Sugoi

Nyomozás a papírok után

*Fuyu szemszöge*

Egy pillanatig csak elképedve néztem néha a kapitányra, néha a gyűrűre, ami ragyogott a félhomályban. Fogalmam sem volt, mit kell ilyenkor mondani. Meg kell köszönni? Vagy elég, ha csak igent mondok? Egyáltalán akarok én a felesége lenni? Szeretem őt, és szívesen élnék vele örökké, de mi van, ha neki nem örökké kellek?
A habozásomat látva hozzátette:
- Nem kell azonnal válaszolnod - mondta - Tudom, hogy át kell még gondolnod. A gyűrűt tartsd meg, és ha készen állsz, majd jelezd vele a válaszod.
- Rendben - motyogtam elpirulva. Átölelt, és gyengéden simogatni kezdte a hajamat. Lehunytam a szemem, és elmosolyodtam. Ebben a pillanatban biztosan szeret. Akinek így dobog a szíve a jelenlétemben, az nem utálhat.
Óvatosan kibontakoztam az öleléséből, és egyik kezem az arcára tettem. Kicsit kíváncsian nézett, de nem tett semmit. Közelebb húztam az arcát, majd a tőlem telhető legédesebb csókkal ajándékoztam meg. Óvatosan az ágyra fektetett, és így folytattuk tovább.
- Én igazán szeretem magát - mosolyogtam rá, mikor elhúzódtunk egymástól.
- Én is téged - nézett a szemembe - De ahogy az előbb mondtad, úgy sokkal jobban tetszett.
- Valóban? - pillantottam félre zavartan. Az arcomon ismét pír keletkezett. Tetszett neki, hogy "Byakuya-kun"-nak hívtam? Akkor nem szúrtam el teljesen!
- Pontosan. Szeretem a te szádból hallani a nevem - felelte. Rámosolyogtam, és hagytam, hogy megpuszilja a nyakamat. Szorosan magamhoz öleltem.
Ebben a pillanatban annyira boldog voltam, hogy féltem, nem érdemlem meg.

