- Jimin –
Első napom a S&H Artnál. HoSeok neve garancia arra, hogy minőségi munkát végeznek, tehát reméltem, hogy jól döntöttem, mikor elfogadtam az ajánlatát. Aztán minden megváltozott. Amint beléptem az irodába, szokásomhoz híven gyorsan körbejárattam tekintetem a bennlévőkön. Azonnal felismertem. Semmit nem változott, ugyanolyan gyönyörű, mint öt évvel ezelőtt. Öt éve már .... hogy hagytam magam leitatni és átverni, hogy azt hittem, aki a sötét teremben vár rám, az ő.
Visszaemlékezés
Rég kerülgettem már az iskolában, és el akartam hívni a végzősök, vagyis a mi bálunkra. Az a köcsög igazgató viszont kijelentette, hogy csak végzősök lehetnek jelen, a többi diáknak semmi keresnivalója ott. Szomorú voltam, mert akkor szerettem volna megvallani érzéseimet, hogy szerelmes vagyok belé.
Taehyung-gal elég szépen fogyasztottunk a büfé kínálatából, nem igazán voltam észnél, mikor Hwasa megsúgta, hogy sikerült kijátszani a tanárokat, és SoRa az egyik teremben vár rám. Csak arra kért, hogy ne oltsunk villanyt, nehogy lebukjunk. Én hülye, mindent elhittem, de a gyomromba leküldött alkoholnak köszönhetően már nem tudtam tisztán gondolkodni. A teremben a tanári asztalnak dőlve vártam, mikor kinyílt az ajtó és gyorsan bejött rajta egy lány. Nem szólt, csak némán karjaimba vetette magát és megcsókolt. Meglepődtem, de azonnal átöleltem és viszonoztam csókját. Oly szenvedélyes volt és én oly boldog. Akkor még boldog voltam ....
Ha józan lettem volna, nem követtem volna el életem legnagyobb hibáját. Az érzéseimtől és az elfogyasztott italtól megrészegülve egyre jobban vágytam rá, és ő készségesen engedett minden mozdulatomnak. Nem bírtam magammal, letoltam nadrágomat és róla is lerángattam a felesleges fehérneműt. Leültem a tanári székre és magamra rántottam. Ha az alkohol nem vette volna el az eszemet, azonnal rájöhettem volna, ő nem az a lány, akire vártam. Ez a lány ugyanis nem volt szűz. A leküldött whisky mennyisége ellenére kellően fel voltam izgulva, a vágyam felülírta a gondolkodásomat, és az együttlét nem tartott sokáig. Csak öleltem és csókoltam, és közben azt hajtogattam a csókok között, hogy 'SoRa, szerelmem'. Hamar csúcsra jutottunk mindketten, és épp a nadrágom húztam fel mikor nyílt az ajtó és feloltották a villanyt. Azt hittem, tanár jött, de Hwasa állt az ajtóban gúnyosan vigyorogva. El akartam takarni SoRa-t, és akkor tudatosult bennem, hogy nem SoRa volt a szenvedélyben együtt velem, hanem a nővére, SoYoung. Rémülten kérdeztem tőle, hol van a húga, valamit próbált is magyarázni, de nem értettem. Egyből kijózanodtam, és láttam rajta, ő ugyanúgy meglepődött. Valószínűleg ő is másra gondolt. Csak azt tudtam hajtogatni, 'mit tettem' és 'mindennek vége', majd magára hagytam. Megkerestem Taehyung-ot és elmondtam neki mindent. Összeraktuk a képet, egyetlen ember keze lehet a dologban, az pedig Hwasa. Évek óta üldözött a szerelmével, de nekem sosem kellett volna, egy rossz ribanc volt, akin majdnem az egész iskola végig ment már. Csak egy skalpvadász, és én nem álltam kötélnek. Hát ezért csapdát állított.
