SoRa egy baleset következtében elveszíti szüleit és nővérét. Nem marad azonban egyedül, mert a nővére gyermeket szült, és halálos ágyán megígérteti húgával, nem fogja árvaházba adni a kislányt.
Négy évvel később SoRa elhelyezkedik egy reklámcégnél...
Az élet sokszor ad pofonokat, de ez most ismételten nagy pofon volt számomra.
Ezek szerint igazságtalanul fordultam el SoYoungtól, mert nem ő akaszkodott Jiminre. Hwasa. Az iskola ribanca. A felsősök között nem igazán találni olyat, aki ne járt volna már benne. Tudtam, hogy szemet vetett Jimin-re és MinSoo-ra is, de egyikük sem állt kötélnek. Elég szépen kitervelte bosszúját, és túl sok fájdalmat okozott ezzel.
De az élet visszafizeti ezt majd neki.
Ami fájó lelkemre egy kis gyógyír volt, és szívem majd kiugrott a helyéből amikor azt olvastam, hogy Jimin azt hitte velem van. És úgy szólított, SoRa szerelmem. Tehát valóban érzett valamit irántam, de ezt már sosem fogom megtudni. Ő valószínűleg Amerikában marad, míg én itthon, egy gyermekkel. Aki talán az övé. Nekem úgy tűnik ez volt megírva, hogy a szerelmemet nem kaphatom meg, de a gyermekét igen.
Ígérem SoYoung, hogy EunJit felnevelem, és sosem hagyom magára!
4 év múlva
- EunJi, nem lehetne hogy ne a macit szorongasd, hanem a cipődet húzd a lábadra? Tudod, hogy ma igyekeznünk kell.
- Unni, miért nem maradhatok Binivel?
- Mert már óvodába jársz, Bini meg itt lesz a hétvégén. Kérlek szépen, húzd fel a cipőd, és induljunk.
- De akkor a macit elvihetem magammal?
- Igen, elhozhatod – sóhajtottam és lehajoltam, hogy bekötözzem a cipőjét.
Négy év telt el a tragédia óta. Két hónappal azután, hogy a levelet megtaláltam, postán érkezett egy másik, ami ismételten megváltoztatta életemet. Bár sikeresen leérettségiztem, nem adtam be jelentkezésemet az egyetemre. A levél mégis a Yonsei Egyetemről jött, amelyben értesítettek, hogy felvettek az üzleti marketing menedzsment szakra. Nem értettem, aztán mindenre fény derült, amikor felhívtam SuBin-t.
- Felvettek? Hát sikerült! – kiabálta a telefonba.
- Bini, halláskárosodott lettem, majd ne felejtsem el benyújtani a gyógyítási költségekről a számlát. Mi az, hogy sikerült? Csak nem .... te adtad be a jelentkezésemet?
- So, nem hagyhattam, hogy EunJi miatt lemondj az álmaidról! Bocsáss meg, hogy a hátad mögött intézkedtem.
- Biztos, hogy bírni fogom? EunJi-t nem hagyom, nem fogom nevelőszülőkhöz adni.
- SoRa, együtt megyünk és segíteni fogok.
- Téged is felvettek? Esetleg ezt nem közölted volna?
- Este átmegyek és minden megbeszélünk.
Mint kiderült, az én barátnőm mindent eltervezett. Életem végéig hálával tartozom neki, hogy ezt a lépést megtette. Részmunkaidősként elhelyezkedtem egy kávézóban, az egyetemre pedig felváltva jártunk be. Mivel Bini ugyanarra a szakra jelentkezett, nem volt probléma a hiányzás, mert mindig megosztottuk a jegyzeteinket. Míg a kávézóban voltam, Bini nálunk vigyázott EunJi-re, közben meg tanult. Kénytelen voltam beadni bölcsődébe, de szerencsére az új lakásunktól két utcányira volt egy kiváló intézmény, ahol a nevelők valóban nevelők voltak, és foglalkoztak is a gyerekekkel. Első napokban még sírva és fájó szívvel hagytam ott EunJi-t, de aztán megbizonyosodhattam, hogy jó kezekben van, nyugodtan rájuk bízhatom.
SuBin-nak köszönhetően sikeresen megszereztük a diplomát, és most életem első állásinterjújára indulok. Az egyetem kiváló ajánlólevelet adott, s én mégis gombóccal a torkomban szálltam fel a buszra abban reménykedve, hogy enyém lesz az állás.
Mikor odaértem a tízemeletes épület elé, amelyben az S&H Art volt található, megigazítottam ruhámat és nagy levegőt véve beléptem a forgóajtón.
- Jó napot kívánok, Mr. Junghoz van időpontom – köszöntöttem a recepciós hölgyet.
- Jó napot, Miss Hwan SoRa? – mosolygott rám – Mr. Jung várja önt, harmadik emelet 32-es szoba.
- Köszönöm.
A lifttel gyorsan felértem és máris az iroda előtt álltam. Belépve egy negyvenes hölgy fogadott, mire bemutatkoztam s ő telefonon beszólt a főnökének, hogy megérkeztem az interjúra.
Mr. Jung irodája kimondottan barátságos volt, meleg barna és bézs színű falak, függönyök, és bútorok. Az íróasztal mögött egy harminc körüli férfi ült, aki beléptemre azonnal felállt székéből.
- Miss Hwan, üdvözlöm – majd hellyel kínált.
- Jó napot, Mr. Jung – átnyújtottam a dossziét, amelyben az ajánlólevelem és a bizonyítványaim voltak. A férfi szép lassan áttanulmányozta az iratokat, majd az asztalára helyezte.
- Kedves SoRa, ugye szólíthatom így? – mire bólintottam. – Az eredményei dicséretesek, az egyetem pedig kiváló ajánlást adott. Az önéletrajzában olvastam, hogy van egy gyermeke. Milyen idős is?
- Négy éves múlt márciusban.
- Akkor már óvodába jár, ugye?
- Igen. Jelent ez valamilyen problémát? Ha azért kérdezte, hogy túlóra esetén tudom-e kire hagyni, a válaszom igen. Ezért nem hiányzom, meg tudom oldani.
- Gondolom, a férje ...
- Nincs férjem. Egyedül nevelem a kislányomat.
- Elnézést, nem akartam tolakodó lenni. Nos, azt hiszem kár lenne felesleges köröket futnunk, az állás az öné. A titkárnőm ellátja a szükséges információkkal, és tőle megkapja a belépőkártyákat is. Akkor holnap találkozunk. Örülök, hogy munkatársaim közt üdvözölhetem, kedves SoRa.
SoRa tehát megtartotta ígéretét, és EunJi vele maradt. Micsoda nagylelkű barátnő ez a SuBin, neki köszönhető, hogy a sikeres diploma után most állást is talál. Hogyan tovább?
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
