the neighbour ~ jjk | ✔

huszonkilencedik fejezet

– Igen? – kiáltotta el magát Jungkook, amikor valaki hangosan kopogni kezdett az ajtaján.

A buli már javában ment a földszinten, de mi inkább az ágyon feküdtünk és az előző hét eseményeit veséztük ki. Mesélt az apjánál töltött idejéről, én pedig anyáékról panaszkodtam, amiért ennyire féltenek engem és úgy kezelnek, mintha kisgyerek lennénk. Többször is megzavartak minket kiabáló emberek a folyosón, de eddig szerencsére Jungkook szobájába senki sem szeretett volna bejönni. Eddig... Hiszen most valaki nagyon eltökélt volt és addig verte a fa ajtót, amíg Jungkook fel nem kelt mellőlem és ki nem nyitottam a lehető leghatározottabban.

– Nem akartok lejönni? – lépett be Jae a szobába, őt pedig a barátnője követte, akinek hirtelen nem jutott eszembe a neve. – Itt vannak már Gayoonék is – pillantott rám, mire sóhajtottam egyet és felültem az ágyon.

Jungkook kérdőn pillantott hátra rám, hogy szeretnék-e lemenni a többiekhez, de nekem igazából teljesen mindegy volt, ezért csak megvontam a vállaimat. Azt sem bántam volna, ha egész este itt fent beszélgetünk ketten, viszont az sem lett volna probléma, ha megkeressük a többieket és velük leszünk az elkövetkezendő órákban.

– Gyere – nyújtotta felém a kezét a piercinges, mire mosolyogva elfogadtam apró gesztusát és hagytam, hogy felhúzzon az ágyról.

Nem engedte el a kezemet egészen addig, amíg le nem értünk a föld szintre és Gayoon rám nem vetődött, amint meglátott. Már most képtelen volt megállni a lábain és szemei úgy csillogtak, mint amikor legutoljára arról a Yohan fasziról beszélt. Teljesen részeg volt, pedig még kilenc sem múlt.

– Hát,  Yenaa – nyújtotta el a nevemet, miközben nyomott egy cuppanós puszit a homlokom közepére. – Nagyon jó ötlet volt ez a muli. Muli? Buli! – javította ki magát, miközben felnevetett nyelvbotlásán.

– Mennyit ivott? – kérdeztem Suatól és Junheetől, ők pedig egyetlen pillantással a tudtomra adták a választ; rohadt sokat. 

– Képzeld láttam egy srácot, aki nagyon hasonlított Yohanra, de biztosan nem ő volt, mert Yohan most otthon van a családjával. És ő amúgy sem szeretett soha ilyen helyekre járkálni, inkább könyvtárakba meg kávézókban töltötte a szabadidejét. Ezért is találkoztunk, azt meséltem már? – hajolt hozzám teljesen közel, hogy többiek ne hallják, hogy kiről beszél. 

– Igen, mesélted. Szerintem nem kellene már többet igyál, mert... – megforgattam a szemeimet, hiszen pontosan ebben a pillanatban vette ki Gayoon a mellettünk elsétáló tömeg legszélső emberének kezéből a poharát, amiben ki tudja, hogy mi volt és anélkül itta meg az egészet, hogy megakadályozhattam volna. 

– Táncolni van kedvem – jelentette ki, majd a kezembe nyomta a táskáját és magával húzta Junheet a táncoló emberek közé.

– Sua, nem szabadott volna hagynotok ennyit inni – fordultam a barátnőm felé, aki Gayoonékat bámulta.

– Történt vele valami? Csak mert nekünk semmit sem mondott. Azt mondta, hogy csak bulizni akar, de Gayoon nem ilyen. Ha iszik, akkor oka van. – pillantott rám, mire vettem egy mély levegőt.

– Igen, oka van annak, hogy ivott, de ezt majd ő elmondja józanon, ha akarja – mondtam neki.

– Hát, jó – vonta meg a vállait. 

Látszott rajta, hogy rosszul esett neki, hogy nekem elmondta Gayoon a problémáját, neki pedig nem. De úgy voltam vele, hogy nem nekem kellene Yohanról meséljek Suanak, hanem majd ő, ha szeretne. Bár ez ma már biztosan nem fog megtörténni, hiszen annyira kiütötte magát, hogy szerintem ha megkérdezném tőle, hogy melyik utcában lakik, még arra sem tudna nekem választ adni.