sʜᴇʟᴛᴇʀ-Menedék (H.S) ❁Befejezett❁

Harminckilencedik fejezet: Ezer s milliárd

❤ Szép napot, Lads! ❤

Meg is hoztam nektek a harminckilencedik fejezetet, amely az eddigiekhez képest jóval rövidebb lett. Ne haragudjatok rám, viszont ez direkt volt, ugyanis a történések nemsokára beindulnak, de ehhez viszont az kellett, hogy most egy sokkal rövidebb résszel jelentkeztem. 

NAGYON-NAGYON szépen KÖSZÖNÖM nektek a több, mint 40 ezer (!!!) megtekintést, amivel illettétek a könyvet! Uram Atyám! Köszönöm szépen, elképesztően csodálatosak vagytok! Hihetetlenül hálás vagyok nektek még a rengetek, de rengeted voteért, és a számtalan fantasztikus kommentért! ❤❤

Legyen szép napotok, kitartást hétfőre :) !

Jó olvasást! Millió puszi és hatalmas ölelés: Ladybady ❤

~Kötelesség és felelősség. Milyen biztos menedéket nyújtanak ezek a nehéz döntések idején.~
Frank Herbert

Harry Styles~

A fejemben villámként cikáztak a gondolatok, miközben az előttem ülő Maverick nyúzott arcát bámultam. Ezer s milliárd kérdés fogalmazódott meg bennem a másodpercek alatt, amíg vártam a férfi válaszát. Koszos kezeit egybefonta maga előtt az asztalon, míg ördögi vigyorral kémlelt. Ha megtehettem volna, pillanatokon belül letöröltem volna azt onnét, és egyszerűen remegős kényszert éreztem arra, hogy megvalósuljanak ezek a feltevéseim. Viszont nem állt jogomban véresre verni az arcát, bármennyire is megérdemelte volna. 

-Válaszolnia kell a feltett kérdésemre.-szóltam diplomatikusan, nemsokkal ezután pedig semmitmondó arccal megigazítottam az előttem lévő sárga aktát, amiben már tömérdek bizonyíték sorakozott a férfi bűnösségét bizonyítva. Nem is lett volna szükségünk arra, hogy beismerje a tetteit, így is elég dolog volt a kezünkben ahhoz, hogy letartóztassuk és hosszú időre börtönbe zárjuk, ezt pedig Ő is pontosan tudta. 

-Megtagadom a vallomástételt.-vigyorgott öntelten az arcomba. Éreztem, hogy szívem hevesen kezdett el dobogni a dühöm kifejezése miatt, de ezt nem mutattam az előttem ülőnek, úgy ahogyan a sarokban támaszkodó Niall sem. Biztos voltam benne, hogy a szőke férfi hasonlóan érzett ezzel a nappal kapcsolatban, mint én legalábbis az utóbbi huszonhét percben biztosan. Ugyanis ennyi ideje próbáltuk Mavericket szóra bírni, de mintha a falhoz beszéltünk volna, a szeme sem rebbent, még akkor sem, amikor az áldozatai holttestét mutattuk meg neki, amely fényképek most már lassan tizennégy perce fekszenek előtte. Néha egyszerűen csak lenézett a fotókra, majd bohókásan felnevetett. Ezekben a pillanatokban éreztem azt, hogy Mavericknél, teljesen elmentek otthonról. 

-Ezt azelőtt kellett volna tisztázni, még mielőtt beleült ebbe a székbe.-szűrtem fogaim között, miközben kicsit közelebb hajoltam a férfihez. Vállaim megfeszültek, míg arcom kissé ideges mimikát vett fel. Furcsa volt, de utáltam az előttem ülőt, pedig nem szabadott volna semmilyen érzelmet sem kiváltania belőlem, úgy ahogyan eddigi az összes ügyem közömbös volt számomra. Maverick viszont az összes létező negatív érzelmet kiváltotta belőlem egyszerre és emiatt a katyvasz miatt leginkább hányingerem támadt, ahogyan ránéztem. Atyám, ez az ember hónapokig együtt élt Madisonnal és a családjával! -Szóval válaszoljon! Miért ölte meg ezeket az ártatlan embereket?-vontam fel a szemöldökömet, miközben az előtte lévő képekre böktem az ujjammal. 

