ötvenhatodik fejezet

1.8K 159 15
                                    

Jungkook nem bírta ki, hogy ne csókoljon meg, amíg a szobájába nem értünk, szóval a folyosón támadt rám és tapadt erőszakosan ajkaimra. Berúgta az ajtaját, miközben továbbra is vadul csókolóztunk. Mindketten rettenetesen vágytunk egymásra és elértünk arra a szintre, amikor Jungkook nem fogta magát vissza miattam, hanem kiengedte az igazi énjét, vagy hogy is mondjam. Azonnal fölém mászott, amikor már mindketten az ágyon voltunk és ujjait bevezette a póló alá, amit még tőle kaptam az este. Azonnal megtalálta melleimet és azokat kezdte nyomkodni, miközben továbbra is csókolóztunk.

– Mondtam már, hogy mennyire imádom a tested? – motyogta, miközben ajkaimról áttért a nyakamra. Megráztam a fejem és hasam azonnal görcsbe rándult, mert gondoskodott arról, hogy minél hamarabb gondok támadjanak lent. – Akkor most elmondom. Imádom az illatod, a puha bőröd, a melleidet, a combjaidat és tényleg minden apró porcikádat. – mondta, mire beharaptam az alsó ajkamat, ugyanis jól estek szavai. 

Jelezte, hogy le szeretné venni rólam a pólót, ami alatt semmi nem volt, én pedig füleltem, hogy könnyebben megszabadulhassak a nálam három mérettel nagyobb ruhadarabtól. Jungkookról is lekerült a felsője, amiben aludt, így nyugodtan végigvezethettem ujjaimat az izmos felső testén. Természeten barátom élvezte, hogy ennyire bejön a kinézete, viszont nem hagyott sok időt arra, hogy rajta legeltessem a szemeimet, ugyanis levette rólam a bugyimat, így már teljesen meztelen feküdtem alatta. 

– Istenem... – nyöszörögtem, amikor megéreztem nyelvét és csípőmet akaratlanul is a magasba emeltem, mert még többet akartam. Oké, mohó voltam, ezt teljesen aláírom, de azért ő sem panaszkodhat, mert egyre gyorsította nyelve mozgását, ami az őrületbe kergetett.

Már éppen meg akartam arra kérni, hogy végre vegye már le magáról az alsóját, amin kristály tisztán látszódott, hogy nem csak engem őrjített meg az előbbi játéka, hanem őt is. Az éjjeli szekrénye legalsó fiókjába nyúlt, majd előhúzott egy óvszert, én pedig feljebb tornáztam magam, hogy majd jobban hozzám férhessen. Pár pillanatig nem mozdult, miután már magára húzta az óvszert, csak az arcomat tanulmányozta és ha nem ilyen helyzetben lettünk volna, akkor még el is pirultam volna, most viszont egyre gyorsabban kapkodtam a levegőt, ahogy vártam, hogy ismét eggyé váljunk. Egyszerre nyögtünk fel, amikor megmozdította a csípőjét, én pedig a belemarkoltam a hajába, mert hirtelen az volt a legjobban kéznél. Nem húzta az időt, mint ahogyan azt az eddigi alkalmakkor tette, azonnal teljesen belém nyomta magát, ez miatt pedig a szemeim fennakadtak és képtelen voltam csendben maradni, viszont Jungkook reakciójából kiindulva, nem is baj, hogy nem maradtam szótlan.

– Ez az, bébi, ne fojtsd el a hangod – mondta rekedtes hangon, ez miatt pedig megjött a bátorságom és már nem is gondolkodtam azon, hogy esetleg hangos vagyok. 

Ezután megcsókolt, de kicsit lassított a tempón, mert szerintem érezte, hogyha így folytatja, akkor hamarosan elélvezek, mert lábaim néha már meg-megremegtek a gyönyör és az izgalom miatt. Hátába mélyesztettem a körmeimet, amikor teljesen kihúzódott belőlem, majd vissza, ez pedig kiváltott egy erőteljesebb nyögést Jungkookból, ami zene volt füleimnek. Annyira szeretem ezt a srácot. A nyögéseim egyre hangosabbak lesznek és nem kell sok ahhoz, hogy összeszorított szemekkel, Jungkook nevét nyögve lépjem át a gyönyör kapuját.

– Nézz rám! – kérte, nekem pedig bármennyire is nem volt energiám rá, összeszedtem magam és belenéztem a szemeibe, neki pedig elég volt ez utolsó löketnek, utánam alig pár perccel ő is elélvezett, teste pedig elernyedt. – Annyira szeretlek – lihegte, miközben én is azon voltam, hogy összeszedjem magam, mert még mindig kissé kábult voltam.

– Én is téged, Jungkook – motyogtam, majd figyelemmel kísértem, ahogy kihúzódik belőlem, kidobja a kukába az óvszert és visszamászik mellém az ágyba. 

the neighbour ~ jjk | ✔Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang