Come Back From Boston!

《44》Drogfüggők

Egyetlen lépéssel követtem a bátyámat ismét, de Johnny a vállamra tette a kezét és megállított. Aggódóan néztem fel a magas srácra, aki csak a fejét csóválta nekem válasz gyanánt és helyettem maga lépett Martin láthatatlan lábnyomaiba.

- Ti ketten maradjatok itt! Jobb lesz, ha ezt ránk bízzátok! – intett óva bennünket Andy, majd ő is a bajtársaival tartott, engem és Yingmeit pedig hátrahagytak.

Összeszorítottam az ajkaim, mielőtt kicsúszott volna közülük egy megmakacsoló hozzászólás, de a fiúk egyelőre észrevétlenül közeledtek Danielék társasága felé és nem akartam nekik elrontani a meglepetés előnyét, ezért csak csendben, ökölbe szorított kezekkel tűrtem és néztem, amint távolodnak tőlünk. Mei mellém toppant és szinte elbújva mögöttem, már majdnem a ruhámba is kapott, most, hogy Chris egyedül hagyta, amiért a barátainknak ment segíteni. Nem volt mit szépíteni ezen, szegény lány pánikolós fajta volt, közel sem olyan, mint azok az alakok, akikkel együtt lógott nap, mint nap. Ugyanis Johnnyék nem tűntek éppen szívbajosaknak, ha bunyóról, vagy más kalamajkáról lett volna szó.

Csendben figyeltük a fa alatt az eseményeket és Martinék végül megérkeztek Danielékhez, akik meleg vendégszeretettel és ölelésre tárt karokkal fogadták őket, minden bizonnyal azért, mert még nem sejtették, mi vár rájuk. Semmit sem hallottam a beszélgetésükből olyan távon és nem is láttam túl jól a srácokat, de azt biztosan meg tudtam állapítani, hogy a hangulat hamar komolyra fagyott a két csapat között és Joshnak minden bizonnyal ezúttal sem akadtak nyomára. Sem a srác ismerős alakját, sem pedig a bátyámék részéről arra árulkodó jeleket nem tapasztaltam, hogy végre előkerült volna a kis mitugrász, de legalább Danieléket ki tudták faggatni a hollétéről.

Higgadt beszélgetés vette kezdetét köztük, én pedig úgy éreztem, ha tovább kell egyhelyben maradnom, akkor megőrülök. Hajtani kezdett a Becker vérem előre, Martinhoz, de amint megindultam a Pavilon felé, Mei hátulról a karomba kapott.

- Renée! – kiáltott rám ijedten, én pedig egyből visszanéztem rá.

A lány arca rémült volt és teljesen tanácstalan, a hangjából pedig kiolvastam, hogy fogalma sincs arról, mi történik körülötte, csak azt tudja biztosra, hogy valami baj készülődik. Mindenesetre csodálkoztam, amiért ilyen ügyesen megjegyezte a nevem, holott nem is nagyon akadt időnk egymásnak rendesen bemutatkozni és a keleti származása miatt ez a „Renée" is inkább „Roni"-nak hangzott.

- Nyugi, nem lesz baj. – eresztettem meg felé egy gyenge mosolyt, mintha a gyámja volnék. – Neked nem is muszáj jönnöd, de nekem Will mellett a helyem.

- Nem. – rázta a fejét engedetlenül. – Veled megyek. – tette helyre bennem a pillanatnyi kételyt és immáron vele együtt zárkóztam fel a fiúcsokorhoz.

A távolság minden lépésünk alkalmával csökkent és a srácok annyira bele voltak merülve a felesleges erőfitogtatásba, hogy Martinék – akik nekünk háttal álltak – észre sem vették a közeledtünket.

- Hé, oda nézzetek! Csak nem Mei is itt van? – kérdezte az egyik Daniel bandajából oktalanul vidáman, mire nem csak az ő barátai, hanem a fivéremék is megfordultak.

- De, tényleg a kis kínai az. – felelte a Martin előtt álló srác, akinek a kezében egy doboz sör volt és, aki kinézetileg félelmetesen hasonlított az eltűnt Joshra, csak néhány évvel idősebb kiadásban.

Minden bizonnyal ő lehetett Daniel, mivel a kisugárzása és a kakaskodó hozzáállása miatt ki is tudtam belőle nézni, hogy ő ennek a „bandának" a vezetője. Barna szemei rám tévedtek, miután felismerte Meit és elégedetten kivillantotta a fogai fehérjét, aminek hatására felállt a szőr is a hátamon.