the neighbour ~ jjk | ✔

negyvenharmadik fejezet

Jungkook csupasz mellkasán feküdtem és azon voltam, hogy végre megembereljem magam ás hazamenjek. Eredetileg ebédre otthon kellett volna már lennem, viszont majdnem ekkor keltem, így úgy voltam vele, hogy nem fogok átrohanni, hogy együtt tudjak ebédelni  a szüleimmel, mert valamilyen csoda folytán egyikőjük sem dolgozott, pedig még csak csütörtök volt. Írtam anyának egy üzenetet, hogy valamikor a délután folyamán megyek, ő pedig nem örült ennek, mert tisztában volt azzal, hogy a szomszédban vagyok. 

– Ha ilyen gyorsan haladsz, akkor este hétre biztosan hazaérsz – nevette el magát Jungkook, majd a telefonomra pillantott, ahol éppen az instagramot lapozgattam, ahelyett, hogy kikászálódtam volna az ágyból. 

– Nincs kedvem felkelni – motyogtam, majd lezártam a telefonomat és sóhajtottam egy hatalmasat. 

– Nekem sincs – válaszolta Jungkook. – De muszáj lesz, mert jön ma át Jae nővére és ilyenkor mindig ki kell takarítani a lakást, hogy még véletlenül se találjon mondjuk egy tűt a nappali kanapéján vagy éppen cigicsikkeket a ház bármelyik táján.

– Azt hiszi, hogy az öccse szent, vagy mi? – nevettem fel, viszont miután Jungkook bólintott egyet, összeráncoltam a szemöldökeimet, hogy a zöld hajából és a tetkóiból kiindulva, hogyan hiheti azt, hogy Jae egy olyan fiú, aki rendszeresen tanul és kerüli a bulikat. – És a külseje?

– Hagyjuk inkább, hogy mi volt a reakciója – villantotta ki a fogait. – Mai napig bánom, hogy nem videóztam le, mert szerintem youtuben biztosan siker lett volna. Nem hallottam még lányt úgy káromkodni, mint akkor őt és egy pillanatra azt hittem, hogy még engem is megfolyt, amiért hagytam, hogy befesse a haját és tetkókat csináltasson. 

– Eskü megnéztem volna – nevettem fel, majd ásítottam egy hatalmasat és felültem az ágyon. Kinyújtóztattam az izmaimat, majd gyorsan összegumiztam a hajam, mert már rettenetesen zsíros volt, mert utoljára hétfőn reggel mostam meg. Meg is van a mai programom, ahelyett, hogy valami értelmeset csinálnék otthon.

A telefonom csörögni kezdett, én pedig megforgattam a szemeimet, mert azt hittem, hogy anya hív, hogy még is hol a fenébe vagyok, de meglepetésemre nem ő volt az, hanem Sua. 

– Szia – szóltam bele a telefonba, miután felvettem.

– Szia, Yena – mondta. – Hallod, te kaptál már valami visszaigazolást a pontok feltöltéséről? Gayoon és Junhee már kapott, viszont én még nem, aztán gondoltam, hogy megkérdezlek téged, mert mi úgyis ugyan arra a karra jelentkeztünk. 

Szemeim hatalmasra tágultak, a szívem pedig olyan gyorsaságban kezdett verni, hogy egy pillanatra azt hittem, hogy mentem szívrohamot kapok. Ha nem ültem volna, akkor biztosan a földön kötök ki, ugyanis ekkor csapott fejen a tudat, hogy hétfőig kellett feltölteni a pontokat. Ma meg rohadtul csütörtök van, szóval rohadtul lekéstem a jelentkezést. Nyeltem egy hatalmasat és Jungkookra pillantottam, aki értetlenül nézett engem, hiszen azt sem tudta, hogy miért hívott Sua és, hogy miért vágok ilyen fejet. 

– Ne... nem, még én sem kaptam – nyögtem ki nagy nehezen, viszont olyan szinten elkapott a hányinger, hogy be kellett hunyom a szemeimet és igyekeztem mélyeket lélegezni. 

– Ah, akkor jól van, már azt hittem, hogy én rontottam el valamit – könnyebbült meg Sua.

– Nem, dehogy is – válaszoltam és bármennyire is szerettem vele beszélni, most azon voltam, hogy azonnal kinyomjam a telefont és órákig bőgjek azon, hogy mekkora idióta vagyok. – Most viszont le kell tennem, mert nem vagyok otthon – mondtam, azzal bontottam is a vonalat, hogy még véletlenül se tudja folytatni a beszélgetést.