Come Back From Boston!

《29》Bunda a versenyben

Martin maga köré hívta a barátait, elég közel ahhoz, hogy a nagy hangzavarban is viszonylag ügyesen tudjon velük kommunikálni, miközben a ringben mellettünk már a következő kör versenyzői készülődtek. Én csak lábujjhegyen pipiskedve közeledtem a kupac felé, hogy egy-két szófoszlányt elkapjak a bátyám lelkesítő beszédéből, de szemeim még mindig Mason Blackwell útját követték, aki visszavonult a haverjai társaságába. Magam sem értettem, miért találom ennyire érdemesnek ezt a fickót arra, hogy ennyi figyelmet kapjon tőlem, de hamar ráébredtem, hogy csak biztonsági óvintézkedés a részemről ez az egész. Elvégre, amíg látom, merre mozog és tudom, hol van, nem tehet sem bennem, sem pedig a barátaimban kárt.

- Elkísérem Christ az öltözőbe. – mondta aztán Martin a buzdítást követően, mire én is visszakaptam rá a fejem. – A hely hemzseg Mason embereitől, szóval csak óvatosan! Azt hiszem, nem ez lesz ma az egyetlen kellemetlen meglepetés, amiben részünk volt. Tutira terveznek még mára valamit, máskülönben nem engedtek volna el.

- Amíg Graalman nem lép színre, nem valószínű, hogy belénk kötnek. – dobta fel az elméletét Nate egy vállrándítás mellett.

- Azért csak figyeljetek oda! – intett óva minket Martin. – Renée! – szólított meg utána és kissé szorongva kezdte kutatni a tekintetem, amivel meg is ajándékoztam egyből.

- I-igen!? – hebegtem rémülten, a fivérem pedig összehúzta a szemöldökeit.

- Te is velem jössz! – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangnemmel, én pedig nem tudtam, hová kapjam a fejem, mivel mindenki rajtam legeltette a döbbenettől a szemeit.

- De hát miért? – kérdeztem értetlenül.

- Mert idekint veszélyben vagy. – adta meg a bátyám nevében a választ Nate, mintha Martin helyett is ő gondolkodna. – Szerinted is tudnak róla? – érdeklődött a srác a fivéremtől különös zavarral az arcán, mintha mindenki mellett ő bánná a legjobban, hogy a társaságukban vagyok, viszont arra nem számított, hogy Martin majd továbbra is tagadni fog és hidegen áll majd az eltitkolt testvéri kapcsolatunkhoz.

- Nem tudom, miről beszélsz és azt sem, hogy Mason mit tud, vagy mit sejt. – csóválta a fejét tanácstalanul, majd visszanézett rám. – De az tuti, hogy kinézett magának téged, amit nem csodálok. Új vagy, még senki nem látott velünk lógni. Nagyon valószínű, hogy én is veled kezdeném a sort, mert te vagy a leggyengébb láncszem.

Erre a megnyilvánulásra csak idegesen csócsálni kezdtem az alsó ajkam, mert nem tudtam, hogy mérges legyek-e a bátyám megítélésére. Elvégre igaza volt, szóval nem lett volna okos dolog felkapnom rajta a vizet, de attól még fájt, hogy így gondolja és gyengének lát.

- Ti Alisonnal mindig maradjatok együtt! – adta ki parancsba Natenek. – Igyekszem sietni, de nem tudom azért, hogy pontosan, hogy mennek itt a dolgok. Maradjatok a ring közelében, hamarosan úgyis sorra kerülünk és szükségem lesz rátok a szorítónál.

Alison és Nate erre összehangolt mozdulatban bólintottak, Martin pedig elégedetten mosolyodott el, amiért letudhatta a további, felesleges aggodalmat magáról. Végignézett rajtam és Chrisen, majd egy fejbiccentéssel jelezte, hogy kövessük, mi pedig nem is várattuk meg.

A bátyám és Chris nyomába szegődve néztem hátra a vállam felett, reményvesztett tekintettel a tőlünk egyre távolabb kerülő párocskára. Alison csak keserű ábrázattal integetett nekünk búcsúzóul, de olyan volt, mintha fehér kendőt lebegtetne.

Mikor ismét előre néztem, akkor vettem csak észre, hogy majdnem lemaradtam a két társamtól, ezért ijedten kaptam Martin kabátja után, aki szinte megremegett a hirtelen jött meglepetésre. Lenézett hozzám, hogy megbizonyosodjon arról, csak én zargatom, majd elnyomott magában egy vérszegény mosolyt és tovább vezetett engem az emberlabirintus ismeretlen szakaszain. Idegesen tapogattam az ujjaim közt a testvérem dzsekijét, amiről eszembe jutott a beszélgetés közte és Mason közt.