Sugoi

Soul Society veszélyben

Watanabe kapitány amint észrevette a sérülésemet, rögtön egy shinigamihoz vitt, aki szépen bekötözte a vállam. Miután az ellátásom megtörtént, vizsgáló tekintettel pillantott rám.
- Mostmár jól vagy? - kérdezte. Kicsit megilletődve bólintottam. Ekkor egy félmosolyt küldött felém, olyat, amivel szinte megvakított. Közelebbről még jobban nézett ki. Rövid, fekete haja kissé kócos volt, éjkék szeme pedig szemtelenül csillogott. Ruhája direkt úgy volt szabva, hogy az egyszerű emberek is meglássák kidolgozott felsőtestét. Na ilyenkor bántam, hogy nemesként nem lett volna illendő megtapogatni valaki más mellkasát, csak azért, mert tetszik.
- Mi a neved? - kérdezte, miközben elindultunk az első osztag felé. Időközben a főkapitány minden harcra alkalmas shinigamit odahívatott, ugyanis az ellenség támadása megszűnt. Egyelőre.
- Noroi Hiroyuki vagyok, a 11.osztag 4.tisztje - húztam ki magam. A kapitány kicsit elgondolkozott, majd felcsillant a szeme.
- A Noroi család a négy nagy nemesi ház egyike, nem? - kérdezte lelkesen.
- Igen - feleltem.
- Hé, egyből egy hercegnőt mentettem volna meg? - nevette el magát. Kicsit én is elmosolyodtam, de az a furcsa rossz érzésem vele kapcsolatban nem akart eltűnni.
- Úgy tűnik - bólintottam.
- Akkor nekem is illendően kell bemutatkoznom - mondta, majd megállt, és maga felé fordított - Hiroyuki-hime, engedd meg, hogy bemutatkozzak. A nevem Watanabe Taisei, és a 9.osztagban szolgálok kapitányként.
- Örvendek a találkozásnak, Watanabe kapitány - mondtam, majd folytattam utamat.
- Hé, várj meg! - sietett utánam - És amúgy nem kell kapitánynak szólítanod. Hívhatsz Taisei-nek is, elvégre te egy hercegnő vagy!
Kicsit meglepődtem, de a viselkedését a kapitánnyá avatásával együtt járó izgalomnak tudtam be.
- Rendben, Taisei-san. Te pedig szólíts Yukinak! Nem szeretem, ha a teljes nevemen hívnak - mondtam.
- Miért nem, Yuki-chama? - kérdezte kíváncsian.
- Azért, mert a nevem első fele azé a shinigamié volt, aki megölte a bátyámat - feleltem nyugodtan. Taisei nem látszott túl meglepettnek.
- A szüleid egy barátja volt? - fürkészte tovább az arcom. Megráztam a fejem.
- Nem éppen. Csak egy személy, akinek sokat köszönhettek.
- De megölte a bátyádat - tűnődött el.
- Azután ölte meg a bátyámat, hogy én megkaptam a nevét.
- De attól még megölte. Ilyenkor nem kell a nevedet is megváltoztatnod?
Idegesen ránéztem.
- Hé, Taisei-san, még egy ostoba kérdés, és megmutatom hogy kell az elméddel kikészíteni valakit - mondtam feszülten. Taisei zavartan elnevette magát.
- Bocsi - túrt bele a hajába.
Bosszankodva sóhajtottam, és ismét csak az előttem lévő útra koncentráltam. Taisei se szólt többet hozzám, majd mikor a találkozó helyszínére értünk, elment mellőlem.
A kapitány társasága nélkül egyedül maradtam a sok shinigami között, és vagy hárman nekem jöttek fél percen belül, ezért jobbnak láttam egy kicsit kevésbé zsúfolt helyet keresni. Három percbe telt ugyan, de találtam egy tetőt, amire kedvemre felugorhattam, ugyanis nem zavart meg senki sem benne. Ezért hát ott üldögéltem tovább, és vártam a főkapitány utasításait.
Már esteledett és még mindig nem történt semmi. Átgondoltam, hogy felállok és elmegyek innen, de ekkor két személy ült le mellém. Hirako Shinji kapitány és Kyoraku Marry.
Úgy körém ültek, hogy még menekülni se tudtam volna.
- Noroi negyedik tiszt - biccentett Hirako.
- Miben segíthetek, kapitány? - kérdeztem kis gyanakvással a hangomban.
- Hallottam egy pletykát. Szeretném megtudni, hogy van-e alapja, vagy csak egy átverés - pillantott le rám barna szemeivel. Összehúztam a szemöldököm.
- Sok pletykát lehet hallani mostanság, és ennek nem is kevés része kapcsolódik a Noroi házhoz, azon belül pedig hozzám - mondtam komolyan - Halljam, mit akar tudni!
Hirako kapitány kicsit kellemetlenül nézett rám.
- Azt beszélik, a te családod áll a mai támadás mögött. Pontosabban, a te családod jelképét találták az egyik fogoly ruháján - nézett rám, kíváncsian várva a reakciómat.
Teljesen ledöbbentem, de nem akartam rögtön hazarohanni, hogy megkérdezzem Kai-chant az ügyről.
- Nos.. - kezdtem, miután összeszedtem magam - a családom ügyeit jelenleg nem én intézem, így a komolyabb döntésekről nincs tudomásom. Viszont erősen kétlem, hogy a szüleim megkockáztatnák, hogy megtámadják a várost.
- Értem. Szóval te nem tudsz semmiről - állapította meg. Komolyan bólintottam.
- Akkor mégis mit jelentsen az a jelkép a ruhájukon? - szólalt meg Marry csendesen. Felé pillantottam.
Hosszú, szőke haja aranylott a holdfényben, kék szemei pedig nem tükröztek semmi érzelmet. Kifejezetten szép arcvonásai, és hófehér bőre volt, de szegény lány lapos volt, mint a deszka. Nem csoda, hogy mindig morcos volt, amikor láttam.
- Nem tudom mi lehetett - mondtam - A legészszerűbb gondolatom az, hogy valaki így próbálja bemocskolni a Noroi családot, és ránk akarja terelni a gyanút.
- Ez túl egyértelmű lenne - mondta komolyan - Ha kicsit jobban átgondoljuk, akkor ez egy igen jó taktika valakinek, aki a családodnak rosszat akar. Viszont, könnyen el lehet jutni ehhez a feltevéshez, amit a Noroi család szintén kihasználhat. Elvégre, ha mindenki azt hiszi, hogy a családot valaki csak be akarta mocskolni, nem vizsgálják meg komolyabban őket. Viszont ilyenkor az is előfordulhat, hogy tényleg a klán tette, és mivel senki se számít arra, hogy tényleg ők voltak, könnyedén elpusztítják Seiteitei-t. Erre mit tudsz felelni, Noroi-san? - nézett a szemembe.
Kicsit idegesen megszorítottam a ruhám szélét, majd felé fordultam.
- Nem sok dolgot tudok a családomról, Kyoraku hadnagy. Viszont egyet jegyezzen meg - néztem mélyen a szemébe - Ha fel akarnának lázadni a város ellen, azt sokkal profibban csinálnák.
Marry arca még komorabb lett.
- Az meglehet. De egy igazi nyomozónak az a dolga, hogy megkérdőjelezzen minden lehetőséget - mondta - Ezért nem fogom elvetni azt a lehetőséget, hogy a családod volt a tettes.
Elfordítottam a fejem, és a Holdat kezdtem figyelni.
- Hadnagy, ne üldözzön olyan ábrándokat, amiknek nincs valóságalapja. A Noroi klán már számos kidou-t talált fel, épp ezért lehet a négy nagy nemesi család része. És azok mellett, amiket maga is ismer, jónéhány van még leírva egy szép nagy könyvben, ami nem véletlenül van elrejtve. Maga szerint az a könyv nem tartalmaz olyan varázslatot, ami által az egész város a kárhoztatba vész? - kérdeztem.
- Én nem kérdőjelezem meg a családod hatalmát. De nem fogok szemet hunyni az ellenség ruháján látott jelen sem - méregetett komoran - Jól jegyezd meg, Noroi Hiroyuki! Ha csak egy hibát is vétesz, a te és családod becsületét a víz sem fogja tudni tisztára mosni.

