the neighbour ~ jjk | ✔

ötvenötödik fejezet

Miután kinyitottam a szemeit, szinte azonnal elkapott a hányinger, úgyhogy hiába voltam kómás, kipattantam az ágyból és a vécébe rohantam, mert tudtam, hogy hányni fogok. Még arra sem volt időm, hogy összefogjam a hajam, így a vécében próbáltam meg valahogy a hátam mögé szenvedni, hogy ne zavarjon meg. Miután kiadtam gyomrom tartalmát, ami igazából csak is alkohol volt, rossz szájízzel indultam vissza Jungkook szobájába. Rosszul voltam, a hányinger nem múlt el és rendesen émelyegtem. Azt hittem, hogy barátom még aludni fog, de az ágyon ült már és engem várt. Lehet, hogy a nagy sietségemben a kelleténél egy fokkal hangosabban csaptam ki az ajtót.

– Hánytál? – kérdezte, mire bólintottam egyet és úgy éreztem, ha most azonnal nem fekszek vissza, akkor mehetek egy másik körre. – Tessék, igyál egy kis vizet – nyújtott át nekem egy flakont, ami tele volt életmentő folyadékkal. Hálásan pillantottam rá, de azért csak aprókat kortyoltam, mert nem akartam, hogy ez is visszajöjjön, mert akkor ismét rohanhatok a folyosó végére. 

Csak feküdtem az ágyban és a plafont bámultam, mert olyan volt, mintha még most is kicsit érezhető lenne az alkohol hatása, amit az este folyamán fogyasztottam, ami amúgy nem lenne meglepő, mert hát nem egy-két pohárról beszélünk. 

– Nem csaltalak meg, Yena – szólalt meg Jungkook fogalmam sincs, hogy mennyi idő után. – Nem emlékszem rá pontosan, hogy mi történt a szobában, de el kell hidd nekem, hogy nem csaltalak meg, tényleg nem. Mimi az ölemben ült, arra emlékszem, de más nem történt közöttünk.

Higgyek neki? Igazat mondd, vagy csak szépíteni akarja a helyzetet egy újabb hazugsággal? Nyeltem egy aprót és rápillantottam, mert tényleg nem tudtam, hogy mit higgyek. Szomorú és egyben gáz volt, hogy ilyenen kellett agyaljak, amikor a barátomról van szó, akiben elvileg száz százalékosan meg kellene bízzak. Én mégis azon gondolkozom, hogy vajon tényleg megcsalt-e, vagy sem. Szerintem látta rajtam, hogy kételkedek, ezért teljesen szembe fordult velem és megfogta mindkét kezemet, majd összekulcsolta ujjainkat.

– Yena, sosem lennék képes megcsalni téged, érted? Ittam, oké, füveztem, oké, de nem csaltalak meg, ezt el kell hidd nekem! – mondta mindvégig a szemeimbe nézve és olyan lassan és határozottan beszélt, hogy elhittem neki, hogy tényleg nem csalt meg.

A hídnál megbeszéltük, hogy nincs több hazugság és titok, vagy különben vége és most, ha ő azt mondja, hogy nem csalt meg, akkor elhiszem neki, hogy nem csalt meg, mert szeretnék tényleg bízni benne és azt akarom, hogy ő is ezt tegye. Hogy merje elmondani a dolgokat, mert nem kell attól tartania, hogy "kiábrándulok" belőle, mert ez nem fog megtörténni. 

– És miért füveztél? – kérdeztem, mert az ivással igazából semmi problémám nem volt, mert én is azt csináltam, de a fű azért egy fokkal durvább, vagy, hogy is mondjam. 

– Mert... mert részeg voltam és nem gondolkoztam tisztán. Nem voltál mellettem, hogy megállíts a többiek pedig folyamatosan azt mondogatták, hogy felejtselek el és engedjem el magam. Én pedig voltam olyan, hülye, hogy megtettem. – sóhajtott fel és most már nem nézett a szemeimbe, ahogyan azt előbb csinálta.

– Értem – mondtam és igazából azt vártam, hogy leszögezze, hogy többet nem ér fűhöz, de ez nem történt meg. Igazából fogalmam sincs, hogy hogyan kellett volna tőle ezt megkérdezni, mert nem akarom, hogy azt higgye, hogy irányítani akarom, mert nem, én csak meg akarom védeni attól, hogy esetleg újra mélyre kerüljön és tönkre tegye az életét, ahogyan azt egyszer már megtette. – És... – kezdtem el, viszont ugyanakkor szólalt meg ő is, így mindketten elhallgattunk és vártuk, hogy a másik folytassa. – Mondd nyugodtan – erőltettem magamra egy apró mosolyt, de koránt sem éreztem azt, hogy őszinte lenne.