SoRa egy baleset következtében elveszíti szüleit és nővérét. Nem marad azonban egyedül, mert a nővére gyermeket szült, és halálos ágyán megígérteti húgával, nem fogja árvaházba adni a kislányt.
Négy évvel később SoRa elhelyezkedik egy reklámcégnél...
Nagyon vártam az utazást, talán többet megtudok SoRa-ról, a gyerekről, és az apjáról. Hogy miért nincsenek együtt. Mikor a házuk elé értünk, HoSeok dudált és már jöttek is. Nem tudtam, hogy elköltöztek. Hirtelen nem ismertem meg SuBint, bár sokat nem változott, aztán egyből a kislányt vettem észre. Épp oly gyönyörű volt, mint az anyja. Mark nem tudom mi okból próbált közeledni hozzá, de aztán meglátta SuBint és érdeklődve nézett végig rajta.
JungKook kiugrott az autóból, és egy puszit követelt a kislánytól, mire EunJi átkarolta a nyakát és egy nagy cuppanóst nyomott az arcára. Irigy voltam, láttam, hogy jól ismerik egymást.
Aztán a búcsúzásnál felfigyeltem valamire. A kislány úgy köszönt el az anyjától, hogy unninak nevezte. Nem értettem miért. Folyamatosan olyan érzésem van, mintha valami titok volna a kislány körül.
Izgultam, mint egy kamasz, amikor SoRa beszállt a mikrobuszba. Ugyanis mellettem volt csak szabad hely, mivel Mark előre ült, a többiek meg párban voltak. Bár én is az lehettem volna ....
Majdnem kétórányi autózás után megérkeztünk a hegyek között megbújó síparadicsomba. HoSeok igazán gavallér volt, és egy egész házat bérelt ki munkatársainak.
- Nos, mivel összesen négy szoba van, kicsit változtatnunk kell az eddigi felálláson – jelentette ki fejét vakarva HoSeok.
- Én MyungSoo szobatársa leszek – vágta rá egyből EunSan. Gondoltam, hogy több van köztük, ezzel el is árulta magukat.
- Én Hei .... – kezdte JungKook, de HoSeok félbeszakította.
- Nem, te velem leszel.
- De miért? MyungSoo-nak szabad, nekem nem? Sőt, mi tulajdonképpen együtt járunk – méltatlankodott a fiú. Igaza volt, nem is értettem ezt a döntést.
- Azért, mert akkor SoRa egyedül marad lány, és a maradék fiúk közül kellene valakivel osztoznia a szobán – erre nem is gondoltam, de ránéztem a lányra, és láttam, hogy most ő is nagyon agyal valamin.
- Nem kell, menjenek csak együtt, én akár itt a kanapén is elalszom – válaszolt mosolyogva.
- Azt meg én nem engedem, akkor inkább én leszek itt – szóltam azonnal közbe. Még hogy a kanapén .... inkább mellettem, csak átölelhetném, csak hozzám bújhatna ....
- SoRa, akkor neked kell döntened. Hárman maradtunk, valakivel meg kell osztanod a szobát.
- Csak egy kérdés. Milyen ágy van a szobákban?
- Úgy tudom kettő franciaágyas, kettő heverős. Miért kér ..... aha, értem.
- Akkor a heverősből az egyikben alszom. Ha nem kell egy ágyban feküdnünk, mindegy melyikőtök lesz a hálótársam – nevetett, de láttam, hogy ezzel csak palástolni próbálta idegességét.
- Akkor legyél Jimin-nel, úgyis régóta ismeritek egymást. Bizonyára lesz miről beszélnetek.
Ahogy ez elhangzott HeiMin-től, mindketten egymásra néztünk. Három nap együtt, egy szobában .... Talán tudnék vele beszélni a múltról is .... És talán elmondhatnám neki azt, amit már öt évvel ezelőtt el kellett volna mondanom.
- Legyen. Akkor .... Jimin és én egy szoba – mondta, és nem kerülte el figyelmemet Mark csalódott tekintete, amivel SoRa-ra nézett. Talán tetszik neki? De hiszen elmondtam neki, hogy ki ő, hogy én őt .... Igen, biztos vagyok benne, hogy a barátomnak megérintette a szívét ez a lány.
- SoRa –
A szobák elfoglalása után máris a sípályán találtuk magunkat. Mint kiderült, EunSan épp hogy meg tudott állni a léceken, ezért MyungSoo kísérgette őt. Több időt töltöttek a forralt bor mellett, mint a lejtőn. Rég nem voltam már síelni, utoljára a középiskolában jutottam el. Jó volt száguldani a lejtőn, élveztem a siklást a vakító fehér havon. Már szürkület volt, mikor befejeztük. Úgy éreztem meg sem tudok állni a lábaimon, hiába, elfáradtam.
- SoRa, elmehetnél versenyezni is. Nagyon merészen siklottál a fekete pályán – jegyezte meg HeiMin – Mikor tanultál meg így síelni?
- Még gyerekkoromban, minden évben elmentünk a szüleimmel – ahogy eszembe jutottak azok az élmények, elkomorultam. Sosem lesz már olyan, mint akkor régen.
- Ne haragudj, nem akartalak elszomorítani – csúszott mellém a lány.
- Semmi baj. Inkább szedjük le ezeket a léceket és öltözzünk át. Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én farkaséhes vagyok.
- Ezzel azt hiszem nem vagy egyedül.
HoSeok nagyon gavallér módon a közeli étteremből hozatott vacsorát. Körbeültük a nagy asztalt és jóízűen belakmároztunk. Úgy éreztem kipukkadok, egy falat nem ment volna le a torkomon. Vacsora után előkerült néhány üveg bor, de én nem engedtem a poharamba tölteni.
- Tudjátok, hogy én nem iszom.
- Csak egy pohárral – kérlelt HoSeok.
- Nem. Megígértem, hogy soha nem fogok alkoholt inni.
- Ugyan, csak nem a lányodnak ígérted meg? – kérdezte gúnyosan EunSan – Most nincs itt, nem látja meg. Engedd el magad egy kicsit!
- A nővéremnek ígértem meg – válaszoltam, mire Jimin felkapta a fejét. Az arcára minden rá volt írva, tudta, hogy mire gondoltam.
Mire a borok elfogytak, a társaság is elálmosodott, és elvonultak. Én előrementem, Jimin még maradt. Letusoltam, majd beöltöztem egy hosszú pizsamába. Megszólalt a telefonom, és Bini nevét láttam a kijelzőn.
Tehát Jimin felfigyelt a megszólításra ..... Három napig egy szobában ..... ketten ..... vajon tudnak beszélni a múltról? És vajon fog történni valami más is .... ?
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
