sʜᴇʟᴛᴇʀ-Menedék (H.S) ❁Befejezett❁

Huszonkettedik fejezet: Üvegcse

❤ Szép napot, Lads! ❤

Meg is hoztam nektek a huszonkettedik fejezetet! Nagyon-nagyon remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket, még akkor is, ha ez most kevésbé lett tartalmas, mint ez előzőek. Sajnálom, hogy így készült, de két napig küszködtem a megírásával. Bízom benne, hogy a következő jobban fog menni. :) 

Nagyon-nagyon szépen köszönöm az eddigi voteokat, kommenteket és a több, mint 16 ezer megtekintést! Csodálatosak vagytok, köszönöm! ❤❤

Legyen nagyon szép napotok! ❤

Jó olvasást! Millió puszi és hatalmas ölelés: Ladybady ❤❤

~Nem igyekszünk emlékezni, nincs kollektív hajlamunk a bűnbánatra, meg akarunk feledkezni a szégyeneinkről; jobban tetszik, ha dicsérnek, ha pedig szidnak, becsukjuk a fülünket. Amnézia, nem emlékezni arra, ami fáj. Nem okozni magunknak fájdalmat. Félünk a szégyentől és a megszégyenüléstől. Az emberek, amire nem szeretnek emlékezni, arra nem emlékeznek.~

Madison Clark~

Az előttem ülő kócos hajú, még csaknem félálomban lévő nyomozó íriszei nagyra nyíltak, miközben megláttam bennük a döbbentséget. Talán nem csak azért, amit mondtam, hanem előfordulhatott, hogy amiatt is, mert eddig titkoltam Declen szavait. Valójában nem is akartam, hogy tudjon róla, mert így is volt már elég gond az ügyemmel, nem akartam megnehezíteni, viszont tudtam, hogy muszáj volt beszélnem róla, máskülönben nem képes teljes mértékben átlátni a dolgokat, erre viszont hatalmas szükségünk volt. 

-Teljesen biztos vagy benne, hogy ezt mondta?-kérdezte tapintatosan, én pedig elhúztam a számat és bólintottam. Hogy ne lettem volna? Ott állt előttem pár méterre az a férfi, aki tönkretette az életemet! Csak megjegyzem azt, amit nekem mond...

-Igen, teljesen biztos vagyok benne, hogy ezt hangoztatta.-néztem kimérten a férfi smaragdzöld szemeibe, amelyek hirtelen hangulatváltozásomra furcsa fényt vetettek vissza rám. Belekortyolt az előtte lévő kávéba miközben hosszasan gondolkozott. Jó néhány percig nem szólalt meg, ez pedig kicsiny aggodalommal töltött el, mert nem tudtam számítani a következő tettére. 

-Ez esetben jobb, ha már ma bemegyünk a kapitányságra, és miután elmondtál nekünk mindent amit tudsz az ügyről, feljelentést teszünk, ezután körözést indítunk Declen és Maverick ellen.-szólt, hangja pedig egyre inkább áthajlott a szakmai irányba. Nem észleltem benne azt az enyhe, mégis jól kihallható akcentust, amely akkor lelhető fel hangjában, ha nem a munkáról vagy az ügyemről beszélgetünk. Már, ha szoktunk ezen kívül másról is társalogni. 

Ahogy végigpörgettem magamban a szavait gombóc keletkezett a torkomban, hiszen rájöttem mekkora gondjaim is voltak. Biztos voltam benne, hogyha már el kell mondanom mindent amit tudok, akkor már az sokkal nagyobb behatású dolog lesz, mintha csak az előttem ülő nyomozónak kotyognék ki néhány dolgot. Azonban nem éreztem magamban annyi erőt, hogy ezt megtegyem, mert még mindig kísértett minden ott történt dolog. Megrémített a gondolat, hogy akár én is lehetek a következő, akivel azokat a szörnyűségeket megcsinálják. Végigfutott rajtam a borzongás, mikor feleszméltem abból a sötét ködből, ami mostanában gyakran a szemeim elé szállt. Azokban a pillanatokban, mikor kitisztult a látásom, csak arra tudtam gondolni, hogy biztosan nem lehetett igaz, ami történt, az pedig főképp nem, hogy lassan már egy hete, hogy kiszabadultam belőle.