the neighbour ~ jjk | ✔

ötödik fejezet

Nem tudom, hogy hogyan lehetséges, de miközben a bejárat felé igyekeztem, éreztem magamon a létező összes ember pillantását. De akárhányszor körbepillantottam, még csak tudomást sem vett rólam egyetlen ember sem. Kicsit feszengve nyomtam le a kilincset és próbáltam nem túlgondolni a dolgokat. Csak megkeresem Gayoonékat, bocsánatot kérek tőlük, majd úgy teszek, mintha élvezném a bulit, pedig amúgy legszívesebben hazarohannék. Mondjuk nem is kellene olyan sokat rohanjak, mert ugye a szembeszomszéd házában vagyok jelenleg. A zene még hangosabb volt, mint ahogyan azt elképzeltem, így már nem is lepődtem meg azon annyira, hogy ilyen jól lehetett mindent hallani a szobámból. Nem süketülnek meg az itt lévők?

– Uram atyám – motyogtam, amikor tudatosult bennem, hogy legalább ötvenen lehetnek a nappaliban.

Fejemet ide-oda kapkodtam, hátha megpillantom valamelyik barátomat, de sajnos elsőre nem jártam sikerrel, így a konyhát szerettem volna elsőnek meglátogatni. Általában ott szoktak mindig inni, Gayoonékat ismerve, pedig biztosan szeretnék folytatni a piálást, amit nélkülem kezdtek el.

– Téged valahol láttalak már! – szólt utánam valaki, mire összeráncolt szemöldökökkel fordultam a hang irányába. Jae, a zöld hajú srác volt az.

– A szomszédod vagyok, szóval elképzelhető – forgattam meg a szemeimet, hiszen látszott rajta, hogy teljesen részeg már.

– Jaaaa, tényleg. Hát Jungkook többször is említett már téged. Várj, mindjárt mondom a neved. – emelte fel a mutató ujját, jelezve, hogy várjam meg, amíg kitalálja a nevem. – Van benne e betű, igaz?

– Igen, van – nevettem fel, majd karba tettem a kezeimet.

– Baszki, esküszöm, hogy itt van a nyelvem hegyén, de valahogy még sem jut az eszembe – túrt idegesen a hajába.

– Yena vagyok – lőttem le a poént, mire a szokásos "Jaaa, tényleg" dumával válaszolt.

– Én meg Jaehyun, de szólíts nyugodtan Jaenek. Egyébként mit keresel itt? Mármint nem baj, csak tegnap még a zsarukat hívtad ránk, aztán most itt látlak. Talán Jungkookhoz jöttél?

– Mi? Nem, dehogyis! Itt vannak a barátaim, csak elveszítettem őket és most próbálom megtalálni őket. – ráztam hevesen a fejemet, mire Jae nevetésben tört ki.

– Nézted már az udvaron őket?

– Eddig csak a konyhát kutattam át, de ott nincsenek – vontam meg a vállaimat.

– Gyere, megmutatom, hogy hol van az udvar – mondta, majd kicsit instabilan, de megindult – gondolom az említett terep felé.

Legalább húsz emberrel lepacsizhatott, mire végre odaértünk az udvar ajtajához és egy büszke mosoly kíséretében kinyitotta nekem az ajtót. Megköszöntem neki, majd Gayoonék keresésére indultam, hátha most már sikerrel járok és megtalálom őket. Egyébként Jae feltűnőn kedves volt, bár igazából nem is ismerem, meg szerintem az alkohol is rátett egy lapáttal, hogy ilyen udvariasan viselkedjen velem. Mondjuk nem értem, hogy miért emlegette folyton Jungkook nevét, amikor semmi közöm hozzá? Ő kopott be gondolom a haverjainak is, hogy kihívattam rájuk a rendőrséget, szóval gondolom most mindenki hülyének tart, aki ebben a házban lakik.

– Yena! – hallottam meg Sua hangját jobb oldalról, mire automatikusan odapillantottam. Hát, kár volt.

Ott állt Jungkook meg még két haverja – akiket ma délután láttam –, Gayoon, Junhee és két számomra ismeretlen lány. Mindenki engem bámult, ami miatt rendesen zavarba jöttem, de azért próbáltam nem hanyatt esni egy fűszálban, hogy végérvényesen leégessem magam. Magamra erőltettem egy apró mosolyt, majd illedelmesen bemutatkoztam a számomra ismeretleneknek. Sajnos a névmemóriám borzasztó, így a szőke hajú srácon kívül – akit Minyhuknak hívnak – mást nem sikerült elraktároznom.