnyebbülten.
- De, végül kinyögted - mosolygott - Hogy pontosan idézzelek: "Az az ostoba, de szexi Byakkun".
- Francba - emeltem a kezem az arcomhoz.
- Utána elmesélted az egész életedet. Azt, hogy kiskorotokban sokat játszottatok, és mindig piszkált téged. Kijelentetted, hogy most örülnél, ha megint elkezdene homokkal és bogarakkal dobálni. Meséltél a tesódról is, és hogy neki volt a legszebb szeme, amit valaha láttál. És itt még nem fogyott el a szaké fele sem - nevetett.
- Ehhh... Az önérzetemnek annyi - sóhajtottam. Renji együttérzően nézett rám.
- Miután befejezted a sírást, arról beszéltél, hogy mennyire le akarod ütni néha Fuyut, mert ő szerezte meg végül a pasit. Aztán mintha elfelejtetted volna mit mondtál az előbb, elkezdted dícsérni, hogy mennyire kedveled. Aztán szépen sorban mindenkiről elmondtad a véleményed, akit ismersz. Szerencsére közben elfogyott a szaké, úgyhogy amilyen gyorsan csak tudtuk, elhagytuk a helyet.
- Képes voltam meginni azt az alkoholt? Nem ismerek magamra - ráztam meg a fejem. Már nem mondhatom ártatlan shinigaminak magam.
- Egész ügyesen sétáltál, még részegen is - dícsért meg - Viszont baromi nehéz volt lebeszélni téged arról, hogy meglátogasd Kuchiki kapitányt. Úgy gondoltad, ez a szép este jó alkalom arra, hogy összeházasodjatok. Mivel én nem így gondoltam, végül a kezemben kellett hazacipeljelek. Mikor végre hazaértünk, beavattál a "te ostoba Byakkunoddal" töltött napok részleteibe - vigyorgott.
Magam elé bámultam, és próbáltam feldolgozni, miket csináltam.
- Hogy fogok így utcára menni? - kérdeztem kétségbeesetten.
- Ne aggódj, az első mindig nehéz - kacsintott.
- Az első és utolsó! - fogadtam meg.
- Milyen naív! - simogatta meg a fejem.
Rosszkedvűen ránéztem. Az arca alapján jókedvű volt, biztos szórakoztatta a bénaságom.
- Mit tegyek most, Renji? - kérdeztem kíváncsian.
- Először is adok gyógyszert a fejfájás ellen - mondta - Utána meglátjuk a többit.
Bólintottam. Abarai gyorsan kiment a szobából, és pár perc múlva egy pohár vízzel, és egy fehér tablettával tért vissza. Miután átvettem, és ezerszer is megköszöntem, bekaptam a gyógyszert. Hat másodperc alatt rájöttem, hogy utálom az ízét, ezért gyorsan ittam a vízből is.
- Na, valami ötlet? - tettem le a poharat az asztalra.
- Szerintem mindenképp öltözz át - tanácsolta. A rajtam lévő kimonora néztem, és elgondolkoztam.
- Amúgy ez kié? - kérdeztem.
- Természetesen az enyém! Miért, mit gondoltál, a szekrényben lakó manóé? - forgatta a szemét.
- Jó, bocsi - legyintettem - Mikor és hogy öltöztem át?
- Ez egy vicces történet - nézett félre. Felvontam a szemöldököm.
- Vicces történet? - kérdeztem vissza.
- Igen - bólogatott zavartan - Odaadtam neked, hogy öltözz át, de te azt mondtad, hogy egyedül nem fog menni. Ezért segítettem.
- Hogy mi? - lepődtem meg.
- Én próbáltam tiltakozni, de azt mondtad, ha nem segítek, belevágsz a hajamba, amint elalszok! - védekezően maga elé emelte a kezét.
Elgondolkozva néztem rá.
- Renji... - mondtam csendesen - Most azon gondolkozom, hogy megüsselek-e...
- Ne tedd! Esküszöm nem is néztelek! Jó, talán csak egyszer, de azt se direkt!
- Valóban? Nem direkt? - kérdeztem kicsit dühösen.
- Igen! - bólogatott.
Sóhajtottam, majd elmosolyodtam.
- Akkor oké. Hiszek neked.
- Mi? Komolyan? Meg se ütsz? - nézett rám meglepetten.
- Végülis, elmondtad mi történt, pedig titokban is tarthattad volna - vontam meg a vállam - Szeretem az őszinteséget.
- Yuki... - nézett rám meghatottan.
- De ez egyszeri eset volt, és csak azért, mert ma nagyvonalú vagyok! - jelentettem ki. Elvigyorodott, és szorosan megölelt. Jókedvűen elnevettem magam - Idióta.

Renji délután engedett csak el, addig is ellátott a tanácsaival. Megmondta, hogy az lesz a legjobb, ha tovább lépek, és nem agyalok többet Byakkunon. Eddig egyedül is eljutottam, de most, hogy más is ezt mondta, sokkal könnyebb volt. Tényleg nem gyötrődhetek örökké miatta! Az senkinek sem lenne jó. És amúgy is, Byakkun ettől függetlenül a barátom marad, ha akarja, ha nem. Mindig ott leszek, ha idegesíteni kell.
Annyira beleéltem magam ebbe a továbblépésbe, hogy az utam a hatodik osztaghoz vezetett. Már amúgy is rég találkoztam vele, itt az ideje beköszönni!
A hatodik osztagnál ismét a már-már undorító harmónia volt látható. A kapitányi szoba felé sétáltam, és senki sem állított meg. Fura, a tizenegyedik osztagnál ilyenkor már hatan vagy héten belémkötöttek volna... Hiányoznak!
Bekopogtam az ajtón, és nagyjából fél percet kellett várnom, mire valaki kinyitotta az ajtót.
