sʜᴇʟᴛᴇʀ-Menedék (H.S) ❁Befejezett❁

Negyvenhatodik fejezet: Fantom

❤ Szépséges napot, Lads! ❤

Meg is hoztam nektek a negyvenhatodik fejezetet, amit az eddigiekhez képest nem lett valami hosszú, viszont szerintem annál tartalmasabb. Bízom benne, hogy elfogja nyerni a tetszéseteket :) 

Nagyon-nagyon szépen köszönöm nektek az eddigi visszajelzéseket, külön kitérve a több, mint 51 (!!!) ezer megtekintésre, ugyanis ez hihetetlenül nagy szám. Elképesztően csodálatosak vagytok, mikor megláttam örömömben itatni kezdtem az egereket. Nem tudom, hogyan lennék képes meghálálni ezt nektek, de tényleg köszönöm, ahogyan a rengeteg biztató voteot és kommentet is. Lenyűgözőek vagytok! ❤❤❤

A részhez ajánlom a fenti videót, illetve zenét, s arra kérlek Titeket, hogy a fejezet közben hallgassátok meg a dalt (Ariana Grande: Breathin) majd miután végeztetek vele, ha gondoljátok olvassátok el a magyar fordítást (persze csak az, akinek nem megy annyira az angol, direkt ezért raktam ki így a videót) ugyanis szerintem hihetetlenül illik a fejezethez, nem mellesleg nagyon megihletett írás közben. Kíváncsi vagyok a véleményetekre, kérlek ne rejtsétek őket véka alá! ❤

Legyen csodálatos napotok! 

Jó olvasást! Millió puszi és ölelés: Ladybady ❤

~Vannak bűneink vagy (nevezzük, mint az emberek általában) rossz emlékeink, melyeket szívünk legsötétebb mélyein rejtegetünk, de azok csak alkalomra várnak. Az ember hagyhatja, hogy emlékük ködbe vesszen, mintha valójában sohasem lettek volna, és ámíthatja magát, hogy nem is voltak, vagy másképpen voltak, ha voltak. De egy véletlen szó hirtelen életre kelti őket, és feltámadnak, és szemünkbe néznek látomas vagy álom formájában.~

Hajdú Farkas-Zoltán

Madison Clark~

Az odakint éppen ereje teljében lévő vihar uralma alá vonta az egész várost. A szél hatalmas erővel próbálta meg kicsavarni a fákat, amik az út szélén álltak, az eső pedig szakadatlanul ömlött az égből. Emiatt az időjárás miatt sötétségbe borult a szoba, amiben már jó ideje tengettem a perceimet. Josie reggeli után felküldött, hogy próbáljak meg pihenni, és vegyem be a gyógyszereimet, amiket a pszichiáter írt fel. A nő szólt, hogy egy órán belül elmegy dolgozni, s közben elviszi a srácokat az edzésükre. Ha nem lettem volna olyan helyzetben, amilyenben felajánlottam volna neki, hogy majd én elviszem Őket, hadd csinálhassa a saját kis dolgait, de sajnos még nem voltam abban a lelkiállapotban, hogy ezt megtegyem. Kínzott a tudat, hogy mennyire elveszítettem a régi életemet és az akkori önmagamat. 

Halk léptekkel indultam az ablak felé, ahonnét pár pillanat múlva ki is néztem, figyelve az odakint tomboló őrületet. Nagy szerencsém volt, hogy nem villámlott, s dörgött ugyanis akkor valószínűleg annyira kétségbeestem volna, hogy Josie nem mert volna egyedül hagyni a lakásban. Azonban nem csak a mennykőtől rettegtem ennyire, hanem a feltörő emlékektől is, amik alig néhány naposak voltam. Nem akartam még egyszer átélni azt a kínzó fájdalmat, mint amikor Harry eltaszított magától. A férfi gondolatára megfordultam, s az éjjeliszekrény felé vettem az irányt, amin a fotóalbumom feküdt, benne azzal a levéllel, amit Gemma adott nekem mielőtt elhagytam volna a szolgálati lakást. Remegett a kezem arra gondolva, hogy megeshetett, az volt az utolsó emlékem a göndör hajú nyomozóról, mégsem bírtam kinyitni, legalábbis az elmúlt napokban biztosan nem. Akkor, abban a pillanatban, amikor a kezemben tartottam a lapot, kevésbé éreztem a feszítést a mellkasomban, így összeszedve minden bátorságomat felnyitottam a kézzel írott levelet.