the neighbour ~ jjk | ✔

negyvennyolcadik fejezet

– Szerintem most már lassan tényleg indulnunk kellene, mert egyre jobban fúj a szél és egyre csúnyább felhők jönnek – pillantottam fel az égre, majd átöleltem a mellkasomhoz húzott lábaimat, mert kezdtem fázni a vihar előjelei miatt. 

– Menjünk akkor? – kérdezte, miközben elővette a telefonját és lecsekkolta, hogy mennyi az idő. 

Órák óta ücsörögtünk a hídon és átbeszéltük még vagy háromszor a történteket. Jungkook mesélt a családjáról és elmondta, hogy valójában korántsem az anyja hibájából nem tartják a kapcsolatot, hanem Jungkook hülyesége miatt. Mesélt arról a korszakáról, amikor drogokon élt és füvezett, de szerencsére most már ránézni sem bír az ilyen dolgokra, egyedül a cigaretta maradt az, amit nem tett le. Örültem neki, hogy magától hozta fel a családját és nem kellett nekem kellett felhozzam a témát. Igaz, hogy én erről már tudtam, de azért tőle mégis más volt hallani, mint Minhyuktól vagy éppen Jaetől. Azután pedig elmeséltem neki, hogy anya és apa mennyire kiakadt, amiért nem jelentkeztem az egyetemre és őszintén elmondtam neki, hogy mitől tartok. Félek, hogy ezek után anyát egyszerűen nem fogom már érdekelni és konkrétan levegőnek nézni. Egyszer már csinálta ezt, de akkor szerencsére két napnál tovább nem bírta. Most viszont egy komolyabb dologról van szó, így egyáltalán nem lepődnek meg azon, hogyha hazamennék, akkor tudomást sem venne rólam. 

– Aha – válaszoltam, majd nagy nehezen feltápászkodtam a már megszokott pózomból. 

Jungkook is hasonlóan tett, így szépen lassan megindultunk a kocsija felé, ami azért negyed óra sétányira volt tőlünk. Hát, igen, ha tudta volna, hogy hova jövünk, akkor eljöhettünk volna a hídig is és megspóroltunk volna magunknak pár perc sétát. Amint a fűről áttértünk a járdára, hatalmas szemekben kezdett csöpögni az eső, én pedig reflexszerűen húztam össze a nyakamat, hiszen csak egy rövid ujjú pólót viseltem, az eső meg nem igazán volt kellemes. Szerintem alig pisloghattam kettőt, olyan szinten leszakadt az ég, hogy mire észbe kaptam, konkrétan lefürödtem.  

– Gyere – ragadta meg Jungkook a csuklómat, majd kocogni kezdett, én pedig követtem őt, bár teljesen feleslegesnek tartottam a sietést, hiszen ígyis-úgyis el fogunk ázni, mert a kocsi elég messze volt tőlünk. 

– Basszus, ez rohadt hideg – nevettem el magam, miközben igyekeztem tartani a még mindig csuklómat szorító barátom tempóját. 

– Eléggé – válaszolta, hangján hallani lehetett, hogy ő is mosolyog. 

Nem tehetek róla, de nevetnem kellett, ugyanis mindig is viccesnek tartottam az ilyen elázásos sztorikat. A filmekben olyan romantikus jeleneteket tudnak csinálni, kár, hogy a való életben ilyen sosem fog megtörténni. Nekünk csak az jutott, hogy csurom vizesek leszünk és remélhetőleg még meg is fázunk a lenge öltözetünknek köszönhetően. Hálát adtam az égnek, mikor megpillantottam Jungkook kocsiját, bár ekkor már a bugyim is vizes lett a hirtelen jött nyári vihar miatt. 

– Így üljünk be a kocsidba? – kérdeztem tőle, majd végigpillantottam magamon, ugyanis úgy néztem ki, mint egy ázott kutya vagy mintha éppen a zuhany alól léptem volna ki.

– Igen, menjünk, nehogy megfázz – bólintott egyet, azzal be is szállt a kocsijába, én pedig követtem őt. 

Fogaim vacogtak, rettenetesen fáztam és idegesített, hogy mindenem csurom víz lett. Még jó, hogy amúgy tegnap mostam hajat, igazán megérte. Ezt leszámítva vicces volt, hogy a kezdetleges tempóból milyen gyorsan átváltottunk futásba. Hálásan mosolyodtam el, amikor Jungkook bekapcsolta a fűtést, én pedig reflexszerűen bújtam közelebb, hogy minél gyorsabban átmelegedjek.