Come Back From Boston!

《45》Coca Cola

Képtelen voltam levenni a szemeimet a Johnny ujjai között táncoló füves cigarettáról. Magamban el sem tudtam dönteni, hogy konkrétan milyen érzelmet váltott ki belőlem a látvány, és annak tudata, hogy egy olyan dolog, amellyel kapcsolatban a szüleim is kellő óvatosságra figyelmeztettek, pont az orrom előtt történik. Kiszáradt és összeszorult a torkom, amint vak figyelemmel kísértem nyomon Johnny mozdulatait, aki meggyújtotta a szájába vett szálat, majd rövidesen észrevette a magán pihent tekintetem.

Délcegen elmosolyodott.

- Bocs, nem tudtam, hogy te is bírod az ilyet. - nevetett fel zavartan, majd ügyesen felnyitotta előttem a dobozt és felém nyújtotta. - Kérsz?

- Ez... nem rendes cigaretta, igazam van? - kérdeztem félve és mélyről reménykedtem benne, hogy negatív választ kapok.

- Zseni vagy, baba. - dicsért meg kelletlenül és megforgatta a szemeit. - Na, veszel belőle, vagy sem?

- Isten őrizz! - pusmogtam neki szigorúan, mire feltépte a szemöldökeit. - És neked sem kéne ebből szívnod! Nem hallottad az előbb Daniel és Will beszélgetését? Josh is ugyanígy kezdte, most meg azt sem tudjuk, hol a fenében van.

- Jaj, ne idegelj már! - intett le elcsigázottan. - Kutya bajod nem lesz tőle, ez nem olyan, amitől az ember egyből drogosnak meg függőnek minősül. - próbált továbbra is a sötét oldalra édesgetni és megrázta előttem a dobozt, amibe már csak néhány darab volt. - Egy kis bódultságot okoz, ennyi az egész. Jóval tisztában látsz majd mindent és nem is leszel ennyire befeszülve, mint most. Az előbbi eset után szerintem rád is fér, hogy elengedd magad, szóval merészkedj szépen!

Johnny mintha méreggel kínált volna, olyan szinten idegenkedtem az ötlettől. Csak megbabonázva néztem bele a szürke doboz belsejébe, aminek mélyéről egy halk, suttogó hang hívogatott engem, de nem mertem lépni. Egyszerűen csak lúzer voltam az ilyenekhez, de ennek ellenére Johnny mégis reménykedve tartotta felém a mézes madzagot. Ő nem tudhatta, hogy a drogokon túl még csak cigizni sem cigiztem. Egyetlen egyszer fordult elő még középiskolás éveim alatt, hogy kíváncsiságból beleszívtam az egyik osztálytársam bagójába, de utána görcsös köhögés fojtogatta a torkom és kellett egy pár perc, mire ismét tisztán tudtam lélegezni. Keserű volt és hamar szédülni is kezdtem tőle.

Állítólag mindenkire másképp hat az első tapasztalat, nálam pedig pont nem kellemes emlékeket hagyott maga után, ezért gondoltam, ha azzal nem boldogultam, akkor ezzel sem fog menni. Jason akkor le is szidott, mikor megtudta, mit tettem és elsőnek szégyelltem magam miatta, de aztán ennek hamar átvette a helyét az igazságtalanság érzete, mikor pár hónapra rá ő is rászokott a cigarettára.

Akkor villant fel előttem ismét a vőlegényem arca, aki minden bizonnyal odahaza, a kényelmes kis lakása csendjében aludta az igazak álmát, megsértődötten és duzzogva, miközben engem halálra mart a veszekedésünk okozta bűnbánat.

Nem voltam ura a mozdulataimnak és csupán gyengén, de az arcomba tartott doboz felé nyúltam, hogy ha másért nem is, csak kíváncsiságból megérinthessem a füves tekercset. Johnny minden bizonnyal úgy érezte, máris célegyenesben van, ugyanis újabb diadalittas mosoly ült ki az arcára.

Nem, én biztos, hogy ezt nem! - gondoltam, miközben lefékeztem a kezem.

A srác megelégelően közelebb tolta erre a tasakot, mikor hirtelen megragadta valaki a csuklóját. Mindketten egyszerre néztünk a fenyegetés irányába és felpillantva a magas alakra, a bátyám zord alakját véltem felfedezni a megmentőmben. Kifújtam a fáradt levegőt, Martin pedig szigorúan nézett Johnny szemei közé, aki továbbra is büszkén fogadta az őt ért impulzusokat.