sʜᴇʟᴛᴇʀ-Menedék (H.S) ❁Befejezett❁

Hatvankettedik fejezet: Ki nem mondott szó

♡  Gyönyörű szép napot, Lads! ♡

Meg is hoztam nektek a késő részt, kérlek ne haragudjatok a színvonalesés és a kihagyás miatt, egyszerűen a múlt héten nem tudtam időt szakítani az írásra. Azért, mert laposabb résszel érkeztem igyekszem a következőt sokkal jobbra megírni. Sajnálom, amiért ez így sikerült. :(

Nagyon-nagyon szépen köszönöm a több, mint 75 (!!!) ezer megtekintést, a rengeteg voteot és kommentet! Csodálatosak vagytok, nem bírom elégszer hangoztatni! :)

Legyen további szép napotok! Bízom benne, hogy jól vagytok! ♡

Jó olvasást! Millió puszi és hatalmas ölelés: Ladybady ♡

 

~Fogadom, hogy őrülten szeretlek. Akármilyen leszel is, most és mindörökké. Sosem felejtem el, hogy ez egy életre szóló szerelem. A lelkem legmélyén tudni fogom, hogy jöhet bármi, ami elválaszt minket, mi mindig visszatalálunk egymáshoz.~

Fogadom c. film

 

 Harry Styles~

Idegesen zakatoló szívvel ültem annak a fotelnek a karfáján, amin Madison foglalt helyet már lassan negyed órája. Nemrég múlt el fél kilenc, így az összes rendőrt, akit Brad bevett a rajtaütésbe már egy ideje a Jensen lakásban volt. Miközben a főnököm vázolta nekik a tervet, amit nekünk is még az este, miszerint a barna hajú lány és én ismét meglátogatjuk Owen-t a visszaúton pedig elkapjuk a gyilkost, idegesen babráltam az ujjaimmal, ugyanis az elgondolás csapnivalónak tűnt. Legszívesebben üvöltöttem volna a bennem erősen feléledő feszültségtől, hiszen nem akartam Madison-t annál is nagyobb bajba keverni, mint amiben volt. Meglehet, hogy ez csak a túlféltésem eredményeképpen történt, de akárhányszor ez kúszott be az elmémbe örömmel törtem volna össze valamit. Ahogyan láttam a mellettem lévő is, ugyanis éreztem a felőle áradó idegességet ez pedig még nehezebbé tette az egyébként is kaotikus helyzetünket. 

-Szerintem tarthatnánk rádión is a kapcsolatot.-vetette fel Niall, ettől az ötlettől pedig kissé megnyugodtam, hiszen biztos voltam benne, akármi is történt volna velünk, hamar értesülhettek róla, ami növelte a megmenekülés esélyét. 

-Remek felvetés.-dicsérte meg a kanapén ülő Brad, aki előtt egy nagy térkép volt, amin nemrég jelölte be az útvonalat a magyarázása közepette. García és még néhány kollégánk helyeselt a férfinek én viszont csak elhúztam a számat. 

Örültem, hogy Madison és én is kipihentük magunkat nemcsak, mert a feladat egyik legnagyobb része ránk irányult, hanem azért is, mert láttam Brad szemei alatt éktelenkedő karikákat, amik valószínűleg az egész éjszaka tartó agyalás és aggódás utóhatásai voltak. Niall nem tűnt túlságosan feszültnek, bár az Ő viselkedésében is észrevehető volt az izgatottság, ami egy bevetés előtt teljesen normálisnak volt mondható. García és a többi négy rendőr is hasonló érzelmeken ment keresztül, míg a mellettem szótlanul üldögélő lány csak megpróbálta túlélni a megbeszélés okozta félelmet. Szerencsére nem nézett ki úgy, mintha teljesen kétségbe lett volna esve, bár az igazat megvallva számítottam volna rá, tekintettel arra, hogy újra azzal a féllel kellett találkoznia, aki megölte a családját és megkeserítette az életét. Nagyon erős volt, annak ellenére is, hogy Ő nem ezt képzelte magáról.