sʜᴇʟᴛᴇʀ-Menedék (H.S) ❁Befejezett❁

Hatvannegyedik fejezet: Érzelemkavalkád

♡ Szép napot kívánok nektek, Lads! ♡

Meg is hoztam nektek a hatvannegyedik fejezetet, amely izgalmát tekintve szerintem eléggé a tetőfokon van, de ezt kérlek döntsétek el Ti. :)

Nagyon-nagyon köszönöm nektek a több, mint 78 ezer megtekintést, a voteokat és azt a rengeteg, de rengeteg kommentet, amely összegyűlt mostanában. Egyszerűen fantasztikusak vagytok, remélem ezzel tisztában vagytok! ♡

Legyen további gyönyörű napotok! Bízom benne, hogy jól vagytok!

Jó olvasást! Millió puszi és hatalmas ölelés: Ladybady ♡

~Ez vagy az megváltozik körülöttünk, könnyebb lesz vagy nehezebb, hol így, hol úgy, de igazán semmi sem lesz másként. Én ezt így gondolom. Meghoztuk a magunk döntéseit, elindítottuk az életünket és az megy a maga útján, amíg egyszer vége nem szakad.~

Raymond Carver

Harry Styles~

-Ez mégis hogy a francba történhetett meg?!-kiabált Brad lassan már fél órája. Az irodájában voltunk, miközben a folytatásról próbáltunk kiötleni néhány megoldást, azonban nem haladtunk ezzel semmit sem, mindössze főnökünk dühkitörését hallgattuk. Teljesen megértettem a helyzetét, talán jobban is, mint képzelte volna, de nem szólaltam meg, hogy megnyugtassam, hanem csak ugyan abban a helyzetben kémleltem a várost az ablaknál állva, mint ezelőtt harminc perce.
-Hogy lehettek ennyire amatőrök?! Azt hittem a legjobb embereimet bíztam meg ezzel a kényes feladattal, erre tessék, újra nyomát veszítettük a sértettünknek!-csapott az asztalra. A helyiségben lévők maguk elé bámultak, akárha édesanyjuk szidta volna Őket valamilyen ostobaság miatt. Azonban ez nem volt szamárság, ugyanis valakinek az élete múlt rajta.
-Lehetetlen, hogy egyikőtöknek sem volt annyi esze, hogy ottmaradjon vele!-kiáltotta.

Egy ideig figyeltem a homlokán és a nyakán kidülledő ereket, a vörös fejét és remegő kezeit, de később megint csak visszafordítottam a tekintetemet London sötét utcáira. Magam elé bámultam, ugyanis pontosan tudtam, hogy az én saram volt Madison eltűnése és éppen csak azért nem mutogatott rám ujjal Brad, mert jól ismertük egymást. Meglehet, hogy kivételezett velem, bár azt sem zártam ki, hogy esetleg érzett valamit abból a mérhetetlen bűntudatból és elkeseredésből ami uralt azóta, hogy elfogtuk a férfit, aki Declen-nek adta ki magát.

A kisminkelt alakot Preston Fenn-nek hívták és abban a használt autót kereskedésben dolgozott amiben a fiatalabbik Saldana is egy pár évig. Talán innét ismerhették egymást, a járművet amit viszont Fenn vezetett biztosan nem innét szerezték, ha viszont mégis, akkor utána kellett járnunk az üzletnek is, mert lehet ott árusítottak lopott kocsikat. Mindenesetre Preston-t kihallgatják, jelen állás szerint pedig előzetes letartóztatásban van, ami meglehetősen elfogja venni a kedvét attól, hogy máskor is besegítsen régi ismerősöknek.

Egyszerűen nem fért a fejembe, hogy Declen hogyan tudhatta meg, mégis mire készültünk. A ház falai között beszéltük meg, a kollégáink pedig nem egyszerre érkeztek a Jensen lakáshoz, így hogyha akár figyelt is minket, nem tudta volna azonnal megmondani mi lett volna az első lépésünk. Talán tégla volt közöttünk?

-Azt hiszem, mivel Horan és Styles az ügyben eljáró nyomozók nekik mindenképpen ott kellett lenniük Declen letartóztatásánál, még akkor is, ha nem Őt sikerült elkapnunk.-jegyezte meg Axel-Ezen felül, mivel Harry volt a legközelebb a gyilkoshoz, ezért volt muszáj neki intézkedést kezdeményezni, szóval Dean-nek vagy nekem kellett volna Clark-al maradnunk.-nézett bele Brad szemeibe, miután a társa felé intett, főnökünk meg, ha tehette volna már csak a pillantásával is megfojtotta volna a férfit. Örültem, hogy a védelmemre kelt, azonban még ez sem hozta vissza Madison-t a gyilkos karmai közül.