Taehyung elkísért haza, és próbált megnyugtatni. Nem sikerült. Az egyetlen lány, akit szerettem, és akinek meg akartam vallani érzéseim, ettől kezdve elérhetetlen lett számomra. Megdugtam a nővérét, ez megbocsáthatatlan. Hogy a tudomására fog jutni, abban biztos voltam. Hwasa bosszúja akkor lesz teljes, ha SoRa is tudomást szerez a kis afférunkról. Nem akartam a szeme elé kerülni, nem akartam az összetört lányt látni. Mert hogy össze fog törni, az biztos. Sejtéseim voltak, hogy nem vagyok közömbös iránta, ezt elárulta tekintete, amit sűrűn láttam magamon. Amikor egymásba fúródó tekintettel néztük egymást, vágyakozva, biztos voltam benne, hogy érez valamit. Ezért is akartam elhívni a bálra, hogy ott én is elmondhassam, mit is érzek.
Ez már soha nem fog megtörténni. SoRa nem fogja ezt megbocsátani nekem, és gyanítom, a nővérének sem.
Másnap beszéltem apámmal, és közöltem vele, hogy meggondoltam magam, New Yorkban akarok egyetemre járni, segítsen ebben. Apámnak voltak barátai megfelelő helyen, és én is jó eredményekkel rendelkeztem, így nem volt akadálya annak, hogy a Konkuk Egyetem helyett a Columbia-ra járjak.
Három nap múlva sírva ültem a repülőn, hátrahagyva mindent. Meg sem próbáltam beszélni a történtekről SoYoung-gal, és Taehyung-nak is megtiltottam, hogy bármilyen információt is mondjon a lányokról. Kegyetlen döntést hoztam magammal szemben, megbántottam azt a lányt, akibe szerelmes voltam, és ezért a legkevesebb az, hogy bűnhődnöm kell. Sosem lehet az enyém ezek után, el fog felejteni és nekem is el kell felejtenem őt. Örökre.
Az első időkben még beszéltünk Taehyung-gal, aztán egyre ritkábban kerestük egymást. Az időeltolódás is közrejátszott ebben, és így legalább elkerültem, hogy valamit halljak a lányokról. El akartam felejteni őt, és ezáltal a legjobb barátomat is elfelejtettem.
A nyári szünetben munkát vállaltam, hogy pénzt gyűjtsek. Bár a szüleim itthonról támogattak, nem akartam rajtuk élősködni. Találtam egy kiadó szobát igen szerény körülmények között, ahol meghúztam magam. Aztán elkezdődött az egyetem, és beköltöztem a campusba. A szobatársam egy szintén koreai srác lett, MinHyuk, de ő a Mark nevet használta. Ugyanarra a szakra jártunk, ő lett a legjobb barátom. Hiányzott Taehyung, de megfutamodtam.
Már féléve egyetemisták voltunk, mikor egy nap elmeséltem Marknak a szerencsétlenségemet. Nem értett egyet a döntésemmel, ő mindenképp beszélt volna SoRa-val, hogy tisztázza a félreértést. Én gyáva voltam. Mark próbált lányokkal összeismertetni, de mindig találtam valamilyen kibúvót. Nem mondom, hogy szerzetes életmódot folytattam, amikor már nagyon szükségét éreztem, mindig akadt felkínálkozó lány. Még ha csak egy éjszakára is. Azért a három év alatt összesen ha öt lánnyal volt dolgom. De inkább belemerültem a tanulásba, és a munkába.
Megtudhattuk tehát, mi is történt akkor a bálon ..... Jimin női bosszú áldozata lett. Ezek után ez volt a helyes döntés, hogy elmeneküljön?
KAMU SEDANG MEMBACA
Újra rád találtam
Fiksi PenggemarSoRa egy baleset következtében elveszíti szüleit és nővérét. Nem marad azonban egyedül, mert a nővére gyermeket szült, és halálos ágyán megígérteti húgával, nem fogja árvaházba adni a kislányt. Négy évvel később SoRa elhelyezkedik egy reklámcégnél...