《21》Vérrel írt levél (+18)

113 10 0
                                    

- Renée! - hallottam meg ekkor Nathaniel hangját felordítani. - Rohanj!

Parancsát mindössze néhány tizedmásodperc alatt sikerült felfognom és az agyam már engedelmesen teljesítette is a feladatot, hiába éreztem úgy, mintha ólomból lettek volna öntve a lábaim. Megfordultam és gyorsabban kezdtem futni, akár a nyúl, akit puskával kergettek ki a bokorból, a menekülés közben pedig csak azon járt az eszem, vajon mi lesz Nathaniellel.

- Csak ne állj meg! Fuss! - ordította utánam, de féltem hátranézni, hogy megbizonyosodjam róla, jól van-e.

Tudtam, miért akarta, hogy elmeneküljek. Mikor láttam Mason szemeit felcsillanni, ahogyan megtudta, hogy Will húga vagyok, egyből éreztem a veszélyt magam körül. Logikus is, ha jobban belegondolok, elvégre, ha ennyire utálja ez a pasi a bátyámat, akkor a húgának sincs semmi keresnivalója a városban.

Szívesen megkérdeztem volna, mit követett el a fivérem, amiért így kivívta magának Mason Blackwell haragját, de nem volt erre sem időm, sem pedig lehetőségem. Végre magam is megtudtam, miért volt olyan borzasztó ötlet terjesztenem magamról, hogy William Becker húga vagyok, de ha arra gondolok, hogy vagy kinyitom a szám és elmondom, vagy fényes nappal az utcán Mason emberei erőszakoskodnak velem... már el sem tudom dönteni, melyik a jobb. Hiszen itt az eredménye annak, hogy megpróbáltam visszaélni a bátyám nevével.

Lépteket hallottam csattogni magam mögül, ahogyan átgázol jó pár pocsolyán és úgy klappol a betonplaccon a bakancsa talpa, hogy szinte beleremegett a föld is. Anélkül is tudtam volna, hogy Nathaniel követ, hogy hátranézek, mégis kissé oldalara fordítottam a fejem és valóban a szőke punkot láttam magam mellett vágtázni. Az arca rémült és aggódó volt. Amint mellém ért, elkapta a kezem, hogy maga után húzhasson, ugyanis gyorsabban futott nálam, mintha a vérébe lett volna kódolva a menekülés.

- Siess! - sürgetett, miközben megragadta az alkarom, de hiába próbáltam felvenni vele a tempót az átázott vászoncipőmben, szinte képtelen voltam rá.

- Utánuk barmok! - hallottam meg közben Ryan hangját is, aki társait utánunk parancsolta.

Ismét hátranéztem és láttam az összemosódott, fekete alakok tömegét, akiknek arcuk és ruházatuk kivehetetlen volt a sötétben. Árnyékként követtek bennünket egyre csak közeledve és az összefolyt látképük épp olyan volt, mint egy ezer kart és lábat növesztett szörnyeteg rendellenesen sok fejjel.

Alighogy újra előre néztem, már éreztem is, amint elkapják a vállam hátulról és egy erős rántással lefékeznek, a tovább rohanó Nathanielé és a saját kezem pedig örökösen elvált egymástól.

A fiú is megállt és visszafordult, fenyegetően nézve támadóimra, majd öklét lendítve az egyik felé, sikerrel behúzott egyet Mason emberének. Rövidke győzelem volt ez, hiszen azonnal többen jelentek meg Nathaniel mellett, aki onnantól kezdve szinte halálra volt ítélve. Egy ideig még ügyesen kivédte az őt ért támadásokat és egy-két jobbegyenest is megpróbált ajándékozni két ellenfelének, de amint Ryan is csatlakozott a verekedéshez, valahogy megváltoztak az erőviszonyok. Hiába próbált Nathaniel összeszedett és pontos ütéseket bevinni, szinte csak hadonászott és ügyetlen technikája végett több ütést tompított az arcával, mint amennyit kiosztott.

- Nate! - kiabáltam teli torokból, mikorra barátom már a földön feküdt és hiába igyekeztem kiszabadítani valahogyan a kezeimet a mellettem ácsorgó, két fogvatartóm szorításából, sikertelen volt.

Nathaniel már képtelen volt szabadulni az őt körüllepő bajkeverőktől, én pedig szintén sakkban voltam tartva. Addigra már zokogtam a félelemtől és a tehetetlenségtől, valamint rettenetes volt látni, amint a saját szemem előtt vernek el egy számomra kedves személyt úgy, hogy képtelen vagyok rajta segíteni. A támadók pedig csak röhögnek és jót szórakoznak azon, ahogy Nathanielen elég sok sérülés marad ahhoz, hogy Martinnak legyen oka bepipulni és komolyan venni a fenyegetést. Mintha a szőke srácot papírlapként használnák fel egy hadüzenet írásához, lila foltjai és sérülései pedig betűkként szolgálnának a bőre felszínén.

Come Back From Boston!Donde viven las historias. Descúbrelo ahora