the neighbour ~ jjk | ✔

tizenegyedik fejezet

Miután nagy nehezen rávettem arra Jungkookot, hogy maradjon csendben, mert aludni szeretnék, benyögte, hogy éhes. Vettem egy mély levegőt és próbáltam ember módján viselkedni vele, nem azonnal leordítani a fejét, szóval megragadtam a csuklóját és a konyhába húztam magam után. Nem volt itthon sok minden, hiszen anya ma későn ért haza, így nem volt ideje főzni, de – mint mindig – pizzát találtam a hűtőben, amit csak meg kellett melegíteni.

– Jó étvágyat – toltam elé a két szelet ananászos pizzát, ő pedig egy hatalmas, bugyuta mosoly kíséretében falatozni kezdett.

Némán figyeltem őt és próbáltam nem elaludni ülve, mert a szemeimet már nyitva tartani is alig bírtam. Hamarosan hajnali négy van, Jungkook pedig éppen falatozik a konyhámban, de jó. Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz anyáék reakciója, ha reggel a szobámban találják a szomszéd piercinges, tetkós és másnapos srácot. Remélem ez a két szelet pizza segíteni fog neki egy kicsit kijózanodni, meg a pohár vizek, amiket folyamatosan töltök neki. Nem akarom, hogy rosszul legyen, vagy esetleg a szobámba hányjon, mert akkor ő fogja feltakarítani.

– Tudod, Yena – mondta tele szájjal, majd mutatta, hogy várjak egy kicsit, amíg lenyeli a kaját. – Ma igazán kedves voltál velem egészen addig, amíg Minaval nem csókolóztam. Féltékeny vagy rá?

– Ezt már tisztáztuk egyszer, nem? – forgattam meg a szemeimet. – Nem vagyok féltékeny rá.

– Biztosan? Mert ha szeretnéd, akkor szívesen megcsókollak ismét. – villantotta ki a fogait, mire elnevettem magam.

– Persze – forgattam meg a szemeimet.

Összeráncolt szemöldökökkel figyeltem, amint felkel a székéről és felém veszi az irányt. Mellkasom előtt összefontam a karjaimat és még mindig nem értettem, hogy még is mit szeretne. A magánszférámba kissé belépett, így hátra kellett hajoljak egy kicsit, hogy legyen közöttünk azért egy kevés távolság. Két kezével a pultra támaszkodott, így sikeresen csapdába szorított engem. Nyeltem egy aprót, amikor állam alá nyúlt és megemelte egy kicsit a fejem, hogy rá nézzek, ugyanis eddig a mellkasát tanulmányoztam.

– Azt mondtad, hogy nem vagyok az eseted – emlékeztettem arra, amit még egyszer mondott nekem.

– Te is pontosan ezt állítottad.

– De én úgy is gondolom – vágtam vissza, mire Jungkook kivillantotta a fogait.

– Igazán? Akkor miért pirultál el teljesen és miért veszed ilyen szaporán a levegőt? – nyalt végig alsó ajkán, tekintetem pedig akaratlanul is odatévedt.

Nem engedte, hogy válaszoljak, hiszen hüvelykujjával a számra simított, így sikerült belém fojtania a szavakat. Mondjuk nem is tudom, hogy mit mondtam volna neki, mert nyilván direkt húzza most is az agyamat. Legszívesebben arcon vágtam volna, viszont képtelen voltam moccanni is, csak bámultam őt és hagytam, hogy ajkaimmal szórakozzon.

– Zavarba hozlak? – kérdezte, mire megráztam a fejem. Valószínű, hogy be fogom neki ismerni, hogy zavarba jövök miatta, igaz?

– Nem hozol zavarba, Jungkook – motyogtam, majd megpróbáltam eltolni magamtól, viszont kapaszkodott a konyhapultban, így esélytelen volt, hogy elenged.

– Akkor zavar, ha mondjuk ide vezetem a kezem? – kérdezte, jobb kezét pedig megindította a melleim felé.

– Igen, zavar – csaptam rá a kezére, viszont ő láthatóan jót szórakozott a kialakult zavaromon. – Ne fogdoss, Jungkook.