sʜᴇʟᴛᴇʀ-Menedék (H.S) ❁Befejezett❁

Hetedik fejezet: Pillantásnyi idő

♥ Hey Lads! ♥

Meg is hoztam nektek a hetedik fejezetet, ami igaz, nem lett olyan hosszú és tartalmas mint a hatodik, de igyekeztem. Remélem elnyeri a tetszéseteket, és ha így van, akkor visszajeleztek nekem valamilyen formában! Nagyon megköszönném! ♥

Ígérem, nemsokára Madison szemszögéből is fogok részt írni, de annak még nem jött el az ideje, ezért pedig elnézéseteket kérem,főleg  hogyha valakit zavar az, ha ennyi Harry szemszög van. 

Hihetetlenül hálás vagyok a több mint 870 megtekintésért, a voteokért és a kommentekért! Elmondani nem tudom, hogy mennyit jelent ez nekem! Csodálatosak vagytok, ezt ne felejtsétek! ♥♥

Legyen szép napotok és vigyázzatok ebben a melegben! ♥

Jó olvasást! Millió puszi és hatalmas ölelés: Ladybady ♥

  ~A félelem a startpisztoly az élet legnagyobb pillanataihoz.~  

Harry Styles~

Nem tudom, hogy mi késztetett arra, hogy elaludjak Madisonnal az ölemben. Meglehet, hogy az éjszaka tette, mert a föld sosem tartozott a legkényelmesebb dolgok közé, de az is előfordulhatott, hogy megbékített Madison nyugodtsága. A barna hajú lány a fejét kulcscsontomnál támasztotta, kezei pedig hasamnak nyomódtak. Kicsit sem bántam, mert kárpótolt a tudat, hogy végre pihent, és minden rendben volt vele. Legalábbis így tűnt, egészen addig, amíg mocorogni nem kezdett. 

Erre ébredtem fel én is. Szemöldökeit erősen összevonta, mintha fájdalmai lettem volna, ujjaival pedig rászorított pólóm puha anyagára. Mikor felfogtam a helyzetet, nyugtatóan vállára simítottam tenyerem, és óvatos köröket írtam le ujjaimmal. Már azt hittem, hogy sikerült visszaaludnia, viszont nem ez történt, mert kipattantam szemei. Mikor ég kék kozmoszaival felnézett enyéimbe, hirtelen értetlenséget láttam benne, azonban nem telt el pár pislantásnyi idő, és a lány kiugrott az ölemből. 

-Én... én nem akartam elaludni. Ne haragudj.-sütötte le szemeit, ezután pedig összefonta maga előtt a kezeit. Tisztában voltam vele, hogy nem vette vissza pólója alá a fehérneműjét, éppen ezért erősen kellett fókuszálnom arcára, és barna hajzuhatagára ahhoz, nehogy elkalandozzon a tekintetem. 

-Ne kérj bocsánatot, szükséged volt a pihenésre.-mosolyogtam fel rá halványan, a lány viszont továbbra sem nézett íriszeimbe. Talán szégyellte ezt az egészet?-Rosszat álmodtál?-kérdeztem tapintatosan, visszagondolva arra a néhány percre míg ébredezett. Óvatosan és megfontoltan bólintott. 

-Azt hiszem.-lehelte, majd szaggatottan fújta ki a tüdejéből az életető oxigént. Már éppen belekezdtem volna a faggatózásba, mikor megszólalt a mobilom. Mindketten felkaptuk a fejünket, de Madison össze is rándult, mert nem számított a telefon hangjára. Bevallom én sem, tekintettel arra, hogy munkaügyben nem kereshettek, mert Jensen adott néhány napot, hogy megpuhítsam az elveszett lányt. 

Mindenféle szó nélkül álltam fel, és kezdtem el keresni a készüléket, amelyet később a saját szobámban találtam meg. Meglepetés ért, mikor megláttam főnököm nevét a kijelzőn, amely úgy villogott, mintha annyira fontos lett volna a mondanivalója. Pedig nem volt az. 

-Igen?-szóltam bele. Jensen dühösen fújt egyet. 

-Azt hittem már fel sem veszed.-mondta, közben pedig magam elé képzeltem ahogyan megingatta a fejét. Túlságosan is ismertem Brad Jensen-t ahhoz, hogy ne jelenjen meg szemeim előtt az ábrázata.