the neighbour ~ jjk | ✔

negyvenötödik fejezet

Szerintem nem túlzok, ha azt mondom, hogy az éjszaka egy óránál többet nem igen aludtam. Egész éjszaka az ablakomban ücsörögtem, térdeimre döntött fejjel és a szembe lévő házat bámultam. Minhyuk szavai jártak a fejemben és igazából, ha nem lett volna buli Jungkookéknál, akkor simán átmentem volna és hajlandó lettem volna beszélni vele az önző döntéséről, de így, hogy a ház előtt is több tucat ember állt, nem volt semmi kedvem rendbe hozni magam és átmenni oda. Nem akartam Jungkook haverjaival sem találkozni, Minával még annyira sem, szóval úgy voltam vele, hogy majd beszélek vele, ha kettesben tudunk beszélni, nyugodt körülmények között. 

Majdnem leestem az ablakpárkányomról, amikor telefonom csörögni kezdett az ölemben. Hirtelen azt sem tudtam, hogy fiú vagyok-e vagy lány, amikor pedig megláttam, hogy Junhee hív, még jobban megzavarodtam, szóval majdnem megfeledkeztem arról, hogy fel kellene vegyem a telefont. 

– Junhee? – ásítottam egy hatalmasat, majd a szabad kezemmel kisöpörtem az arcomból a hajamat, amit sikeresen elaludtam a kemény egy óra alvásommal az ablakban. 

– Szia, Yena. Bocsi, hogy felkeltettelek, de az előbb találkoztam anyuddal a boltban és voltam olyan szerencsés, hogy pont akkor, amikor megtudta, hogy nem jelentkeztél az egyetemre. Miért nem? És ezt mikor akartad közölni velünk? Mármint azt megértem, hogy nekem nem szólsz, de se Gayoon, se Sua nem tudott arról, hogy mégsem jelentkezel a GNU-ba. – hadarta el, mire szemeim hatalmasakra tágultak és azt sem tudtam, hogy mit kellene reagáljak. 

Oh, ne, ne, ne, ne, ne, ne... Anya megtudta, hogy nem felvételiztem? De kitől? Hogyan? 

– Te... tessék? – szólaltam meg nagy nehezen és minden erőmmel azon voltam, hogy ne bőgjem el magam. 

– Nem tudom, csak annyit hallottam, hogy anyud visszakérdezett, hogy "Yena komolyan nem adta be a jelentkezését?", ezután pedig eljöttem, mert láttam rajta, hogy eléggé kiakad. De gondoltam, hogy felhívlak, mert... mert nem értem, hogy miért tetted ezt. 

– Véletlen volt, teljesen kiment a fejemből – mondtam, miközben behunytam a szemeimet és nekidöntöttem a fejemet a falamnak. 

– Pótfelvételi?

– Nem lesz túljelentkezés miatt – sóhajtottam fel, mire Junhee is hasonlóan tett.

– Akkor nem tudom – mondta, én pedig kínomban elnevettem magam. 

– Köszi, hogy szóltál, kérlek a temetésemre gyere majd el – mondtam gúnyosan.

Amint meghallottam a bejárati ajtó csukódását, gyomrom olyan szinten görcsbe rándult, hogy azt hittem menten a földön kötök ki. Nyeltem egy hatalmasat, majd elköszöntem Junheetől és még egyszer megköszöntem neki, hogy elmondta a dolgokat. Legalább felkészített a harmadik világháborúra, ami a nappaliban vár rám, amint elhagyom a szobámat. Úgy voltam vele, hogy nem várom meg, amíg anya beszól nekem, hogy beszélnünk kell, így magamtól indultam meg a nappaliba, ahol apa békésen ücsörgött a kanapén és tévézett, anya meg a konyhában pakolta ki a boltban vett dolgokat. Túl nagy volt a csend... Azt hiszem ezt nevezik vihar előtti csendnek. Szerintem még a vér is megfagyott ereimbe, amikor összetalálkozott a tekintetem anyáéval és elég volt cirka tíz másodperc ahhoz, hogy azt is megbánjam, hogy lejöttem.

– Mi az? – szólalt meg apa, hol engem, hol anyát nézve. 

– Kérdezd a lányod, már ha hajlandó lesz elmondani és nem fog továbbra is a szemünkbe hazudni – mondta gúnyosan, mire lehajtottam a fejemet és alsó ajkamat kezdtem harapdálni.

– Miről beszélsz? – kérdezte apa továbbra is információk után kutatva. Neki volt a legjobb, mert ő semmiről sem tudott. Még. Ez úgy sem marad így sokáig, mert ma fény derül mindenre, ugyanis anya nem fogja annyiban hagyni ezt az egészet.