Csak késő este aludtunk el, ezért másnap nehezebben ment a korán kelés. A kapitánynak nem voltak ilyen problémái, de ha ő nincs, én valószínűleg egészen délig alszok az ölelésében.
Arra keltem, hogy engem szólongat. Mikor végre kinyitottam a szemem, elmosolyodott.
- Jó reggelt, Fuyu - mosolygott rám aranyosan.
- Magának is, Kuchiki kapitány! - feleltem.
Megsimította az arcom, majd lassan közel hajolt. Az ajkunk éppenhogy összért, amikor gyorsan fordítottam egyet az álláson, és a kapitány lett alul. A helyzet máris jobban tetszett, és finoman megcsókoltam őt. Mikor véget ért, Byakuya-kun felült, ezáltal felülteve engem is, így most pont az ölében ültem, és hihetetlenül közel voltunk egymáshoz.
- Fuyu, emlékszel mit mondtam tegnap? - kérdezte. Elgondolkoztam, majd bólintottam.
- Azt, hogy legyek a maga felesége?
- Nem csak ezt mondtam - sóhajtott.
- Sajnálom! - motyogtam félrenézve. Most biztos elszúrtam!
Kuchiki kapitány közelebb hajolt.
- Azt mondtam, hogy szeretem, ha a nevemen hívsz - súgta a fülembe - Úgyhogy kérlek tedd ezt.
- De kapitány! - motyogtam zavartan.
- Kedvesem, akik olyan kapcsolatban vannak, mint mi, a keresztnevükön szólítják egymást - magyarázta.
- Tudom, de... - a szemébe néztem - Maga a kapitányom is.
- Ha csak a kapitányod lennék, nem csinálnám ezt - puszilta meg a nyakam. Azonnal elpirultam.
- D-de Kuchiki kapitány... - motyogtam. Valószínűleg nem elégedett meg a reakciómmal, mert most kicsivel lejjebb puszilt meg - Kapitány, m-mit csinál? - dadogtam. Már kulcscsontomnál járt. Akaratlanul is felsóhajtottam, majd méginkább elpirultam, mikor lejjebb is adott egy puszit.
- Satō Fuyu, dícsérendő a makacsságod, de az én önuralmamnak is van határa - suttogta, mikor már a mellem fellett járt pár centivel.
- R-rendben! Megadom magam, te nyertél, Byakuya-kun! - mondtam zavartan. A férfi elmosolyodott, majd magához húzott.
- Kis buta - súgta a fülembe. Annyira el voltam pirulva, hogy gyorsan elfordítottam a fejem. Nem szabad ilyen nyíltan kimutatnom az érzéseimet, mert lehet, hogy emiatt elveszítem őt. De ami az előbb történt, olyan... Szokatlan volt, zavarbaejtő és nagyon kellemes. Mi lett volna, ha hagyom, hadd folytassa?
- Kuchiki kapitány... Akarom mondani Byakuya-kun - néztem ismét a szemébe - Maga... vagyis te, szóval... Akarsz engem?
- Igen. Akarlak - mondta komoly arccal - Valamint meg is foglak szerezni - fogta meg a kezem, amin a gyűrű volt. Az ajkához emelte, és megpuszilta.
- A magáé fogok lenni - suttogtam - Csak kérem adjon időt, hogy elfogadjam a dolgokat.
- Mennyi idő kell neked? - pillantott az arcomra.
- Nem tudom... Talán pár nap? Át kell gondolnom ezt az egészet.
- Értem - hunyta le a szemét - Kérlek tudásod velem pár napon belül a döntésed.
- Természetesen - bólogattam. Ujját óvatosan végighúzta ajkaimon, majd gyengéd érintését folytatta arcomon, a nyakamon, és végül egyre lentebb csúszott a keze végigsimítva a melleimet is. Összerezzentem, de nem tettem semmit. Éreztem, ahogy a pír elönti az arcom, mire óvatosan megcsókolt. Lehunytam a szemem, és karjaimat átfontam a nyaka körül.
- Fuyu, lassan ideje lenne elindulnunk - suttogta, de én még nem fejeztem be a csókot, úgyhogy neki sem volt választása. Csak pár perc múlva hagytam abba, ezért ezután tudtunk  elindulni reggelizni. Egy másik szobába vezetett, ahol egy asztal mellett Rukia-san üldögélt, egyik kezével rajzolt, a másikkal pedig reggelizett.
A jöttünkre felkapta a fejét.
- Jó reggelt, Nii-sama, Fuyu-san - nézett ránk jókedvűen. Halkan visszaköszöntem, majd lenéztem a kezemre.
- Neked is, Rukia - pillantott a húgrára a kapitány.
- Nem is tudtam, hogy Fuyu-san itt aludt! - mosolygott a lány. Byakuya-kun leültetett az asztalhoz, majd ő maga is leült mellém.
- Későn értünk haza, nyilván már aludtál - mondta a kapitány.
- Kapitányi gyűlés volt, igaz? - kérdezte Rukia.
- Igen - bólintott a testvére. Egy pálcikát vett a kezébe, majd mielőtt bármit is tehettem volna, valami ételt nyomott a számba. Na ez fura, idejövök, megkéri a kezem, ölelget meg simogat, aztán most meg is etet... Lehet, hogy többször kéne erre járnom.
- És miről volt szó? - nézett minket mosolyogva.
- Noroi Hiroyukiról, és a büntetéséről - felelte a férfi, majd újabb adag kaját nyomott a számba, így meglepődni se tudtam.
- Mi történt vele? - kérdezte kíváncsian Rukia.
- Elítélték testvérgyilkosságért. El fogják venni a rangját, és börtönbe zárják húsz évre - mondta úgy, mintha mi sem történt volna. Elkerekedtek a szemeim, majd lenyeltem a falatot, ami épp a számban volt.
De Marry azt mondta, minden rendben lesz... A kapitány meg hogy lehet ilyen nyugodt?
- Ez szörnyű! - tette le a ceruzát Rukia.
- Rászolgált a büntetésre - mondta Byakuya-kun csendesen. Dühösen elengedtem a kezét.
- Noroi-san nem tett semmi rosszat. Csak megmentette a várost, olyan nagy baj ez? - kérdeztem.
- Nem az a baj, hogy megmentette. Inkább az, hogy milyen módon - felelte a kedvesem. Morcosan magam elé néztem.
- Szerintem akkor sem bűnös. És Noroi-san a maga egyik barátja, Kuchiki kapitány - motyogtam.
- Ezzel tisztában vagyok. De a törvény mindenek előtt áll - válaszolt komoly arccal. Ökölbe szorítottam a kezem, majd elfordítottam a fejem, hogy ne lássa az arcom.
- Ahogy gondolja, kapitány úr - mondtam kis éllel a hangomban.
Byakuya-kun sóhajtott.