the neighbour ~ jjk | ✔

ötvenharmadik fejezet

Alsó ajkamat harapdálva álltam a fürdőnk ajtajának támaszkodva és figyeltem, ahogy anya ellátja Junhee sérüléseit. Az orra eléggé feldagadt, de anya szerint nem tört el, ez miatt pedig hatalmas kő esett le a szívemről, mert ha maradandó sérülést szerzett volna, akkor simán feljelenthette volna Jungkookot. De úgy néz ki, hogy semmi ilyesmiről nem lesz szó, pár nap alatt majd begyógyulnak a sebei. 

– Elmondod, hogy mi történt? – kérdeztem, miután anya kettesben hagyott minket Junheeval.

– Nem megyünk be inkább a szobádba? – pillantott rám, mire bólintottam egyet, mert az tény, hogy a szobám csak kényelmesebb, mint ez az ötször hatos kis helyiség.

Az ágyamra ültem le, Junhee pedig mellettem foglalt helyet. Várakozó tekintettel pillantottam rá, mert már eléggé furdalt a kíváncsiság, hogy vajon Jungkook jogosan támadt-e rá.

– Először is le szeretném szegezni, hogy csak azért mentem bele ebbe az egészbe, mert nem hagytak békén – mondta, én pedig nyeltem egy hatalmasat, mert azonnal a Mina által említett fogadás jutott eszembe. Ugye, nem? – Szóval... volt egy buli, amikor te nem voltál ott, csak Gayoon és Sua és hát akkor eléggé berúgott mindenki és hát Hoseok és Jihu baszogatni kezdtek, hogy úgy sem merek rád mászni úgy, hogy együtt vagy Jungkookkal. Én meg mondtam, hogy miért ne mernék? De persze egy pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy úgy hozzád érjek, mert a tudtomra adtad, hogy közöttünk nem lehet több, mint barátság. Szóval aztán valahogy kialakult egy fogadás, én pedig úgy voltam vele, hogy amúgy is részeg mindenki, másnapra tuti elfelejtik, de hát nem felejtették el. Solji felhívott, hogy jöjjek el, én pedig eljöttem, mert ugye nem volt jobb dolgom, aztán Hoseok meg Jihu felhozta ezt a szart, Jungkook pedig meghallotta és ekkor esett nekem. – mondta, mire behunytam a szemeimet és igyekeztem nyugodt maradni. – De, Yena, azt tudnod kell, hogy egy másodpercre sem gondoltam arra, hogy rád mászok. Tudod jól, hogy ilyet sosem tennék, igaz? – kérdezte tőlem.

Vettem egy mély levegőt, majd felpillantottam rá és mielőtt még válaszoltam volna neki, próbáltam valamit a tekintetéből kiolvasni. Tényleg sajnálta a történteket és semmi jelét nem láttam annak, hogy hazudna, szóval elhittem neki, hogy nem volt egyetlen olyan gondolata sem, ami nem lenne helyén való. Junheet négy éve ismerem már és tudom, hogy tényleg nem lenne képes ilyen undorító és mocskos dologra. 

– Hiszel nekem, Yena, igaz? – kérdezte még egyszer, hiszen az előbb nem válaszoltam neki, mert túlságosan belemerültem a gondolataimba.

– Igen, persze, hogy hiszek neked – bólintottam, majd átöleltem, hogy bebizonyítsam, tényleg nem haragszok rá. 

– Akkor jó – eresztett ki egy jó nagy adag levegőt, miközben szorosan visszaölelt. – És most mi lesz Jungkookkal? – kérdezte.

– Hát, nem tudom. Az a baj, hogy muszáj lenne visszamenjek a házba, mert még a telefonomat sem hoztam magammal, úgyhogy mindenem ott van. 

– Mondanám, hogy visszamegyek, de szerintem nem fogadnának nagy előszeretettel – nevette el magát, mire az én ajkaim is felfelé görbültek. 

– Igen, te most semmiképp nem mehetsz oda vissza – mondtam, miközben egy hatalmas sóhajtás kíséretében felkeltem az ágyamról. 

– Yena... – mondta, amikor megindultam az ajtóm felé, hogy visszamenjek a szomszédba és áthozzam a cuccaimat. 

– Hm? – fordultam vissza, mire Junhee vett egy mély levegőt.

– Jungkook rossz hatással van rád és még mindig úgy gondolom, hogy nem illetek egymáshoz – mondta határozottan.