Come Back From Boston!

《43》Világi kísértet

Mivel a bátyámékat nemrég kirabolták, így kénytelenek voltak a jegyet abból a pénzből megvenni, amit Chrisnek sikerült megszerezni a bokszmérkőzéskor. Abba már bele sem mertem gondolni, hogy ilyen szűkölködő anyagi helyzet mellett egyáltalán hogyan marad nekik bármi is arra, hogy kaját vegyenek maguknak. Azonban bármennyire is aggódtam miattuk, túlságosan is tartottam attól, hogy felajánljak Martinnak valamennyit és nem csak azért, mert nekem is meg kellett húznom a nadrágszíjat, hogy rendesen kijöjjek a fizetésemből, hanem azért is, mert jól tudtam, hogy nem vennék jó néven, ha jótékonykodni kezdenék velük, arról nem is beszélve, hogy nem szerettem volna a saját fivéremet térdre kényszeríteni előttem az anyagaik miatt. Reméltem, hogyha majd ő maga érzi, hogy komoly baj van, majd bátran hozzám fordul segítségért, de egyelőre nem tűnt úgy, hogy nagyon aggódna a pénz miatt és a testvéri kapcsolatunk és barátságunk sokkal fontosabb volt annál, hogy bepróbálkozzam egy ilyen kényes dologgal.

A saját jegyemet természetesen én fizettem utolsóként a baráti társaságunk sorában, mielőtt bárki is felajánlaná, hogy majd kifizeti nekem a belépőt, ha már így meghívtak, hogy valójában nem is akartam eljönni. Szerencsére senki nem érzett erre késztetést.

Mikor végre átjutottunk a kapun és beléptünk a Pavilon színpadterére, még csak néhány ember lézengett a nézőtér közelében, mivel sikerült az elsők között bejutnunk a helyre. A színpadon üresen állva árválkodtak a hangszerek, köztük hátul a dob, legelöl, középen a mikrofon és a fekete magaslatot sötét, dobozformájú hangfalak kerítették körbe, valamint az egész tér úszott a vörös és napsárga reflektorfényben.

- Menjük a színpadhoz a lehető legközelebb! - mutatott a célnak kitűzött irány felé Nate.

- Hű, ha nem veted fel az ötletet, eszünkbe sem jut az első sorban pogózni. - nevette el magát szarkasztikusan Conrad, miközben kezeit a zsebeibe rejtette.

- Nem azért mondtam, hogy te többet láthass a koncertből. - förmedt rá türelmetlenül a szőke, de Conrad ennek ellenére mosolyban hagyta ajkai állását és megvárta, míg az ötletadó köré gyűlünk mindannyian. - Hanem azért, mert Renée rosszul érzi magát a tömegben és nem akarom, hogy megint rohama legyen.

Én egészen eddig csak ködösen álltam a csoport szélében, éppenséggel Natehez közel, de emiatt nem is volt nehéz megtalálni engem a srácok döbbent tekintetének. Kissé összehúzva magam, végignéztem a rémült társaságon, ami zömében olyan emberekből állt, akik még nem ismertek jól engem és a rigolyáimat. Minden bizonnyal azt gondolhatták, mekkora csapás is lehetek a bátyáméknak, ha ilyen hülye betegségeim vannak, most ráadásul az ő nyakukon is ott ragadtam.

- Tényleg tömegfóbiás vagy? - kérdezte Andy aggódó hangon, mire önkéntelenül is megkerestem az engem vizslató tekintetét. - Nem is mondtad nekem soha.

- Eddig nem volt olyan beszélgetésünk, ahol előkerülhetett volna, aztán a koncert kapcsán meg azért nem akartam mondani, mert féltem, hogy elrontom a kedved. - pillantottam félre játékos bűnbánattal, mintha egyáltalán nem kéne ennek az egésznek nagy feneket keríteni. - Különben sem komoly a dolog. Csak a nagyon nagy és szűkös tömeget nem bírom, egyébként nincs bajom.

- Márpedig teltház lesz. - világosított fel Matt, mintha egy közelgő hurrikán érkezéséről tett volna bejelentést. - Még így is szerencse, hogy az elsők között bejutottunk, szóval, ha tényleg jobban érzed magad a színpad közelében, akkor még most tolakodjunk oda, mert később lehetetlen lesz. - vetette fel az ötletet, én pedig beleegyezően bólintottam.

- De várjunk! Nem veszélyesebb ilyenkor elől állni? A tömeg elvégre könnyedén nekinyomhat a színpad oldalának, ahonnan aztán még nehezebb szabadulni. - szegezte nekem a kérdést Alison és egy pillanatig komolyan elhittem, hogy aggódik értem, de aztán inkább szkeptikusan hallgattam őt, mintsem, hogy túlzottan is beleéljem magam abba, hogy egyszer valaha is megkedvel.