-Vallásos?-pillantott a kezemre tetovált keresztre, majd a nyakamban függő láncra. Kérdése kicsit sem tartozott oda a jelenlegi helyzethez, pontosan emiatt éreztem, hogy az előttem ülő őrültebb, mint akikkel eddig találkoztam. Bár, a fiával még nem volt alkalmam beszélgetésbe elegyedni. Nem válaszoltam feltevésére, ezért folytatta-Én is az voltam, egészen addig, míg szembe nem találkoztam magával az ördöggel. Nem, nem azzal a piros, szarvakat viselő lénnyel, ami először eszébe juthatna, hanem azzal a féreggel, aki miatt az életem pokollá lett. Tudja, nem tőlem kellene először megkérdeznie, hogy mit, miért tettem, mert emögött a sötét üveg mögött van valaki, aki sokkal előbb követte el bűnbeesést. Igaz, mindkettőnknek elsőosztályú jegye van a pokolba, de nekem legalább volt indítékom, azért amit elkövettem.-nézett a mögöttem lévő alig észrevehető ablakra, ami mögött Brad és Madison volt. Félelmetes volt, ahogyan a bosszúvágytól csaknem feketévé vált íriszekkel meredt feléjük, és szinte teljesen biztos voltam abban, hogy ez a bújtatott vallomás nem csak nekem, de Jensennek is többet mondott annál, minthogyha Maverick tisztán beismerte volna a tetteit. 

Ugyanis ezzel elismerte azt, hogy addig sem Ő, sem pedig a fia nem fog nyugodni amíg Brad nem fogja ugyanazt a fájdalmat megtapasztalni, mint Ők akkor, amikor Eddie meghalt. Igaza volt Bradnek, ugyanis valóban a bosszú miatt hajtottak végre ilyen embertelen dolgokat, viszont ezt nem a főnökömön kellett volna leróni, hanem Eddien, aki sajnos vagy nem sajnos, de életét vesztette, akkor mikor nekitámadt Jensennek. De Talia nem ismerte fel Mavericket? Nem gondolt arra, hogy talán majd még fel fog bukkanni az életében azután is, hogy a büntetőeljárás Jensen ellen lezárult? Vagy akkor már nem is voltak együtt, mikor a férfit majdnem elítélték? Annyi kérdésem lett volna a mögöttem lévő helyiségben tartózkodó főnökömhöz, pontosan ezért néztem még bele utoljára Maverick vérben forgó szemeibe, majd gépies mozdulatokkal felálltam az asztaltól, és a kijárat felé indultam. 

-Vigyék a cellájába.-adtam ki a parancsot a kint várakozó kollégáimnak, akik utánam már be is léptek a deviáns férfihez. Mielőtt benyitottam volna Jensenhez és Madisonhoz, vettem pár mély levegőt. 

Rájöttem, hogy minél többet tudtam meg az ügyről, annál inkább derült fény arra, hogy azoknak az embereknek, akiket a legnagyobb veszteség érte, éppen csak rokoni szál fűzte azokhoz, akik ezt az egész kavalkádot elindították. Madison, Owen, Grace sőt még a nagymamájuk sem tehetett semmiről sem, ugyanis a kiváltó okokat csak négy ember ismerte, viszont közülük már ketten meghaltak. Szomorú volt belegondolni, hogy Maverick bosszúja Brad felé éveken át lappangott, mint valami járvány, majd a tökéletes pillanatban kirobbant, és szedni kezdte az áldozatait úgy, mintha a két történés között el sem telt volna az a csaknem húsz év. 

-Miért nem mész be?-hallottam nemsokkal mellőlem Niall hangját, aki rohamosan közeledett felém. Megrántottam a vállamat, majd összepréseltem az ajkaimat. Tulajdonképpen, nem akartam szembenézni a valósággal, és azzal ami azután várt rám, hogy szembetalálkozok a helyiségben tartózkodó két személlyel. 

-Le kellett hűtenem az agyamat.-válaszoltam nyomban, viszont mielőtt bemehettem volna, nyílt az előttem lévő barna nyílászáró, és Madison alakját vettem észre, ahogyan kifelé igyekezett. Brad becsukta mögöttük az ajtót, majd összefont kezekkel elém állt. Fogalmam sem volt, hogy mit akart mondani, de bíztam benne, hogy semmit amit a lánya közelében ne lehetett volna-Beszélhetnénk?-szólaltam fel főnökömre nézve még mielőtt Ő tehette volna meg. Jensen szó nélkül indult el előttem, én pedig csak nagy gombóccal a torkomon mentem utána, viszont még mielőtt elfordultam volna, belenéztem Madison gyönyörű, mélykék szemeibe, hogy erőt nyerjek mindahhoz, amire vállalkoztam...

Csoport név: Ladybady Books

Elérhetőségeim:

Facebook: Laura Petes (Kérlek szólj, mielőtt szeretnél csatlakozni a csoporthoz, mert csak ismerőseket tudok felvenni, viszont nem szoktam olyanokat visszajelölni akiket nem ismerek. Ezért, kérlek értesíts a szándékaidról! Köszönöm)

Instragram: ladybadywp

E-Mail: ladybadybooks*gmail.com

Ha kedved tartja csatlakozz, vagy jelölj be, esetleg küldj e-mailt! Minden kérdésre válaszolok! <3

Kérlek komizz!