SoRa egy baleset következtében elveszíti szüleit és nővérét. Nem marad azonban egyedül, mert a nővére gyermeket szült, és halálos ágyán megígérteti húgával, nem fogja árvaházba adni a kislányt.
Négy évvel később SoRa elhelyezkedik egy reklámcégnél...
Fogalmam nem volt, mit is kellene válaszolnom, de hirtelen csak egyetlen válasz jutott eszembe, és azt közöltem is vele.
- Igen, leszek, ha te is akarod.
- Akarom.
Átöleltem őt, majd betakartam és leoltva a villanyt magam után becsukva az ajtót távoztam szobájából. A hallottak teljesen sokkoltak, és hazudnék, ha azt mondanám, nem esett jól. Éreztem, hogy könnyek szöknek szemembe, és bizonyára látszott is az arcomon a meglepettség, mert SoRa ijedten kérdezte.
- Minden rendben?
- Igen, csak .... csak EunJi megkérdezte ....
- Mit kérdezett?
- Hogy leszek-e az apukája.
SoRa ha lehet, még jobban meglepődött. Nem tudtam nem észrevenni könnyeit, mire melléültem és átöleltem.
- SoRa, kicsim ..... ne sírj. Minden rendben van.
- Nem .... nem gondoltam, hogy EunJi első látásra ennyire meg fog kedvelni. Ez csak azt jelentheti, hogy ....
- Mit?
- Hogy te vagy az apja. Annyira egy hullámhosszon vagytok – nézett rám kétségbeesetten, de közben örült is.
- SoRa, lesznek közös gyerekeink is. Mondtam, hogy én veled képzelem el az életemet. Ha a sors így hozta, hogy újra rád találtam, nem foglak többé elengedni. Szeretlek, és EunJi-t is szeretem. Akár az én lányom, akár nem.
Letöröltem arcáról könnyeit, és gyengéden hajoltam ajkaira. Mennyire vártam már ezt, édes istenem! A csók egyre jobban vált szenvedélyessé, és már a pulóverje alatt járt kezem, hogy érezzem bársonyos bőrét. Megborzongott, de még közelebb bújt hozzám. Érezni akartam teljesen, ha nem lett volna egy gyerek a másik szobában, már nem lett volna ruha rajta. Újra át akartam élni azt a csodálatos érzést, azt a gyönyört, amiben Jinsan-ban volt részem. Tudtam, hogy ő is kíván, ezt apró kis sóhajai adták tudtomra, melyeket mellének cirógatásával csaltam ki belőle. Tudtam azt is, hogy nem lesz könnyű lecsillapodnom ezek után, hiszen derék alatt erőteljesen jelentkeztek a problémáim. SoRa egyetlen mozdulattal az ölembe fordult, és így folytattuk, de a lehető legjobb, bár jelen esetben a legrosszabb helyre ült. Képtelen voltam azonban eltolni onnan.
- SoRa .... nem fogom így sokáig bírni ....
- Jimin, kívánlak ....
Nem tudtam tovább tiltakozni. Karjaimba kaptam és bevittem a hálószobába. A ruhákat gyorsan kapkodtuk le egymásról, és úgy éreztem, szétrobbanok, amikor megláttam meztelenül. Olyan tökéletes volt, olyan formás, és én alig vártam, hogy benne lehessek. Már tudta, mit kell tennie, és készségesen fogadott magába. Őrülten kívánatos volt, és hamar csúcs közeli állapotba jutottam. Megint eszembe jutott, hogy nem védekezünk, de nincs még itt az ideje, hogy EunJi-nek kistestvérről gondoskodjunk. Az utolsó előtti pillanatban kiszállni készültem, mire SoRa csípőm köré fonta lábait.
- Nem kell .... már szedek gyógyszert ....
Ennyi elég volt. Gyorsítottam a ritmuson, és csókjaimmal árasztottam el nyakát és melleit. A végső pillanatban összeérintettem ajkaimat, hiszen tudtam, hogy SoRa hangot fog adni annak, ha eléri határait. Testünk, lelkünk egybeforrva, egymást átölelve jutottunk a várva várt kielégüléshez. Sokáig pihegtünk, és vártuk a teljes megnyugvást. Nem akarom elengedni, soha, mindig így akarok vele maradni.
- Szeretlek, SoRa.
- Én is szeretlek, Jimin.
Szorosan magamhoz vonva csak feküdtünk némán, miközben én karját cirógattam. Oly édes volt, ahogy éreztem elnehezülni, egyenletes szuszogásából arra következtettem, hogy elaludt. Apró kis puszit adtam vállára, és telefonomon beállítottam egy kora reggeli ébresztőt, hogy még azelőtt távozhassak, mielőtt EunJi felébred. Ki tudja, hogyan fogadná, hogy itt aludtam. Bár a kérés, ami elhangzott .....
- SoRa –
Telefon hangjára ébredtem, még sötét volt odakinn. Nem tudtam beazonosítani a telefont, de ekkor valami pontosabban valaki megmozdult mellettem és kikapcsolta az ébresztést. Te jó ég, elaludtunk! Vajon hány óra lehet?
- Jimin ... – fordultam felé – Mennyi az idő?
- Korán van még, öt óra lesz – és egy csókkal köszöntött. – Mennem kell, mielőtt EunJi felébredne.
- Igen. De talán egyszer .....
- Hamarosan ....
- Zuhanyozz le, viszek törölközőt – és indultam a szekrényhez.
- Te is jössz velem? – kérdezte egy kacsintás kíséretében.
- Abból nem fürdés lenne.
Félóra múlva elment, de megígérte, hogy ebéd után visszajön, és elmegyünk hármasban valahová. Visszafeküdtem és nem kellett ringatni sem, hogy újból álomba zuhanjak.
Ebéd után nem sokkal meg is érkezett, és EunJi úgy üdvözölte, mintha évek óta ismernék egymást.
- Hová megyünk? – érdeklődött.
- Meglepetés! De biztos tetszeni fog, különösen neked.
- Akkor máris induljunk!
Olyan lázban volt, ilyen gyorsan még sosem öltözött fel. A sapka és a kesztyű már útközben került rá, szaladt lefelé a lépcsőn.
- EunJi .... várj! Ne siess annyira! – kiáltottam utána, de mint aki se hall, se lát, csak szaladt a ház előtt parkoló autóhoz.
Ígéretemhez híven itt egy meglepetés fejezet. Gondolom vártátok már, hogy újra közelebb kerüljenek egymáshoz :))
Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou mettre en ligne une autre image.
