the neighbour ~ jjk | ✔

ötvennegyedik fejezet

– Mi a szar? – szaladt ki a számon ez a rendkívül nőies megjegyzés, amikor szembetaláltam magam Jungkookkal és az ölében ülő szőke hajú Mimivel. 

Nem voltak ketten a szobában, jelen volt a szokásos kis társaságunk nagy része, de természetesen egyből barátomat és volt legjobb barátnőmet szúrtam ki, akik ugyan nem turkáltak egymás szájában, de a személyes teret kissé átlépték. Minden szem rám szegeződött, amikor hatalmasra tágult szemekkel néztem az egyetemistákat. 

– Yenaa, sziaa – villantotta ki fogait Jae, aki a földön ült Hoseok és Mina mellett. 

– Hát te? – szólalt meg nyávogó hanggal Mimi, aki továbbra is a barátom ölében ült. – Hol hagytad a kis barátodat?

– Hazament – mondtam, de bármennyire is el akartam kapni a tekintetem Jungkookról, egyszerűen nem ment. 

Nem akartam rosszra gondolni, arra sem, hogy esetleg megcsalt, de a kialakult szituációban eléggé úgy tűnt. Nem értettem, hogy miért nem löki le magáról Mimit, ha már az állítólagos barátnője, aki szeret, a szobában tartózkodik. 

– És, megnyerte a fogadást? – szólalt meg Jungkook, mire azonnal megráztam a fejem. – Pedig azt hittem, hogy dugni mentek.

– Ha nem vittem volna el innen, akkor nagy valószínűséggel szétverted volna a fejét – motyogtam, bár az sem kizárt, hogy nem hallotta, amit mondtam, mert azért a lenti zene eléggé felhallatszott. – Nem beszélhetünk kettesben? – kérdeztem, majd alsó ajkamat kezdtem harapdálni. 

Rettenetesen kívülállónak éreztem magam, olyan volt, mintha egy idegen lennék és senkit nem ismernék a szobából. Senki nem szólt egy szót sem, ugyanakkor figyeltek a történésekre. Legszívesebben leordítottam volna Jungkookot, amiért füvezett, de sajnos miattam folyamodott ehhez, amiért leléptem Junheeval. Oké, lehet, hogy előbb vele kellett volna megbeszéljem a dolgokat, de túlságosan megrémültem, amikor ellökött és ha itt maradtam volna, akkor tuti, hogy veszekedtünk volna. Már megint. Utálok vele veszekedni, mert minden egyes vitánk kitép belőlem egy darabot, ugyanakkor nem hagyhattam, hogy újra olyan életet éljen, amiből konkrétan még csak most gyógyult ki. 

– Nem akarok veled beszélni – döntötte hátra a fejét a kanapén és elnevette magát. – Nem vagyok rád kíváncsi, Ahn Yena.

Úgy ejtette ki a nevemet, mint még sosem. Gúnyos volt, ugyanakkor hallatszódott hangján, hogy komolyan gondolja, amit mondott. Nyeltem egy hatalmasat és teljesen ledöbbentem álltam és vártam, hogy lelökje magáról Mimit, felkeljen és elvonuljon velem beszélni, de úgy tűnt, hogy ez nem fog megtörténni. A saját barátom, aki elméletileg szeret engem nem kíváncsi rám. 

– Oké – mosolyodtam el szomorúan, majd anélkül fordítottam hátat a szobában lévőknek, hogy körülnéztem volna, hogy ők mégis mit szólnak ehhez.

Legszívesebben elmondtam volna neki őszintén a véleményemet a többiek előtt, de végül úgy döntöttem, hogy nem teszem. Ez csak is kettőnkre tartozik, szóval ha nem hajlandó velem kettesben beszélni, akkor nem érdekel. Csináljon azt, amit csak akar és hát én is pontosan ezt fogom csinálni. Tudom, hogy a megivott vodkanarancsok miatt lett ekkora bátorságom, plusz rendesen felidegesítettem magam azon is, hogy Jungkook konkrétan semmibe vett. Solji megragadta a karomat, hogy megállítson, de idegesen kitéptem magam a szorításából és közöltem vele, hogy hagyjon békén. A konyha felé vettem az irányt, hogy még többet igyak, mert jelenleg eljutottam arra a szintre, hogy úgy be fogok rúgni, hogy még csak eszembe se jusson az, hogy a barátom az emeleten a volt legjobb barátnőmet fogdossa és ki tudja, hogy miket csinál vele.