the neighbour ~ jjk | ✔

harmincnyolcadik fejezet

Miután több mint egy óra múlva végre sikerült leráznom magamról Soljit és a kiszemeltjét – akiről kiderült, hogy lány –, Jungkook keresésére indultam, hiszen a félbeszakított vallomása óta nem láttam őt sehol, hiába pásztáztam a bulizó tömeget, miközben Soljit és a számomra idegen csajt hallgattam. Azzal az indokkal hagytam őket magukra, hogy pisilnom kell és, hogy mindjárt jövök, viszont eszem ágában sem volt visszamenni hozzájuk. A konyha felé vettem az irányt, hiszen Jaet többször is láttam oda bemenni, így gondoltam, hogy akkor a többieket is ott találom. A szokásos kis társaság a konyhapult körül ült és valamilyen idióta játékkal játszottak szokásukhoz híven. Jungkookot azonnal kiszúrtam a legszélső széken, viszont már messziről láttam, hogy alig bírt egyenesen ülni.

– Itt vagyok, sikerült elrohannom Soljitól – léptem oda a barátomhoz, aki éppen meredten bámulta a vele szemben lévő hűtőt.

– Hát, te még itt vagy? Azt hittem hazamentél. – nézett rám, viszont annyira nem volt már magánál, hogy szemei is konkrétan kettéálltak. 

– Miért mentem volna haza? – ráncoltam össze a szemöldökeimet, mire Jungkook felkuncogott és megvonta a vállait. – Esküszöm, hogy nem akartam inni, de azt hittem, hogy megharagudtál rám és itt hagytál – biggyesztette le ajkait, majd a fejét is lehajtotta.

– Csak Solji megcsinálta újra a sminkem – mondtam neki, majd közelebb léptem hozzá, hogy álla alá nyúlhassak. – Mennyit ittál?

– Csak egy... egy-két kortyot – motyogta, viszont miután vettem egy mély levegőt, kijavította a kortyot pohárra, utána viszont már az üvegig is eljutottunk, így arra következtettem, hogy jobb, ha nem tudom pontosan, hogy még is mennyit ivott. Ha nem tartottam volna, akkor szerintem simán ledől a székről és elalszik a konyhapadlón. 

– Remek – sóhajtottam fel, majd a többieket kezdtem nézni, akik éppen társasoztak, viszont nem kinevet a végén vagy monopoly volt, hanem tipikus Jungkook társaságához illő játék merész felelésekkel és kínos kérdésekkel.

– Szeretsz? – pillantott rám a barátom, majd közelebb hajolt hozzám és nyomott egy apró puszit a nyakamra, hiszen csak azt érte el rendesen, mert én álltam mellette, ő pedig ült.

– Igen, szeretlek – mosolyodtam el, mire Jungkook is eleresztett egy ezer wattos vigyort.

– Mennyire? – döntötte a mellkasomnak a fejét, mire beharaptam az alsó ajkamat és elgondolkoztam a kérdésen.

– Az idő elteltével egyre jobban – válaszoltam végül, mire sikerült elérjem, hogy szorosan átölelje a derekamat és közelebb vonjon magához. 

– Félek, hogyha többet megtudsz a múltamról, akkor meg fogsz utálni – jelentette ki, én pedig megforgattam a szemeimet, amiért megint a múltjával jött.

– Részeg vagy, Jungkook – mondta, viszont ő heves fejrázásba kezdett.

– Nem, ezt nem azért mondom, mert ittam, hanem mert mostanában csak ezeken tudok agyalni. Még sosem voltam úgy igazán szerelmes, most viszont azt érzem, hogyha te nem lennél, akkor még mindig ugyan olyan romlott ember lennék, mint voltam. Te változtattál meg engem, Yena és ez miatt rettenetesen hálás vagyok neked. – pillantott fel rám, mire nyeltem egy aprót. 

Most olyan más volt. Többször is lerészegedett már mellettem, viszont most teljesen máshogy viselkedett, mint máskor. Nem tudom, mintha félne, hogy elveszít engem. Nem igazán értettem, hogy mostanában miért beszél folyamatosan a múltjáról, de úgy érzem, hogy valami komoly dologról lehet szó, ha nem meri elmondani, hiszen Jungkook azért kilencvenkilenc százalékban elmondja, amit akar, ezt viszont folyamatosan kerül is feltűnően húzza az időt.