sʜᴇʟᴛᴇʀ-Menedék (H.S) ❁Befejezett❁

Tizenhetedik fejezet: Nosztalgia

♥ Szép estét, Lads! ♥

Mivel eléggé sok ötletem van ehhez a könyvhöz, ezért most hoztam is nektek egy fejezetet. Nagyon-nagyon remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket, és amennyiben így lesz, visszajeleztek nekem valamilyen formában! Nagyon sokat jelentene! ♥♥

Nagyon-nagyon szépen köszönöm a több, mint 8 ezer megtekintést, a voteokat és a kommenteket! Annyira csodálatosak vagytok! *-* ♥♥ 

Jó olvasást! Millió puszi és hatalmas ölelés: Ladybady ♥

~Nosztalgiás hangulatom nem akar enyhülni. Különös hangulatok ezek. Belefáradtam az életbe. Őrjítő bánat és szomorúság nehezedik rám, mindent reménytelennek érzek. Olyan ez, mint egy finálé. ~

Harry Styles~

Álmosan kortyolgattam a kávémat a hajnali órákban, miközben újra és újra elolvastam az SMS-t, amit az este kaptam. Alig aludtam néhány órát, ezért is éreztem magam úgy, mint akin átment egy hat tonnás teherautó, és még vissza is tolatott rá. Egyszerűen nem hagyott nyugodni az a pár fenyegető szó, amit elolvastam, és ennek meg is lett a böjtje. Hatalmas karikák voltak a szemeim alatt, az arcom színe pedig hasonlított a kint szállingózó hóéhoz. Az ablakon keresztül láttam, ahogy London lebénult a pár centiméteres csodától. Az autók hosszú sorokban álltak, és nem kellett sokat gondolkodnom azon, hogy mekkora hangzavar lehetett odakint a dudáló járművektől. Emellett abban is teljesen biztos voltam, hogy elképesztően hideg lehetett az utcákon. 

Ajkaimhoz emeltem a bögrémet, majd miután ittam a keserű folyadékból ami benne volt, az asztalra helyeztem azt. Azon törtem a fejemet, hogy honnét is tudhatta meg az üzenet írója a számomat? Több dolog is végigszántott a fejemen ezzel kapcsolatban. De két dolog biztos volt, vagy engem ismert vagy egy olyan személyt, aki mindkettőnkről tudott. Emellett, pedig tisztában kellett lennie azzal is, hogy Madison nálam van már egy ideje. Igaz, nem hosszú ideje. 

-Szia Niall!-köszöntem a telefonba, miután felhívtam az első személyt, aki eszembe jutott-Ne haragudj, hogy felébresztettelek, csak kérdezni szerettem volna valamit.-informáltam, később pedig hallottam, ahogy beleásított a telefonba. 

-Hallgatlak, Harry.-mondta, közben pedig elképzeltem magam előtt, ahogy megdörzsölte a szemét, miközben felült az ágyon. Túl jól ismertem már a legjobb barátom, ezért nem is kellett sokat morfondíroznom azon, hogy mit tehetett éppen. No, persze az sem kerülte el a figyelmemet, hogy kellően morcos volt azért, amiért felébresztettem. 

-Nem kérte el tőled valaki mostanában a telefonszámomat?-kérdeztem rá kertelés nélkül. A vonal másik végén mozgolódás hallatszott, majd végül Niall beszélni kezdett. 

-Öhm... nem emlékszem, hogy történt volna ilyen.-szólt, és éreztem a hangján, ahogy gondolkodóba esett-Ha megesett volna, szóltam volna, hogy számíthatsz a hívására, akárki is az.-informált. Összepréseltem az ajkaim, majd bólintottam magamnak, még akkor is, ha ezt valószínűleg nem láthatta senki sem-Miért kérdezted?

-Mert az este kaptam egy fenyegető üzenetet.-válaszoltam, viszont előtte elgondolkodtam azon, hogy megosszam-e vele ezt vagy sem. Azért döntöttem így, mert segíteni tud, elvégre a társam és ketten nyomoztunk Madison ügyében. Azonban azért nem szerettem volna elmondani neki, mert tartottam attól, hogy valójában a szavak csak rossz számra mentek, akkor pedig megnézhettem magam.