the neighbour ~ jjk | ✔

hatvanadik fejezet

Nem azt mondom, hogy anya és apa nem méregette Jungkookot egész vacsora közben, de legalább nem tettek bunkó bejegyzéseket és nem lett vita, ami ismerjük be, hogy nálunk nagy szónak számít, mert eddig akárhányszor találkoztak a szüleim Jungkookkal, mindig balhé lett a vége. Igaz, hogy nem beszélgettünk, síri csend volt az ebédlőben, de látszott őseimen, hogy komolyan nagyon erőlködnek, ez pedig rettenetesen jól esett nekem. Halkan szólt a zene, így ez egy kicsit oldotta a feszültséget, plusz néha a mellettem ülőre pillantottam, aki megpróbálta elrejteni mosolyát, de látszólag ő is jól szórakozott a kialakult helyzeten, ami amúgy kínos volt. Nem bírta ki, hogy ne érjen hozzám az asztal alatt, de szerencsére csak a térdét lökte az enyémnek, így anyáék semmit sem láttak ebből.

- Holnap reggel elmehetünk boltba, ha szeretnéd - pillantottam anyára, miután már befejeztük a vacsorát és az asztalról is lepakoltunk. Éppen a holnapi listát írta össze, hogy miket kellene venni ebédre, én pedig gondoltam, hogy megpróbálok kedveskedni neki, mert az elmúlt időben ez rendesen elmaradt.

- Nagy segítség lenne, ha elmennétek helyettem, mert akkor nem kellene munka előtt gyorsan beugorjak - mosolyodott el, majd hol rám, hol Jungkookra pillantott, mi pedig egyszerre bólintottunk egyet a barátommal, hogy szívesen elmegyünk, ha arról van szó. - Köszönöm. Akkor majd ott hagyom a konyhapulton a listát és egy kis pénzt is.

- Oké, király - mondtam, majd jeleztem Jungkooknak, hogy ideje menni, mert tudtam, hogy kínos csend állt volna be közöttünk, ha itt maradunk.

- Gyorsan tusoljatok le, hogy mi is mehessünk majd apáddal - szólt utánam, amikor már a nappaliban voltunk, mire közöltem vele, hogy akkor már megyünk is.

- Tusolunk együtt? - kérdezte Jungkook, mikor már kettesben voltunk, mire én azonnal rávágtam, hogy nem.

- Egyelőre örüljünk annak, hogy anyáék engedik, hogy mindketten itt aludjunk - mondtam, majd becsuktam a szobám ajtaját, hogy őseim ne hallják a beszélgetésünket.

- Oké, igazad van. De ugye tudod, hogy még nem is fürödtünk együtt? - kérdezte, mire bólintottam egyet, mert ezzel én is tisztában voltam. - És? Mikor szeretnél?

- Szerintem még ráérünk vele - paskoltam meg az arcát, Jungkook pedig morgott valamit, de szerencsére nem hallottam, mert olyan halk volt, hogy a szekrényemnél már nem is hallottam. - Nem tudom, hogy mikor hagytad itt, de tessék - dobtam oda neki az egyik fekete pólóját, amiről tényleg nem tudtam, hogy mégis mióta lapul a szekrényemben.

- Köszi - villantotta ki fogait. - Akkor menjek először?

- Ha szeretnél - vontam meg a vállaimat, hiszen nekem igazából teljesen mindegy volt. - Kísérjelek el, vagy eltalálsz odáig? - sétáltam oda hozzá, majd mellkasára csúsztattam mindkét tenyeremet.

- Szerintem eltalálok egyedül is odáig - nyomott egy apró puszit a számra, mire elmosolyodtam és útjára engedtem.

Kevesebb, mint fél óra múlva már mindketten pizsamában feküdtünk az ágyamban, viszont annyira meleg volt, hogy még az ablakomat is ki kellett nyitni. Én csak egy trikóban és egy bugyiban voltam, Jungkook pedig a nálam hagyott fekete pólójában és apám egyik alsójában. Nem tehetek róla, más ötletem nem volt, az én bugyijaim meg nem igazán lettek volna neki kényelmesek, pedig még egy béna tangás viccet is elsütött, de végül apám alsójánál döntöttünk. Megvártam az alkalmat, amikor elment tusolni, anya pedig éppen kint cigizett, ekkor beosontam a hálójukba és elhoztam egyet. Tuti nem fog hiányozni neki, mert direkt egy olyat választottam, ami a fiók legmélyén pihent már kitudja, hogy mióta.

- Tudod, nem tudom, hogy mi van velem, de most ki szeretném egy kicsit beszélni a gondolataimat. Nem szokásom, mindig akkor tört rám a lelkizhetnék, amikor ittam már, de most full józanon és őszintén szeretnék egy kicsit mesélni a haverjaimról úgy igazándiból. - csavargatta a csupasz mellkasára került hajtincseimet, mire bólintottam egy aprót, mert teljesen igaza volt.