Come Back From Boston!

《7》Őrület

Martin és én végül mindent sikerrel megbeszéltünk odakint és szerencsére hajlandó volt beleegyezni abba, hogy mellette maradjak, amíg Bostonban vagyok. Elmondtam neki ugyanis, hogy eszem ágában sincs hazamenni még egy jó darabig, mert nem lenne merszem visszaállítani nélküle, szóval vagy a szárnyai alá vesz, ha ennyire aggódik értem, vagy engedi, hogy a magam útját járjam, aminek gondolata őt különösen frusztrálta.

Végül visszamentünk a kis házikóba, ahol a csapat többi tagja már tűkön ülve várta, hogy felbukkanjunk és megtudhassák, mire jutottunk.

- Srácok, bocs, hogy megvárakoztattunk titeket. - kezdett bele a mondókájába a bátyám, miután becsukta mögöttünk az ajtót, ahogy visszaértünk.

Már mind a hárman ölbe tett kézzel vártak minket a bejáratnál, szóval azt nem lehetett mondani, hogy nem gyanakodtak a bajra. Persze Alison volt a legmérgesebb, mert továbbra is úgy mustrált engem, mintha bármelyik pillanatban képes lenne a torkomnak ugrani, de én igyekeztem nem tudomást venni erről. Chris, a magas, orosz származású srác elég higgadtan kezelte a helyzetet, csak kíváncsian vizslatta Martint és továbbra is az arcáról próbálta leolvasni, mi folyhatott odakint. A szőke srác - akit emlékeim szerint Natenek hívtak - teljesen el volt veszve az érzelemmel túlfűtött felek között. Szerintem gőze sem volt arról, mi történik körülötte, de lényegében elég aranyosnak és viccesnek tartottam, hogy ennyire aggódóan kapkodja a zavart tekintetét köztünk.

- Minden rendben, Will? - kérdezte meg végül Chris.

- Persze, semmi baj sincs. - legyintett a fivérem. - Végre sikerült megbeszélnünk a dolgokat, szóval nem kell tovább aggódnotok miattunk. - tartott ekkor egy rövid szünetet és a vállamra tette a kezét, miközben teljes testem a többiek felé fordította, mintha fel akarna avatni előttük. - Bemutatom nektek Renée Wilsont, aki egy régi ismerősöm. Bánjatok vele kedvesen, ugyanis mától kezdve közénk tartozik.

Martin kis költségvetésű ünnepi beszédének hála olyan vörösre pirultam újdonsült bandatársaim előtt, mint az érett paradicsom. Meg sem tudtam a sokk hatására mukkanni, hogy esetleg magam is bemutatkozzam tisztességgel, vagy valami hasonló. Nem, helyette csak álltam ott bután mindenki előtt, a kis csapat pedig nem igazán értette, hogy miért is történik meg ez az egész. Bár igaz, ami igaz... én sem tudtam elhinni, hogy ilyesmi megeshet velem.

Az első srác, akinek megenyhült az arca, az a szőke punk volt.

- Szóval Will régi barátja, mi? - kérdezte halkan felkacagva. - Akkor ezért volt tegnap Andyékkel. Már minden világos. - rendezte le magában a történteket, majd kezet nyújtott. - Szia, örülök, hogy megismerhetlek, Renée. A nevem Nathaniel Shay, de mindenki csak Natenek becéz. Üdv nálunk!

Már épp fogadtam volna el a kézfogását, mikor mellette hirtelen, hangosan felordított Alison. Olyan volt, akár egy sziréna.

- Álljon meg a menet! Ugye most csak szórakozol velünk, Will!? - kérte számon a bátyámat, aki égnek emelte erre a szemeit. - Idejön ez a csaj, kémkedik utánunk, ránk küld egy kopót, te meg csak úgy beengeded ide minden feltétel nélkül?

- Ki mondta, hogy nincsenek feltételek? - kérdezett vissza Martin.

- Nem csak ez a lényeg! - vitatkozott tovább Alison, majd rám vezette mérges pillantását. - Mi közöd van neked egy ilyen lányhoz? Ki ez egyáltalán? Még csak nem is illik be közénk, ráadásul nem úgy tűnik, mint aki nagyon segítségre szorul. Nézzetek csak rá! Teljesen felesleges ide, ráadásul honnan ismersz te egy ilyen valakit? Itt valami gáz van, és engem ez aggaszt.

- Valóban igaza van, Will. - helyeselt erre Chris is, Nate pedig óvatosan visszahúzta tőlem a kezét.

- Ahj, ne parázzatok már! - igyekezett lenyugtatni barátait Martin, hangja pedig olyan hanyag és laza volt, mintha ezzel is azt akarná éreztetni, ha ő nem fél, akkor nekik sincs mitől tartanijuk. - Tudom, hogy döcögősen indult ez az egész Renéevel, de higgyetek nekem, semmi rosszat nem akar.