Késő éjszaka a városban bolyongtam, és a Marry-vel folytatott beszélgetésen agyaltam. Nagyon durván meggyanúsított, és mint a Noroi család következő vezetője, ezt nem hagyhatom szó nélkül. Viszont, ha bármi gyanúsat is teszek, a csaj talán el tudja intézni, hogy bezárjanak valami szép kis cellába, amíg mindenki biztosan meg nem érti, hogy a családom ártatlan. És ehhez semmi kedvem sem volt.
Vajon tényleg a szüleim keze van a dologban? Már egy jó ideje nem hallottam semmit felőlük, lehetséges lenne, hogy lázadást szerveztek? De mégis milyen okból? Legjobb tudomásom szerint semmi bajuk sincs a várossal... Mégis mi a franc folyik itt?
Megálltam egy épület mellett, és a hideg falnak dőltem. A csillagokat kezdtem számolni, és próbáltam elterelni a gondolataimat. Ma már igazán nem kéne ilyen komoly dolgokon agyalnom.
Lehunytam a szemem, és felidéztem magamban az ő arcát. Ő biztos tudna erre is valami megoldást. Nem feltétlenül értelmeset, ő inkább a tettek embere volt, és nem mindig gondolta át mit csinál. De valahogyan mindig jól jött ki a dolgaiból.
- Hé... Te mit tennél most a helyemben... Onii-chan..? - kérdeztem halkan.
A csillagok nem válaszoltak. De egy kéz óvatosan megsimogatta a fejemet, ami pont elég volt ahhoz, hogy kizökkentsen az álomvilágomból.