sʜᴇʟᴛᴇʀ-Menedék (H.S) ❁Befejezett❁

Ötvenhatodik fejezet: Fényjáték

♡ Szépséges napot, Lads! ♡

Meg is hoztam nektek az ötvenhatodik fejezetet, amely ismét hosszúra és eléggé tartalmasra sikerült, legalábbis a véleményem szerint. Boldog lennék, ha a tiéteket is olvashatnám, mindig lenyűgöz az, ahogyan átlátjátok a történéseket. :) ♡

Nagyon-nagyon szépen köszönöm nektek a több, mint 65 (!!!) ezer megtekintést, a rengeteg voteot és biztató kommentet! Egyszerűen fantasztikusak vagytok! ♡ 

A következő részben egy tőlem eléggé eltérő írásmódszert fogok alkalmazni, emellett pedig a benne lévő történések újra felkelthetik bennetek az érdeklődést a könyv iránt. Remélem, sikerült minél hamarabb és minél jobban megírnom. Nagyon várom, hogy publikálhassam :)

Remélem mindannyian jól vagytok! Kérlek ne vesszétek el a hiteteket ebben a kilátástalan helyzetben is! Egészséget és boldogságot kívánok nektek és mérhetetlen kitartást! ♡

Legyen további szép napotok! 

Jó olvasást! Millió puszi és hatalmas ölelés: Ladybady ♡

~A szerelem sugárzó dolog, de sötét árnyékokat is borít ránk.~

♡ Vaják c. film ♡

Madison Clark~

-Még mindig nem hiszem el, hogy reagált rám!-lelkendeztem a mellém nemsokkal ezelőtt bepattanó férfinek, aki szintén velem együtt mosolygott. Arcán megjelentek mély gödröcskéi, szemei pedig szinte nevettek, ahogyan rám nézett. Amint elindította az autót, a hajába túrt-Annyira csodálatos.-suttogtam, közben pedig vigyorogva fordultam a mellettünk elsuhanó táj irányába. Egyre több ember volt az utcán, anyák és gyerekek sétáltak fel s alá a járdákon, néhányan pedig munkába siettek, esetleg sportoltak vagy kutyát sétáltattak. Jó volt látni az élet jeleit a városban. 

-Örülök annak, hogy boldog vagy.-sandított rám szeme sarkából, majd miután megállt egy piros lámpánál, kezét a combomra tette. Talán össze kellett volna rándulnom a meglepődöttségtől, de nem éreztem késztetést rá, sem pedig arra, hogy kényelmetlenül feszengjek. A nyomozó meleg tenyerének érintése sokkal inkább volt jótékony hatással az így is jókedvtől csöpögő szívemre. Pontosan emiatt tettem tagjára az enyémet, s játszani kezdtem ujjain lévő gyűrűkkel, egészen addig, míg váltania nem kellett, bár amint alkalma volt rá, egyből visszatette tenyerét a lábamra. 

-Hova megyünk?-kérdeztem amikor egy ismeretlen környék felé vettük az irányunkat. Nem féltem, mindössze csak kíváncsian tekintettem ki az ablakon, közben pedig megpróbáltam kutatni az elmémben, hátha felfedezem a terület elrejtett emlékeit. A férfi csak azután válaszolt, hogy leparkoltunk egy kissé zsúfolt helyen. Felém fordult, és beharapta az alsó ajkát, ahogyan megpróbálta aggodalmát csillapítani. 

-Tényleg örülök a vidámságodnak és remélem, hogy ezzel nem fogom teljes mértékig elrontani, de kötelességemnek éreztem, hogy elhozzalak ide.-tekintett rám félve, én pedig csak kinéztem a mögötte lévő ablakon, nem is annyira messze tőlünk pedig megláttam egy hatalmas keresztel díszített vaskaput. Nagyot nyeltem, majd lenéztem a kezeimre. Akkor már emlékeztem arra a helyre, párszor megfordultunk már ott a családommal. Nem mondtam volna, hogy a kedvem elromlott, sokkal inkább csak elcsendesedtem a szívem pedig nem dobogott olyan hevesen-Mad, ne haragudj.-suttogta a nyomozó, majd összefűzte ujjainkat-Nem kell bemennünk, ha nem akarsz, csak gondoltam látni szeretnéd a sírokat és elbúcsúzni tőlük.-beszélt, szavai közepette pedig észleltem baritonján, hogy kis gombóc volt a torkában a feszültségtől.