the neighbour ~ jjk | ✔

hetvennegyedik fejezet

Jungkook apja már az első pillanattól kezdve szimpatikus volt nekem. Teljesen megnyílt, pedig még egyszer sem találkoztunk és ez nagyon tetszett. Nem győzte elégszer hangsúlyozni, hogy mennyire szép vagyok és hogy nagyon örül annak, hogy a fia egy ilyen tisztességes és okos lánnyal van együtt. Gyerekes zavarba jöttem a bókjaitól, barátom pedig nem győzte csitítgatni az ősét, mert úgy tűnt, hogy tényleg nagyon kedvel engem és örül annak, amiért végre élőben is megismerhettük egymást. Egyébként nagyon hasonlított Jungkookra, még akkor is megmondtam volna, hogy szoros rokonságban állnak, ha nem tudom pontosan ki is ő. A mosolyuk pontosan ugyanolyan, az arcuk formája is megegyezett és a nevetésük is kiköpött ugyanaz volt. Én nem hasonlítok ennyire sem anyára, se apára, ezért többször is azon kaptam magam, hogy a barátomat és az apját hasonlítgatom egymáshoz.

A beszélgetés kellemesen telt, az alap témák hozódtak fel és szerencsére egyáltalán nem éreztem magam kellemetlenül, pedig lélekben már felkészítettem magam, hogy ez lesz életem legkínosabb pár órája. Viszont kellemeset kellett, hogy csalódjak Jungkook apjában – Jungminben– és Miraeben is, mert kitettek magukért és igyekeztek családi hangulatot varázsolni közünk. Barátom is teljesen máshogy viselkedett, nem káromkodott, kiabált és bunkóskodott, hanem megpróbálta jól érezni magát. Persze párszor dörmögött az óra alatt, amikor valami olyan került szóba, amit ő nem díjazott, de ezt leszámítva nagyon büszke voltam rá. Meséltem a családomról és arról, hogy egy gyorskajáldában dolgozok, mert úgy döntöttem, hogy nem tanulok tovább. Nem mondtam egy rossz szót sem Jungkookra, bár szerintem az apja tisztában van azzal, hogy a fia nem egy angyal. De mégsem akartam róla semmi rosszat mondani, mert tényleg megváltozott már ás nem az, aki régen volt.

– Nagyon szép karkötőd van, kitől kaptad? – mutatott a jobb csuklómon logó ékszerre Mirae, mire a mellettem ülő barátomra pillantottam. – Jungkooktól?

– Igen, tőle – bólintottam egy aprót és a büszke mosolyt nem bírtam levakarni az arcomról.

– Nagyon szép választás volt, Kookie – villantotta ki fogait Jungmin barátnője.

– Kösz – motyogta Jungkook, akinek látszott, hogy nem tetszett a becenév, amit annak ellenére is használtak rá, hogy megkérte, inkább ne. – Egyébként lassan megyünk, mert nem terveztünk éjfélig vacsorázni – pillantott a falon lévő órára.

– Rendben, igazatok van – helyeselte az apja. – Örültem, hogy tudtunk egy keveset beszélni, remélem holnap is lehetőségünk lesz rá.

– Igen, én is nagyon örülök neki – mosolyodtam el és a mellettem ülőre sandítottam, aki megforgatta szemeit és láttam lelki szemeim előtt, hogy azt gondolja; tipikus, erőltetett és elvárt mondatok...

– Mit szeretnétek reggelizni? – kérdezte Mirae.

– Gofri? – vetette fel az ötletet Jungkook. – Rég ettem már és most megkívántam.

– Yena, neked megfelel? – pillantott rám a nő.

– Persze – vágtam rá azonnal, mert most én is kedvet kaptam a gofri evéshez, ami lehetőleg nem műlik el holnap reggelre.

– Rendben, akkor majd szóljatok, ha fent vagytok és csinálok nektek pár darabot. Vagyis nem párat, mert Kookienak a tíznél kezdődik a bemelegítés. – lökte oldalba a fekete hajút, amikor elsétált mellette, mire ő bosszúsan nézett a nőre, de azért a mosoly ott bujkált az ő ajkain is.

– Ez egyben sértő és igaz kijelentés volt – jegyezte meg Jungkook.

– Tudom, azért mondtam – nyújtotta ki nyelvét Mirae, mielőtt még kiment volna a konyhából.