- SoRa –
Két hete történt, a sebeim begyógyultak, az erőszak nyomai eltűntek. Úgy éreztem csinálnom kell végre valamit, nem akarom, hogy ezen kattogjon az agyam. Tudom már, mit érezhetett SoYoung ..... el akartam felejteni. Azóta Sehun felszívódott, semmi nyoma. Még az anyja sem tud róla semmit.
Sokat gondolkoztam, tegyek-e feljelentést a rendőrségen. Ha igen, járkálhatok kihallgatásokra, tárgyalásra, vájkálni fognak a magánéletemben, mindenki előtt erről kell beszélnem, hogy akartak megerőszakolni. Ha nem teszem meg, akkor megússza ez a szemétláda ezt is, mint ahogy SoYoung-ét is. Hosszas mérlegelés után úgy határoztam, nem jelentem fel. Nehéz volt meghoznom ezt a döntést, Jimin először nem értett vele egyet, aztán igazat adott. EunJi szempontjából is jobb ez így, ki tudja hogyan fogadnák az óvodában, és a gyerekek szülei mit mondanának.
Egy reggel émelygés tört rám, még vettem be gyógyszert, és elindultunk dolgozni. Nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget neki, de amikor az irodában megéreztem EunSan cukros-szirupos parfümjét, úgy éreztem visszafordul még az előző este elfogyasztott pizza szelet is. Nagy lélegzetvételek közepette sétáltam ki a mosdóba, de semmi több. Megmostam az arcomat egy kis hideg vízzel, megtörölköztem és gondolkodtam. Sosem volt eddig semmi bajom, talán utoljára gyerekkoromban volt hányingerem, amikor nem tudtam mi az elég a születésnapi tortából.
Aztán mint a villámcsapás, úgy hasított fejembe egy őrült gondolat. Az.Nem.Lehet. Képtelenség. Hiszen Sehun nem erőszakolt meg, most pedig szedek gyógyszert, akkor hogy lehetnék ..... terhes?! Nem hagyott nyugodni a gondolat, és átmentem a sarkon található gyógyszertárba. Kettő tesztet is vettem a biztonság kedvéért.
Visszaérve bezárkóztam a wc-be, majd vártam. Egy perc, két perc, közben majd szétvetett az izgalom. Majdnem tíz perce ültem a lehajtott wc fedélen, mikor rá mertem nézni a tesztre, és amit láttam, attól megfordult velem a világ. Kettő csík. Terhes vagyok. Nem lehet.
Megcsináltam a másikat is, újabb tíz perc, ami tíz órának tűnt. Folyamatosan azon járt az agyam, mi történt és mikor. Kezembe vettem a tesztet, és elsírtam magam. Eldöntetett, terhes vagyok.
Amikor Sehun erőszakoskodott velem, öt hete történt. Taehyung azt mondta, nem volt aktus, de mi van, ha mégis .... amikor elvesztettem az eszméletem ..... ha csak az előváladék .... Ahogy visszaemlékszem, annyira fel volt izgulva, azt hittem ott menten elsül. De ez .... ez nem lehet, ugye?
Aztán bevillant valami. Amíg a kórházban voltam, nem szedtem a fogamzásgátlót. Jimin-nel a hazaérkezésünk napján szeretkeztünk, és nem védekeztünk. A két alkalom között egy hét telt el. És ha ..... lehetséges lenne, hogy ..... igaz lenne, hogy Jimin-től vagyok terhes? És ha nem? Ha mégis Sehun? A sors megismételni készül önmagát? SoYoung és én is ettől az állattól erőszak útján estünk teherbe?! Ennyire nem lehet az élet kegyetlen.
Próbáltam magam lenyugtatni, a teszteket a zsebembe dugtam, és visszamentem az irodába. HeiMin érdeklődve nézett rám, bizonyára észrevette, hogy nincs minden rendben. Ezt viszont nem akarta a többiek, különösen EunSan előtt megkérdezni. Valakivel pedig beszélnem kell.
Jimin tárgyaláson volt, ezért ebédidőben megbeszéltem egy találkozót SuBin-nal a közeli kávézóban. Amikor megláttam, majdnem elsírtam magam.
- Te jó ég, mi a baj SoRa? – kérdezte aggódva.
- SuBin ..... nem tudom mit tegyek.
- Mi történt? Mert látom rajtad, hogy teljesen szét vagy csúszva.
- Terhes vagyok.
- És ez miért baj? – vigyorgott. Mivel nem válaszoltam, gondolkodni kezdett, és elkomorult. – Csak nem arra gondolsz ......
- De igen. Neked nem fordulna meg a fejedben?
- De szedsz gyógyszert, nem?
- Míg a kórházban voltam, nem.
- És Jimin-nel .... mikor voltál együtt először?
- Amelyik nap hazajöttünk.
- Csoda, hogy kibírtátok addig – mosolyodott el, de kétségbeesett arcomat látva újra elkomolyodott. – Védekeztetek?
- Nem.
- Akkor lehet, hogy Jimin az apa. Édes istenem, hogy fog neki örülni!
- És ha nem az övé? Ha ez is Sehuné, mint EunJi?
- SoRa, először is elmegyünk egy nőgyógyászhoz, hogy megállapítsa mennyi idős terhes is vagy pontosan. Aztán a többit meglátjuk. Jimin-nek elmondod, ugye?
- Nem tudom, hogyan viselné. Lehet ezt már nem bírná, hogy két gyerek van és mindkettő Sehuné – mondtam keserűen.
- SoRa, tudnia kell róla ....
Másnapra kaptam időpontot a nőgyógyászhoz. A vizsgálat és az ultrahang szerint 4-5 hetes terhes vagyok. De könyörgöm, épp ez nem mindegy, hogy négy, vagy öt .... A doki szerint lehet fejlettebb a baba, és akkor négyhetes. El kellett mondanom, hogy két pasival voltam együtt egy hét alatt. Ebbe bele fogok őrülni. Mikor kiléptem a rendelő ajtaján, Bini azonnal felugrott.
- Mit mondott? – lehervadt képemet látva azonban ő is elszomorodott.
- Nem tudta megállapítani, 4-5 hetes terhes vagyok. Csak ez nem mindegy. Mert ha Sehuné .... nem akarom megtartani.
- SoRa, gondold meg ..... mégis egy baba .... a tiéd .....
- Nem.Akarom.Megtartani.Ha.Sehuné. Értsd meg, nem akarom, hogy rá emlékeztessen!
- So, léteznek megbízható DNS vizsgálatok terhesség alatt is. Nem gondolkodtál egy ilyenen?
- Az orvos is ezt javasolta. Amniocentézis. A méhlepényből vesznek mintát, amit összehasonlítanak a vélt apa DNS-ével. Mivel Sehun szóba sem jöhet, így Jimin-nek tudnia kell róla .... – sóhajtottam.
- Beszélj vele, minél hamarabb.
Vajon a sors megismétli önmagát? Vagy Jimin az apa? Ti mire gondoltok? És mit fog szólni Jimin?
YOU ARE READING
Újra rád találtam
FanfictionSoRa egy baleset következtében elveszíti szüleit és nővérét. Nem marad azonban egyedül, mert a nővére gyermeket szült, és halálos ágyán megígérteti húgával, nem fogja árvaházba adni a kislányt. Négy évvel később SoRa elhelyezkedik egy reklámcégnél...