- Yu - biccentett Byakkun - Mit csinálsz itt?
- Meglátogatlak! - feleltem mosolyogva.
- Értem - bólintott, majd intett, hogy menjek beljebb. Rajta kívül senki se volt a szobában.
- Fuyu merre van? - kérdeztem kíváncsian.
- Dühös lett rám, és kiszaladt - mondta komolyan.
- És mégis min haragudott meg? - néztem rá. Nagyon lazán kezeli a helyzetet, ha még nem ment utána.
- Azt állította, hogy ma van nyolc hónapja, hogy összejöttünk. Utána dühös lett, amikor azt mondtam, hogy nem emlékszem a jelentéktelen dátumokra - mesélte el. Felvontam a szemöldököm.
- Byakkun... - léptem mellé - Ha van valami, amit nem szabad a lányoknak mondani, akkor az pont ez volt - csaptam rá erősen. Kicsit meglepetten rámnézett.
- Miért nem? Ez az igazság - mondta. Sóhajtottam.
- Nem mondhatsz olyat a barátnődnek, hogy a vele való kapcsolat megkezdésének napja jelentéktelen! - fordultam el színpadiasan - Hacsak nem akarod magadra haragítani.
- Nem akartam. De ő mégis dühös lett.
- Na most tudod mi lesz? - kérdeztem, mire megrázta a fejét - Elmész, veszel neki csokit...
- Nem szereti - szakított félbe.
- Akkor virágot!
- Azt se.
- Izé... Ékszer? - tippeltem.
- Azokat se, mivel folyton elhagyja őket.
- Akkor mégis mi a fenét szeret? - kezdtem kicsit ideges lenni.
- A fegyvereket - mondta kis gondolkozás után.
- Akkor elmész, és megnézel vele egy kivégzést! - parancsoltam.
- Valóban, ez elképesztően romantikus. Köszönöm, Yu - sóhajtott.
- Nem kéne ilyen ötleteket adnom neked, ha nem szúrtad volna el! Meg akarod tartani a csajt, vagy nem?
- Természetesen meg! - vágta rá.
- Akkor megkeresed, elmondod, hogy egy hatalmas idióta vagy, és elviszed valahová vacsorázni! - mondtam határozottan - És adj neki valamit... Mondjuk egy új masnit a hajába.
- Az előzőt is én adtam - felelte - Nem láttad a színét? Illik a sálamhoz.
Egy percig csak megrökönyödve néztem, majd elnevettem magam.
- Te aztán tényleg idióta vagy. Egy aranyos idióta - állapítottam meg, majd az ajtó felé kezdtem tolni - De most van egy feladatod, és ha holnap azt hallom, hogy Fuyu nem bocsátott meg neked, dühös leszek rád.
- Rendben - bólintott. Mielőtt kiment volna az ajtón, még rámnézett, és elmosolyodott - Köszönöm, Yu.
- Ugyan, semmiség! - mondtam jókedvűen. A mosolyától a szívem kicsit gyorsabban kezdett verni, de mostmár valami más volt.
Hátsó szándék nélkül segítettem neki, hogy boldog legyen, és ez engem is boldogsággal töltött el. Talán továbbléptem volna? Lehet, hogy csak arra volt szükségem, hogy kibeszéljem valakinek magamból ezeket a fura érzéseket. Mindenképpen meg kell köszönnöm Renjinek, hogy meghallgatott.
Mostmár nem vágytam az elérhetetlenre.

Jókedvűen sétáltam hazafelé, és pár hét óta először teljességgel szabadnak éreztem magam. Még a másnaposság sem rontotta el a kedvem.
Mikor végre hazaértem és bementem a szobámba, egy nem várt vendégem volt.
- Maga meg mit keres itt? - kérdeztem kíváncsian.
- Bújkálok! - húzott be a szobámba gyorsan Hirako kapitány, majd mintha valamitől félne, becsukta az ajtót.
- És ki elől? - ültem le az ágyamra.
- Természetesen Marry-chan elől! - mondta - Kicsit feldühítettem...
- Komolyan? - kérdeztem meghökkenve. Ma mindenki összeveszik a kedvesével, vagy mi a fene?
- Igen. Gyakran magamra dühítem, de most tényleg megharagudott, és azt mondta, kinyír, ha meglát - nézett a földre.
- Mostmár komolyan kezd érdekelni, hogy mit csinált... - sóhajtottam.
- Igazából nem tettem semmi rosszat - gondolkozott el - És nem tudom miért lett dühös rám.
- Megkérte a kezét? - kérdeztem.
- Nem, azt naponta megteszem - legyintett lazán - Megkérdeztem, hogy nem szeretne-e hozzám költözni.
- És ezért akadt ki? - lepődtem meg.
- Nem, azon, amiket utána mondtam - felelte.
- Mégis miket mondott utána? - tettem fel a kérdést.
Ekkor Hirako kapitány szépen elmesélte, hogy pontosan mit is mondott Marrynek. A beszámolójában volt minden, attól kezdve hogy szívesen lakna Marry-vel egy házban, odáig, hogy néha azért ő is takarítana. De az igazi problémát az okozta, hogy Hirako kapitány rájött egy bizonyos rejtély megoldására, és ezt elmondta Marrynek. Na igen, ez hatalmas hiba volt, és most, hogy én is hallottam, szinte lesokkolódtam.
Shinji valamilyen módon rájött, hogy Watanabe Taisei anyja valójában nem egy átlagos lélek volt.
Taisei valójában a Noroi család tisztavérű tagja volt, akit valamiért nem vállaltak fel a szüleim. Viszont ezeknek a tudatában, én a saját, vérszerinti testvérem öltem meg, ami a családom szabályai szerint büntetést von maga után.