SoRa egy baleset következtében elveszíti szüleit és nővérét. Nem marad azonban egyedül, mert a nővére gyermeket szült, és halálos ágyán megígérteti húgával, nem fogja árvaházba adni a kislányt.
Négy évvel később SoRa elhelyezkedik egy reklámcégnél...
SoRa egy hétig volt kórházban, s bár arca és teste tele volt a szivárvány minden színében játszó foltokkal, már jobban érezte magát. Az orra és arccsontja érzékeny volt érintésre, de legalább meg tudtam már csókolni, mert száján nem volt sérülés. Végig vele voltam, bár HeiMin hozott be munkát. Amikor SoRa aludt, én dolgoztam, nem akartam, hogy a többiek azért túlórázzanak, mert én nem vagyok benn. Hiszen ketten is kiestünk a létszámból.
SuBin minden nap behozta EunJi-t, nem akartunk hazudni neki. Na jó, mindent nem hoztunk tudomására, mégis egy négyéves gyerekről van szó, de a kórházról tudnia kellett. És nem is akartuk őket elszakítani egymástól.
Összecsomagoltunk, SoRa felöltözött, és már a zárójelentésre vártunk csak. Végre hazavihetem!
- Mindent elraktál? – kérdeztem miközben mögé állva átöleltem.
- Igen, azt hiszem – és megfogta kezeimet. – Jimin ....
- Hm?
- Eljössz hozzánk?
- Persze, hazaviszlek.
- Nem .... nem úgy értettem.
- Hát hogy?
- Úgy értettem, ott maradsz velünk .... egy darabig .... – majd felém fordult és szemeimbe nézett. Biztos voltam benne, hogy fél egyedül maradni.
- Szeretnéd?
- Igen, és EunJi is.
- Vigyázni fogok rátok – simítottam el egy kósza tincset arcából, majd óvatosan hajoltam ajkaira. Mintha először váltottunk volna csókot, oly visszafogott voltam, féltem, hogy ha elkap a hév, az érzékeny területeken fájdalmat okozok. De SoRa is többet akart, ezért néhány pillanat múlva már szenvedélyesen csókoltuk egymást. Éreztem, ha nem hagyjuk abba, komoly problémáim fognak adódni odalenn, minek kezdődő jelei mutatkoztak.
- Khm .... – ez volt a végszó, ami véget vetett csókunknak. – Bocs, hogy megzavartalak benneteket, de hoztam a zárójelentést.
- Taehyung, te sosem zavarsz – nevettünk rá mindketten.
- SoRa, minden rendben van, de egy hét múlva szeretnélek kontrollon látni.
- Köszönök mindent – ölelte át barátnőm, és én is kezet fogtam vele.
- Örülök, hogy láttalak benneteket, csak a körülmények lehettek volna jobbak is. Annak meg különösen örülök, hogy ennyi év után végre egymásra találtatok.
- Most már nem feledkezem meg rólad, ígérem. Lesz mit megbeszélnünk azt hiszem – veregettem meg vállát, és a két táskát kezembe fogva elindultunk haza.
- SoRa –
Míg a mesterséges altatásban voltam, minden rendben volt. Hallottam Jimin-t beszélni hozzám, hallottam dalokat dúdolni, éreztem, ahogy kezemet simogatja, és éreztem a puszikat, amiket arcomra és homlokomra adott. Tudom, hogy sírt is. Miután felébresztettek, és megláttam magamon a szivárványszínű foltokat, a szívásnyomokat, még .... ott is, újra felidéződött minden. El fogom tudni felejteni valaha is? És Jimin? Ezek után fog még közeledni hozzám?
Amint elindultunk haza, megkérdeztem Jimin-t, eljön-e hozzánk. Azt szerettem volna, ha ottmaradna éjszakára is, mert előre féltem az álmaimtól. Meglepve hallottam válaszát, és egy szenvedélyes csók után elhagytuk a kórházat.
SuBin ovi után hazahozta EunJi-t, aki sírva szaladt karjaimba. Egymást átölelve sírtunk, és tudtam, nem mondtak el neki mindent. Nem akarták megijeszteni, mégiscsak az apja volt, bár ő erről mit sem tudott. Persze Jimin sem maradhatott ki az üdvözlésből, aki karjaiba fogva felemelte, és a pöttöm két nagy cuppanós puszit adott az arcára. A fülig érő vigyort le sem lehetett vakarni a barátom arcáról ezek után.
- EunJi .... mit szólnál hozzá, ha Jimin itt maradna egy darabig velünk? – tettem fel félve a kérdést, de arra álmaimban sem mertem gondolni, mi lesz a kislány reakciója. Azonnal Jimin-hez fordult, szorosan átkarolta a nyakát, és ennyit súgott a fülébe.
- Akkor most már az apukám leszel? – összeszorult a torkom erre a kérdésre, mert végérvényesen rá kellet jönnöm két dologra. Hogy EunJi-nak borzasztóan hiányzik egy apa, és hogy imádja Jimin-t.
- Igen, pöttöm – jött a válasz, és én könnyes szemmel bújtam hozzájuk. SoYoung, látod, együtt vagyunk mindannyian.
Míg az esti mesét olvastam, Jimin megfürdött, és én vágyakozó tekintettel néztem, ahogy törölgeti vizes haját. Nem beszélve izmos lábairól, melyeket a rövid pizsama nadrág látni engedett. Egy gyors tusolás után hasonló öltözetet húzva bebújtam a takaró alá. Azonnal magához vont s én készségesen öleltem át.
Szótlanul feküdtünk összebújva, miközben ő karjaimat cirógatta. Úgy éreztem, valami megváltozott. Nem próbált közeledni hozzám, és nem akart megcsókolni sem. Még egy árva puszit sem kaptam. Szívem fájdalmasan szorult össze, biztos voltam abban, hogy már nem kellek neki. Már megbántam, hogy arra kértem, legyen velünk. Jimin sosem tudna megbántani senkit, ezért nem is tiltakozott.
- Jó éjt, Jimin .... – bontakoztam ki karjaiból, majd hátat fordítva elhelyezkedtem az ágyon.
Tényleg így érez Jimin? Valóban problémát jelentenek majd a történtek kettőjük kapcsolatában?
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
